4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A pénteki technológiai mini-krach és a hétfői rosszkedv már a múlté, ma megint felfelé mentek a részvényárak. A BUX új történelmi rekordot döntött, amit főleg az OTP-nek köszönhetünk. A részvényre 12 000 forintos célár érkezett, ez is rekordgyanús, ráadásul a részvény soha nem volt még 11 ezer felett. A forint bivalyerős.

Megállt az esés, amit a pénteki technológiai részvénykiárusítás okozott – legalábbis egyelőre. A héten dönt a Fed a kamatemelésről, más adatok és események is lesznek bőven, így aztán még sok minden történhet. A vezető indexek mindenesetre ma 0,4-0,6 százalékos pluszban voltak, vannak az óceán mindkét partján, beleértve az amerikai technológiai szektort, a Nasdaq 100 indexet is. A technológiai nagyágyúk, mint az Apple, a Microsoft vagy a Google fél-másfél százalékos pluszban vannak, a Tesla pedig négy százalékkal szárnyal.

Egyedül a brit index esett egy kicsit, de ez a font 0,7-0,8 százalékos drágulásával párhuzamosan történt. Itthon a BUX index 0,7 százalékkal ment fel, felülteljesítő volt, és új történelmi rekordját is beállította, záróértékben 35 588,7 ponton. Ezt főleg az OTP 2,5 százalékos szárnyalásának köszönheti, ami 9170 forintos záróárat jelent.

Tíz éve volt ekkora a célár

Az történt, hogy reggel minden brókercég beszámolt róla, a JPMorgan alaposan megemelte az OTP célárát, 9860 forintról 12 000-re, és vételre javasolja a részvényt. Az Erste Befektetési elemzője a TrendFM-nek azt mondta, a brókercég kutatásuk szerint 2007-ben értékelte utoljára ilyen magasra a részvényt, akkor 12 200 volt a – valószínűleg történelmi – célár-csúcs. (Ez mondjuk a kontrariánus befektetők szemében inkább egy kiadós eladási ajánlással érhet fel.)

306 közelében az euró

Az OTP ára egyébként még sohasem érte el a 11 000 forintot, a csúcs 11 970 volt. Bejelentették azt is, hogy az a bank saját részvényeket vásárolt. Ráadásul a bankrészvények ma is jól szerepeltek, főleg Amerikában, de kisebb mértékben Európában is, főleg a várt amerikai kamatemelés hajtja a szektort napok óta.

A Mol ma csak öt forinttal, 22 305-re emelkedett, a Richter 0,2 százalékkal 6959 forintra esett. A Konzum és az Opimus második napja zuhan, ma 14-15 százalékkal lettek olcsóbbak. A Telekom 0,4 százalékkal ment fel 471-re. A forint erősödött egy nagyot, már csak 306,30 egy euró, ami 1,2 forintos esés. Erősödget a złoty és a cseh korona is.

A félelem falán kúszunk felfelé?

Sok a pesszimista, a Concorde Trading blogja például a Deutsche Bankot idézi, amely szerint növekedett egy részvénypiaci korrekció esélye az USA-ban. A Marketwatch szerint pedig eddig a történelem során csak kétszer voltak drágábbak az amerikai részvények, 1929-ben, a Nagy Válság előestéjén, és 2000-ben, a dotcom-lufi kipukkadása idején. Az első ábrájukból azonban az is kitűnik, hogy e két alkalommal a jelenleginél is sokkal feljebb ment a részvények értékeltsége P/E alapon.

Irak a renitens

A német ZEW index rosszabb lett a várnál, javulás helyett romlott az előző hónaphoz képest, ez azonban a német részvénypiacot láthatólag nem érdekelte.

Szaúd-Arábia bejelentette, hogy tovább csökkenti olajtermelését, egy másik hír szerint viszont az OPEC termelése a vártnál több volt. A többletet főleg Irak hozta felszínre, úgy tűnik, mintha nem akarná betartani a termeléscsökkentési megállapodást. Az olaj így volt kezdetben pluszban, aztán leesett, estére azonban megint fél százalékos emelkedésben találjuk. A WTI 46,30, a Brent 48,60. Az arany stagnál, az ezüst és a réz megint esik.

Ma megkezdődött a Fed kétnapos ülése, amelytől a kamatemelést várják. Közben Trump elnök folytatja harcát az orosz kapcsolatairól szóló vádakkal szemben.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16960 16825 17025 -0,50% 16950 16960 3 805 929 905 HUF 2024-04-19 15:03:45
MOL 2982 2968 3024 -1,26% 2982 2984 886 350 776 HUF 2024-04-19 15:01:47
MTELEKOM 925 920 925 +0,33% 925 926 204 449 631 HUF 2024-04-19 15:04:32
RICHTER 8860 8805 9000 -1,01% 8855 8885 1 169 586 980 HUF 2024-04-19 15:04:53
OPUS 395 390 398 -0,75% 395 395 40 249 997 HUF 2024-04-19 14:59:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG