1p
Délután is folytatódott a piaci emelkedés azután, hogy a görög parlament túlnyomó többséggel jóváhagyta a megszorító intézkedéseket. Közben folytatódtak a súlyos zavargások a görög fővárosban. A tőzsdék emelkednek, az euró erősödik és egyelőre a magyar piac is emelkedik a hírekre. A görögországi bizonytalanság miatt azonban bármikor lefordulhatnak a piacok, főleg mert újabb rossz hírek jöttek Ázsiából. (A cikk frissül.)

15:38

Határozott emelkedéssel kezdte a hetet a New York-i tőzsde is, miközben maradt az általános jó hangulat az európai részvénypiacokon. Ritkaság számba megy, hogy a Dow Jones ipari átlagindex mind a 30 részvénye drágulással indította a kereskedést. A pénzügyi szektor nagyon jól teljesít és jelentős emelkedésben állnak a nagyobb technológiai részvények. Az Apple papírok, történetük során először átlépték az 500 dollárt. Az amerikai kőolaj áttörte a 100 dolláros szintet, de az arany továbbra is sikertelenül birkózik 1730 dollár körül. Az olaj annak ellenére drágult, hogy a dollár erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,3240 környékére csúszott vissza.

Folytatódott a forint erősödése, a hazai deviza az euróval szembeni 290-es szintet ostromolja felülről.
A BÉT is jól teljesít, elsősorban a bankpapírok drágulnak. Az OTP több mint 2, az FHB 3 százalékos drágulást mutat.
Folyamatosan frissülő árfolyamokat itt talál.

14:00

Még mindig tart az emelkedés a legtöbb piacon az amerikai tőzsdenyitás előtt másfél órával. Az EUR/USD gyakorlatilag odafagyott az 1,3250-hez, a forint még tovább erősödött, az euró árfolyama 290 forint felé közelít és a BÉT is tartja 1 százalék fölötti előnyét. A magyar piacnak valószínűleg az is jót tett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés tavaszi időszakának nyitányaként tartott napirend előtti felszólalásában megerősítette a kormány elkötelezettségét a megegyezésre a nemzetközi szervezetekkel.

A nyersanyagpiacokon is folytatódott az erősödés, az amerikai WTI könnyűolaj már csak néhány centtel van 100 dollár alatt és támaszt talált az arany is. Az olajpiacot támogatják az Iránnal szembeni újabb embargós hírek, amelyek szerint jelentős mennyiségű olajtankert irányítanak át a tulajdonosaik, illetve üzemeltetőik iráni kikötőkből más desztinációk felé. Friss árfolyamokat itt talál.

11:50

Kétségbeesés Görögországban – öröm a piacokon

Erősödéssel fogadták az ázsiai tőzsdék a hírt, hogy a görög parlament éjjel megszavazta az EU/IMF által elvárt megszorításokat. A megszorító csomag társadalomra gyakorolt hatása ugyanakkor brutális. Ez sorban az ötödik megszorítás két éven belül és a legtöbb elemző szerint ezzel a tűrőképessége határára érkezett a görög társadalom. A hírtelevíziók beszámolói szerint súlyos zavargások kezdődtek Athén belvárosában, több tízezer ember részvételével.

A lángoló belvárosi épületek, a Molotov-koktélok, a könnygázzal telített utcák képei azonban egyelőre nem hatották meg a befektetőket, akik úgy tűnik, igyekszenek mindent kipréselni az átmeneti jó hangulatból. A nyugat-európai részvénypiacok határozott, 1 százalék körüli emelkedéssel nyitottak. Az előny azonban egy óra elteltével olvadni kezdett, mostanra 0,5 százalék köré csökkent a tőzsdék előnye. Az euró piaca meglehetősen határozatlanul reagált a görög hírre, az EUR/USD elég idegesen mozgott kora reggel, most pedig nagyjából ugyanott áll, mint hajnalban, az 1,3250-es szint környékén. A nyersanyag árak hajnali szintjükön toporognak, az aranyat 1730, az amerikai könnyűolajat 99,50 dollár körül jegyzik.

Felülteljesít a magyar piac

 

A forint a többi térségi és feltörekvő devizával együtt erősödik az euróval szemben. A hazai deviza felülteljesítő, reggel óta több mint 1 százalékkal erősödött az európai közös pénzhez képest. A lengyel zloty és a cseh korona 0,6 százalék körül, a török líra még ennél is kisebb mértékben erősödött. Igaz pénteken a magyar forint volt alulteljesítő. Az euró 291 forint alá került késő délelőttre, míg kora reggel 293 forint fölött jegyezték.

A budapesti tőzsde is jobban teljesít, mint az európai átlag, a BUX 1,2 százalékos emelkedésben áll, a vezető részvények erősödnek, az OTP 1,8, a Mol 0,9 százalékos drágulást mutat a pénteki záráshoz képest. A magyar piac elsősorban a nemzetközi hangulatra reagál, a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalásokkal kapcsolatban továbbra is általános a vélekedés, hogy ha nem történik semmi rendkívüli, akkor azok sikere garantált.

 

Újabb felhők Ázsia fölött

Figyelmeztető jelek érkeztek ugyanakkor az ázsiai térségből. A világ harmadik legnagyobb gazdasága, a japán a tavalyi utolsó negyedévben 2,8 százalékkal gyengült év/év alapon. A kommentárok szerint ebben ugyan fontos szerepet játszott a tavaly márciusi cunami és atomkatasztrófa, valamint a thaiföldi áradások, de ennél tartósabb hatása lehet a külpiacokon tapasztalható lassulásnak és kereslet-visszaesésnek. A másik intő jel, hogy az egyik kínai városban máris felfüggesztették a néhány napja bejelentett lakásvásárlási támogatást, miután további súlyos hitel-visszafizetési gondokkal néz szembe a tartomány. A hír erősítette azt a félelmet, hogy a kínai és hong kongi ingatlanpiac túlfűtött és súlyos adósságproblémával küzd, részben a lakosok, részben az önkormányzatok részéről.

Jelentős bizonytalanság jöhet

Nemcsak az ázsiai gazdaságokkal, hanem a folyamatban levő európai válsággal kapcsolatos aggodalom is lehúzhatja a kereskedés hangulatát. Sem a tőzsdék, sem a nyersanyagok, sem az EUR/USD nem mutatott a görög megegyezés óta olyan mértékű emelkedést, ami tartós korrekcióra utalt volna. A legtöbb szakértő szerint nagyon kétséges a görög megszorítások sikere. Az a csomag, amit éjjel megszavazott az athéni parlament, eltörpül amellett az adósság mellett, ami már terheli Athént. A görögök sorsa egyelőre kilátástalan. A nagy feladat most az, hogy a majdnem biztos csődöt tereljék korlátok közé, ahelyett, hogy a pénzpiaci szabadesés dominó-effektust indítson el az európai (vagy tágabb) pénzügyi szektorban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG