4p
Carl Icahn, a milliárdos amerikai tőzsdei guru is azok között van, akik kritizálják az amerikai jegybank, a Fed irracionális kamatpolitikáját.

Sokak véleményét osztja

Icahn a Reutersnek adott interjújában beszélt az amerikai monetáris politikáról, egyúttal Donald Trumpot nevezte meg ideális elnökjelöltnek (talán nem véletlenül, hisz mindkettejük ugyanolyan „self made man”, az egyikük az ingatlanpiacon, a másikuk a tőzsdén lett milliárdos).

Véleményes szerint a Fed rendkívül veszedelmes úton jár, és az az igazán nagy baj, hogy ezt fel sem fogják. A 2008 óta ugyanolyan alacsonyan, gyakorlatilag 0-n tartott kamat nem csak veszélyes, de katasztrofális következményei is lehetnek. 2008-ban és utána egy darabig indokolt volt ez a monetáris politika, hisz kihúzta az amerikai gazdaságot a válságból, de utána már semmi másra nem volt jó, mint hogy túl olcsó hitelt jelentsen a vállaltok túlzott eladósodásához, és a befektetők között pedig olyan hozaméhséget keltsen, hogy kínjukban mindenféle gyanús értékpapírt (bóvlikötvényt) megvesznek, melynek kockázatát fel sem tudják mérni.

2008 is elkerülhető lett volna

Icahn nem kispályás: olyan cégekben szerzett komolyabb részesedéseket, mint a Netflix, az Apple vagy az Ebay, és sokszor aktívan részt is vesz a vállaltok irányításában illetve a management befolyásolásában a részvényesi érték növelése érdekében. Most azt mondja, hatalmas pozícióit lefedezte, mert egyre nagyobb esélyét látja egy heves piaci összeomlásnak. Mindazonáltal eddig long pozícióival szépen keresett a mesterséges pénzbőség generálta sokéves bikapiacon.

Carl Icahn 1961-ben kezdett brókerként dolgozni, 1968-ban megalapította saját cégét, amely főleg cégfelvásárlási arbitrázzsal és opciós kereskedéssel foglalkozott. 1978-tól kezdve komoly befolyással bíró részesedéseket szerzett különböző tőzsdei cégekben. 1985-ben ellenséges felvásárlással megszerezte a TWA légitársaság feletti ellenőrzést, ez megalapozta hírnevét, állítólag Oliver Stone róla mintázta Gordon Gekko alakját a Tőzsdecápák c. filmben. A Forbes idei listája szerint 23,5 milliárd dolláros vagyonával a 31. leggazdagabb ember.

A 79 éves guru azt mondja, azért fontos most mindenkit figyelmeztetni a pénzügyi piacokra leselkedő veszélyre, mert ha 2007-ben több nagy befektető felhívta volna a figyelmet a másodlagos jelzáloghitelek piacának állapotára, Amerika is a világ elkerülhette volna a következő év összeomlását és az azt követő válságot.

Hazárd vállalatvezetők

Icahn bírálta a vállalatvezetőket is, hogy az alacsony kamat mellett elérhető hiteleket nyakló nélkül veszik fel, de azt nem fejlesztésekre költik, hanem a cég saját részvényeit vásárolják belőle, vagy ami még rosszabb, értelmetlen és fölösleges cégfelvásárlásokat finanszíroznak belőle. Magát a gurut is bírálták ugyanezért, miszerint az Apple-t szorította rá nagyösszegű sajátrészvény vásárlásokra. Ő erre azt mondja, hogy ha egy cégnek 200 milliárd dollár készpénze van, akkor az nyugodtan vásárolhat a saját papírjaiból, ezzel nem kockáztat semmit, ilyen iszonyatos pénzmennyiségből hadd lássanak valamit a  részvényesek is.

Könnyelmű kisbefektetők

Icahn amiatt is aggódik, hogy rengeteg kisbefektető vesz meg bizonytalan vállalati kötvényeket némi hozam reményében, miközben ezek sokszor kockázatosak, nagy a nemfizetés vagy akár a cég tönkremenetelének kockázata, és akkor a kisbefektetők elveszthetik befektetésüket (és ezekre még befektetővédelem sincs, hisz a befektető vállalja a kockázatot). Ráadásul ezek a kötvények sokszor nem konkrétan jelennek meg, hanem ETF-ekbe vannak becsomagolva, hasonlóan, mint 2008 előtt a másodlagos jelzáloghitelek.

A befektetők azt hiszik, ha baj van, és esni kezdenek az árak, lesz idejük eladni ezeket a papírokat. De ha beindul a pánik, olyan, mintha valaki tüzet kiáltana, és egyszerre akarna mindenki kimenni az ajtón. A sok eladóval szemben hirtelen nem lesz vevő, az árak forgalom nélkül zuhanhatnak a töredékükre.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG