5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Vastagon benne voltak a cégvezetők az ügyfelek átverésében; a felügyelet azt mondja, nem volt lehetősége megakadályozni a Quaestor kötvénykibocsátásait. Az MNB igazgatója elmondta, mit tesznek azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyesmi.

A cégvezetők vastagon benne vannak

Végh Richárd, az MNB igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvényén elmondta: az idén feltárt három eset jóval több ügyfelet és nagyobb ügyfélvagyont érint, mint a korábbiak. Magyarországon 1996-tól - az idei eseteket nem számítva - 14 befektetési társaságnál 4,345 milliárd forint kártalanítási összeget állapítottak meg és összesen mintegy 10 ezer ügyfél volt érintett.

Ehhez képest a Buda-Cash-nél 100 milliárdos a kár, a Hungária Értékpapír Zrt.-nél is milliárdos összegről lehet szó, a Quaestornál pedig meghaladja a 150 milliárd forintot. Kiemelte, hogy egyik mostani esetben sem belső (alkalmazottak által elkövetett) csalásról van szó, hanem a cégvezetők tudtával - akár irányításával - megvalósult visszaélés történt.

Hungária: kettős nyilvántartás és kamucég

Végh Richárd elmondta: a Hungária Értékpapír Zrt. - amelynél a Kulcsár-ügyhöz hasonlóan kettős nyilvántartást vezettek - átcsatornázta a VIP-ügyfeleket a Biztonság Trade Kft.-nek, amely az MNB szerint jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanúját felvető tevékenységet végzett, ennek vizsgálata jelenleg is zajlik.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Quaestor: hamis nyilvántartás, kamu kötvényprogam

A mintegy 40 cégből álló Quaestornál összetett, átláthatatlan irányítási rendszer érvényesült, fiktív ügyfélszámlákkal meghamisították a nyilvántartási rendszert és a jelentéseket, valamint egy nagy méretű kötvényprogram is érintett az ügyben.

A Queastor Értékpapír Zrt. visszaélést követett el a nyilvántartási rendszer meghamisításával, olyan kötvényeket adott el az ügyfeleknek, amelyeket nem keletkeztettek, vagyis nem bocsátottak ki. Beszámolt arról is, hogy a brókercég - jellemzően vagyonosabb - ügyfeleket irányított át a gyanú szerint jogosulatlan tevékenységet végző Quaestor Pénzügyi Tanácsadóhoz, aminek piacfelügyeleti vizsgálata folyamatban van.

Egyeztetésre várakozó ügyfelek a Quaestor Értékpapír Zrt. Károly körúti irodája előtt. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az értékpapírszámlával jól lehet trükközni

Beszélt arról is, hogy a visszaélések terepe az értékpapírszámlák vezetése volt. Az ügyfelek számláit a befektetési vállalkozások vezetik, a Keler Központi Értéktár Zrt. összevontan tárolja, így megfelelő kontrollmechanizmus hiányában bele lehet nyúlni. Az MNB ezért javasolta, hogy a befektetési vállalkozások a Kelernél nyithassanak alszámlát, az intézményeknek pedig mérlegelés alapján ezt elő is írhatja a jegybank. Lesz egy új ellenőrzési kontrollpont is azzal, hogy a szolgáltatók rendszeresen jelentik majd az MNB-nek az ügyfelek adatait, amelyet elérhetővé tesz számukra a honlapján.

Az MNB mossa kezeit

A Quaestor-kötvénykibocsátással kapcsolatban elmondta, a felügyelet nem a nyilvános kötvénykibocsátást engedélyezi, hanem az ahhoz készült tájékoztató és hirdetmény közzétételét, a tartalmáért teljeskörűen a kibocsátó és a forgalmazó vállalja a felelősséget. Hangsúlyozta, a kötvény megvásárlója fedezetlen kölcsönt nyújt a kibocsátónak, vállalva a nemteljesítés kockázatát, vagy egy esetleges felszámolás során azt, hogy követelése részben vagy egyáltalán nem térül meg. Az MNB-nek nem feladata vizsgálni a kibocsátás kockázatát. Ha a tájékoztató megfelel a formai követelményeknek, tartalmazza azokat az adatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a befektetők következtetést vonjanak le a kibocsátó helyzetéről, az MNB nem tagadhatja meg az engedélyt - közölte.

Arra a kérdésre, miért nem tárták fel korábban a visszaéléseket, Végh Richárd kifejtette: a felügyeleteket nem a bűncselekmények feltárására, hanem az ágazati jogszabályok betartásának ellenőrzésére hozták létre mindenhol, az ehhez szükséges eszköztárral nem is rendelkeznek.

Mit tesznek, hogy többé ne legyen ilyen?

A januári svájci frank sokk, amelyen a hazai befektetők jelentős veszteségeket szenvedtek el, rávilágított a befektetői és szolgáltatói kockázatokra. A felügyelet ezért a "white label" megállapodások helyett - amikor a szolgáltató saját nevében nyújtja a magas tőkeáttételű devizakereskedés lehetőségét - azt szorgalmazza, hogy a szolgáltatók függő ügynökként tevékenykedjenek. Azoknak, akik maradnak a "white label" mellett, plusz tőkekövetelményt írhat elő majd a felügyelet. 

Számos szigorítás lesz a szabályozásban, ami a bizalom megerősítését, a visszaélések megelőzését szolgálja. Így például változnak a piacra lépés, bennmaradás szabályai, új képzettségi követelmények lesznek, amelyeknek szélesebb körnek kell megfelelnie. Átfogó vizsgálatot öt helyett három évente kell tartani, az újonnan piacra lépő szolgáltatókat pedig egy éven belül meg kell vizsgálni. A vizsgálatoknál alkalmazható eszköztár is bővül, így például piacfelügyeleti eljárásban bírói engedéllyel helyszíni kutatást lehet végezni.

Az informatikai rendszereket az MNB javaslatára kétévente független auditornak kell ellenőriznie. Csak olyan könyvvizsgáló vizsgálhat majd kibocsátót, akinek van ilyen minősítése. A Beva (Befektetés-védelmi Alap) által nyújtható kártalanítás összeghatára 100 ezer euróra emelkedik.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG