1p
A jó amerikai makroadatok hatására mindenütt kilőttek a tőzsdék pénteken délután, a BUX index is szerény mínuszból pluszba lendült és ezt tartani is tudta a nap végéig. Az euró ismét olcsóbb lett, de a 290 forintos szintet ezúttal nem tudta áttörni. Az állampapírok hozamai kissé tovább süllyedtek.

Délután megugrott a BUX index, és a korábbi szerény veszteséget nyereséggé változtatta. A kereskedés végén 0,7 százalékos emelkedésben volt, ez 19 665,68 pontot jelent. A OTP a korábbi 1-2 százalékos mínuszból az amerikai makroadatok közzététele után minimális pluszba lendült, de ezt végül nem tudta tartani, és 1,2 százalékos veszteséggel 4110 forinton búcsúzott a héttől.

A Mol veszteséggel indított ugyan, de azután egész nap felfelé tartott, hogy 2,4 százalékos pluszban, 19 980 forinton zárjon – a napi maximuma is 19 990 forint volt. A Richter hasonló pályát írt le, 1,4 százalékkal 38 850 forintra ment fel. A Magyar Telekom csak egy forinttal, 547 forintra drágult. Az európai és észak-amerikai részvényindexek a magyar piac zárása után is egy százalék feletti pluszban mozogtak.

Az euró nap közben kisebb-nagyobb kilengésekkel alapvetően lefelé tartott, délután egyszer majdnem áttörte a 290 forintos határt is, de végül nem sikerült neki. Öt óra körül 290,40 forint volt az árfolyama, a frank 241,20, a dollár 221,80 forint volt ekkor. Az állampapírpiacon szerény mértékben, 5-10 bázisponttal csökkentek a referenciahozamok. (További árfolyamok itt.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40700 40400 40790 +0,82% 40670 40700 2 642 935 340 HUF 2026-06-09 11:54:32
MOL 3922 3918 3964 -0,36% 3918 3922 372 116 782 HUF 2026-06-09 11:54:06
MTELEKOM 2698 2654 2710 +1,81% 2692 2698 379 881 302 HUF 2026-06-09 11:51:27
RICHTER 12030 12020 12280 -0,91% 12020 12050 489 295 700 HUF 2026-06-09 11:51:38
OPUS 394 381 398 -1,75% 390 394 69 402 506 HUF 2026-06-09 11:51:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG