4p
A júliusi Big Mac-index szerint 34 százalékkal vagyunk olcsóbbak, mint az USA hasonló szendvicse, tehát ennyivel alulértékelt lenne a forint. Kérdés, hogy ez az információ mit jelent és mire használható. Más adatok szerint az árszínvonalunk mindössze a fele az EU átlagának.

 

Elkészült a júliusi Big Mac-index – egy egyszerű mutatószám, amely a standard szendvics árát mutatja dollárban az egyes országokban (The Economist). Ennek a lényege az lenne, hogy ezt az ételt mindenütt ugyanúgy, ugyanazokból az alapanyagokból készítik, hasonló munkaráfordítással, így elvileg összehasonlítható általa az egyes országok árszínvonala – egyesek szerint pedig a nemzeti valuták értékeltsége is.

 

Eszerint a magyar szám 3,2 dollár, miközben az USA-ban 4,79 dollár ennek a szendvicsnek az értéke. Az Economist ebből azt a következtetést vonja le, hogy a forint 33,6 százalékkal alulértékelt a dollárhoz képest. A felmérésben szereplő két másik volt szocialista országnál, Csehországnál és Lengyelországnál ez az alulértékeltség 41, illetve 47 százalék.

Ez az összehasonlítás azonban számos sebből vérzik. Egyrészt érthetetlen módon hiányoznak olyan, Európában fontos országok, mint Németország vagy Franciaország. Az Euróövezetre viszont van szám, 4,05 euró, ami 15,4 százalékos alulértékeltséget jelez az USA-hoz képest. Másrészt az élelmiszerek, a gyorséttermi szolgáltatások ára csak egy szeletét jelenti az általános árszínvonalnak. Hiányzik sok más, az élethez nélkülönözhetetlen tétel. (A cikk a grafikon után folytatódik.)

 

A mutató hívei szerint a minden országban egyforma, ugyanolyan alapanyagokból és ugyanannyi munkával készülő termék árának összehasonlítása lehetővé teszi egyes országok árszínvonalának összehasonlítását. Mások ezt kétségbe vonják, de az 1986 óta számolt mutató eléggé bevonult a köztudatba, mert szemléletes módon ábrázol bonyolult közgazdasági összefüggéseket.

Leginkább a PPP-t, azaz a vásárlóerő-paritást. Ennek a mutatónak a számítása során egy átlagos fogyasztói kosár, egy tipikus vásárlói kiadáscsomag árát hasonlítják össze az egyes országokban. Amint nemrég rámutattunk, a magyarországi árszínvonal 52 százaléka az európai uniós átlagnak, vagyis nálunk körülbelül a felébe kerül egy tipikus fogyasztói kosár. Ez eléggé eltér a Big Mac-index 33,6 százalékos alulértékeltséget jelző mutatójától. (Valamint az USA-hoz viszonyítják, nem az EU-hoz.) Egy biztos, a PPP számítása sokkal precízebb a Big Mac-indexénél.

Hogy a forint alulértékelt-e, vagy sem, azt egyik mutató alapján sem merjük biztosan megállapítani, bár inkább az alulértékeltség a valószínű. Az viszont igen esélyes, hogy a jelenlegi kormányzat inkább a forint gyengítésében, mint az erősítésében érdekelt.

Ami a Big Mac-index listájának két extrém végét illeti, Svájcról, Norvégiáról vagy Svédországról eddig is tudtuk, hogy nagyon drágák, a PPP is hasonló képet mutat róluk. Venezuela és Ukrajna meg a csőd szélén táncoló országok, ahol a nemzeti valuta árfolyama mélyrepülésben van, így nem csoda, hogy a lista végén vannak.

Fogyasztói kosár vásárlóerő-paritása
(2014, Eurostat, EU-28=1)

Bulgaria 0,44
Albania 0,45
Serbia 0,48
Romania 0,49
Hungary 0,52
Poland 0,52
Turkey 0,57
Lithuania 0,59
Czech Republic 0,60
Croatia 0,63
Slovakia 0,64
Latvia 0,68
Estonia 0,74
Portugal 0,79
Slovenia 0,82
Malta 0,82
Greece 0,83
Cyprus 0,89
Spain 0,92
EU (28 ország) 1,00
Németország 1,01
Italy 1,02
France 1,07
Austria 1,10
Belgium 1,11
Netherlands 1,13
Finland 1,24
Ireland 1,24
United Kingdom 1,26
Sweden 1,29
Luxembourg 1,34
Denmark 1,40
Norway 1,45
Switzerland 1,62
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG