3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 

Kétéves csúcsot, 1120,9 tonnát ért el a világ aranyfogyasztása a harmadik negyedévben, ez 8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakáénál - ismertette Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az Arany Világtanács legfrissebb adatait.

Aranyba menekülnek a krízis elől

Juhász Gergely elmondta: a befektetési céllal vásárolt aranyból 27 százalékkal több, 230 tonna talált gazdára. Az aranyrudak és -érmék vásárlása harmadával nőtt az idei harmadik negyedévben, elsősorban az Egyesült Államoknak köszönhetően, ahol a vételek öt éve nem látott magas szintre, 33 tonnára ugrottak, ez 207 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A vezérigazgató rámutatott: a görög adósságválsággal, valamint az Oroszország és Ukrajna közötti feszültséggel kapcsolatos aggodalmak hatására Európában is több befektető menekítette pénzét aranyba, vételeik 35 százalékkal, 61 tonnára nőttek. Még ennél is jobban, 70 százalékkal, 52 tonnára ugrott a kereslet Kínában, amit a júliusi alacsony, unciánként (1 uncia=31,1035 gramm) 1100 dollár alatti aranyárak fűtöttek, de az augusztus közepi pekingi valutareform is kedvezően hatott. Az indiai aranybefektetések 2014 harmadik negyedéve óta először emelkedtek, 6 százalékkal 57 tonnára.f

Az aranyékszerek iránti igény 632 tonna volt a harmadik negyedévben, 6 százalékkal magasabb a 2014. július-szeptember közötti 594 tonnánál. Az indiai, a kínai, az amerikai és a közel-keleti háztartások éltek leginkább a nyári alacsony árak teremtette kedvező vételi lehetőséggel. Indiában a közelgő fesztiválszezon miatti vásárlások 15 százalékkal, 211 tonnára nyomták fel az ékszerkeresletet, míg az USA-ban 2 százalékkal, 26 tonnára, Kínában 4 százalékkal, 188 tonnára, a Közel-Keleten 8 százalékkal, 56 tonnára.

Oroszok imádják a legjobban

Az ipari aranykereslet 4 százalékkal 84 tonnára csökkent, miután fokozódott a nyomás a szektor szereplőin, hogy alternatívákat keressenek, olcsóbb anyagokat használjanak a technológiai alkalmazásokban - közölte Juhász Gergely. A központi bankok már egy negyedév híján közel 5 éve több sárga nemesfémet vesznek, mint amennyit eladnak. A 175 tonnás idei harmadik negyedévi nettó összes vételeik megközelítették a 2014. július-szeptemberi időszak rekordját, többek között Kína és az Egyesült Arab Emirátusok jegybankjai révén. Ennek ellenére változatlanul Oroszország központi bankja a legnagyobb aranyvásárló. A Magyar Nemzeti Bank aranytartaléka 1992 óta változatlan, mintegy 3 tonnát tesz ki.

Az összes aranykínálat mindössze 1 százalékkal emelkedett, 1100 tonnára. Az aranybányászat enyhén csökkent, 1 százalékkal 828 tonnára, a sárga nemesfém újrahasznosítása is tovább esett a harmadik negyedévben, 6 százalékkal 252 tonnára - közölte az Arany Világtanács.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG