3p
A főbb részvénytőzsdék jó fél éve abbahagyták az emelkedést, sőt visszaestek. Sokféle okot lehet keresni, de úgy tűnik, a befektetők hozamvárakozásai is nőttek, amit jól mutat, hogy a vállalati kötvények hozamai megnőttek, sokkal átgondoltabbak a vevők. Ez kihat a részvényekre is.

Árazás

A tőzsdei részvények árazását sok minden meghatározhatja, de hosszabb távon mégiscsak a cégek által megtermelt profit a döntő, végsősoron egy részvény tartása azt jelenti, hogy a részvényes részt vesz egy vállalkozásban, és attól nyereséget vár, lehetőleg minél nagyobbat. Az S&P 500, a legfontosabb amerikai index ennek megfelelően minősíthető is, aszerint, hogy a benne szereplő 500 részvény mekkora nyereséget ér el, illetve hogyan alakulnak a nyereségvárakozások a következő időszakban.

S&P 500, tavaly és idén

Az indexben szereplő részvények átlagos P/E értéke, vagyis az ár osztva az egy részvényre jutó nyereséggel, tavaly nyáron is 15,6 volt, és most is annyi. Közben a piac volt 8 százalékkal alacsonyabban is, majd onnan felszaladt 17 százalékot, végül most újra a 2000 pontos szint körül van. Akkor a piac masszívan emelkedő szakaszban volt, most pedig fél éve már, hogy nincs további emelkedés. Mi változhatott közben?

Mi történhetett?

Egy lényeges magyarázat lenne, ha a cégek eredményvárakozásai változtak volna, de ilyesmi érdemben nem történt. Vizsgáljuk meg, mit is takar ez a 15 körüli érték. Ez azt jelenti, hogy a részvény ára 15-szöröse a profitnak, vagyis a profit kb. 6,6 százaléka az árfolyamnak. Ha a cég által megtermelt profitot tekintjük a részvény hozamának, akkor ez tehát 6,6 százalék, vagyis ennyit vár el a piac cserébe a kockázatért.

Hogy ez sok vagy kevés, leginkább akkor határozható meg, ha megnézzük, hogy más befektetési formáknak, mindenekelőtt a kötvényeknek mekkora a hozama. A kötvények közt is vannak kis kockázatúak, ezeknek értelemszerűen jóval kisebb a hozama, és vannak a részvényekhez hasonló kockázatúak, ezeknél normál esetben a befektető jóval magasabb hozamot vár.

Óvatosak a kötvényekkel

2014-ben a befektetők szerény kötvényhozamokkal is megelégedtek, a vállalati kötvényeket hajlandók voltak az államkötvényekénél alig magasabb hozam mellett megvenni. Az amerikai tripla B besorolású vállalati kötvények, melyek a leggyengébbek a viszonylag magas besorolásúak között, akkor 3,43 százalékos hozammal forogtak. Most ez a hozam 4,07 százalék, ami elég komoly emelkedés, vagyis a befektetők hozamvárakozásai megnőttek.

A kockázatosabb vállalati kötvényeknél, melyeket Amerikában junk bondnak neveznek, még nagyobb változás tapasztalható. 2014 júliusában 5,52 százalék volt az átlaghozamuk, ez az érték most közel 8 százalék. Ez pedig már igen durva emelkedés, vagyis a kockázatvállalási hajlandóság erősen csökkent.

Ez nyomasztja a részvényeket is

Ez már magyarázatot adhat a részvénypiaci változásokra is. Ha a kötvényeknél csökken a kockázati étvágy, és nő a hozamelvárás, akkor ez előbb-utóbb a részvényeknél is jelentkezik. Nem kizárt, hogy most ezt láthatjuk a piacon: a P/E, vagyis gyakorlatilag a várt hozamszint azonos, de akkor ez erősödő piacot jelentett, most pedig egy a csúcson túljutott, várakozó állásponton lévő tőzsdéről van szó. Ha nem lesznek nagy pozitív meglepetések a tőzsdei cégek eredményeiben, akkor a piacok nemigen törhetnek új csúcsokra anélkül, hogy a kötvénypiacon is mérhető kockázati étvágy ne növekedne újra.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG