3p
Egy friss felmérés szerint, ha egy átlagos magyar korlátlanul költekezhetne és kizárólag minőségi szempontokat kellene csak figyelembe vennie, leginkább Samsung mobiltelefont vásárolna, a Real Madrid meccsein figyelné Cristiano Ronaldo cseleit, a könnyűzenei kínálatból pedig elsősorban Madonna, Rúzsa Magdi és az Omega koncertjeire látogatna el legszívesebben.

Az első alkalommal elvégzett QUDAL - Quality meDAL - DEEPMA felmérés a könnyűzenei előadóktól kezdve a sport területén keresztül az elektronikai eszközök és az élelmiszerek kategóriájában is azt kutatta, mely márkák jelentik a magyar fogyasztók számára legkiemelkedőbb minőséget. A felmérés összességében száznál is több kereskedelmi és egyéb kategóriát ölelt fel.

Magdi és Madonna

A kutatás könnyűzenei részéből egyértelműen kiderült, hogy a minőségről alkotott véleményünknek semmi köze a nemhez vagy a korhoz. A nyolc évvel ezelőtti Megasztárban aratott győzelmével ismertté vált Rúzsa Magdi mellett a már évtizedek óta színpadon lévő Omega együttes lett a legnépszerűbb. Nemzetközi szintéren pedig a magyarországi kutatás alapján Madonna lett a legjobb popzenei előadó.

A sportban?

A sport kategóriában is érdekes eredmények születtek. A sportágtól függetlenül legmagasabb minőséget képviselő sportklub a megkérdezettek szerint az FC Real Madrid lett. Az egyéni kategóriákban a világcsúcstartó rövidtávfutó, a hatszoros olimpiai bajnok jamaikai Usain Bolt szerezte meg a hazai válaszolók szerint az első helyet, míg a magyar sportolók közül a szintén olimpiai bajnok mellúszó, Gyurta Dániel képviseli a legmagasabb szintet a megkérdezettek szerint. A sportszerek minőségi versenyében pedig a Nike termékei végeztek az első helyen.

A magyarok szerint ez a legjobb telefon

Ahogy az ICERTIAS szakértői hangsúlyozzák, a QUDAL – QUality meDAL piackutatás célja felhívni a figyelmet a minőségre és annak fontosságára. A kiemelkedő minőségről szóló kutatás módszertana jól illusztrálható a mobiltelefonok kategóriájában feltett kérdéssel. Ebben a kategóriában a következő szerepelt a kérdőívben: “Adja meg annak a mobiltelefon-gyártónak a nevét, amely az Ön személyes tapasztalata és véleménye szerint a legmagasabb minőségi színvonalat nyújtja a magyar piacon!”. A válaszadók túlnyomó többsége ez alapján pedig a Samsungot nevezte meg a legjobb telefonnak.

És ha laptopot kellene venni?

A kutatásban más kereskedelmi kategóriára is rákérdeztek, így például kiderült, hogy a magyarok szerint a legmagasabb minőséget a laptopok piacán a Lenovo képviseli, a banki szolgáltatások közül az OTP-t jelölték meg első helyen, a hitelkártyák körében a VISA nyert, míg a legelismertebb arckrémmárkának a Niveát gondolják.

Az élelmiszerek versenyében a rizsek közül az Uncle Bens-t, a tejek közül a Mizo-t, míg az ásványvíz kategóriában a Szentkirályit jelölte meg a legtöbb hazai válaszadó a legjobb minőségű terméknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG