2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Luxemburgból szeretettel – a pár évvel ezelőtt kivándorolt holdingtársaság az előző évhez hasonlóan részvényenként három cent osztalékot fizet. Az árfolyam ismét szépen megugrott a hírre, mint tavaly.

A kisrészvényesei nagy részét pár évvel ezelőtt kivásároló, majd a Luxemburgi Értéktőzsdére távozó Fotex már második éve ismét fizet osztalékot. (Amikor a Budapesti Értéktőzsdén forgott, akkor vagy másfél évtizeden keresztül nem fizetett.)

A bejelentés szerint a tavalyi három centtel megegyező osztalékot fizet idén is a társaság a 2014-es eredménye után. Az osztalékfizetés napja június 9-e, azok a részvényesek kapják az osztalékot, akiknek május 21-én részvénytulajdonuk volt.

Magyarországon a kifizetést a Keler bonyolítja, így vélhetően automatikusan megkapják a hazai értékpapír-számlákon őrzött részvények tulajdonosai, amint tavaly is. A luxemburgi adószabályok alapján 15 százalékos osztalékadót vonnak le odakint, majd a brókercég további egy százalékot (ezeket a tételeket azután az szja-bevallásban is fel kell tüntetni).

A közgyűlési dokumentumok alapján a Fotex 105 millió eurós mérlegfőösszeggel 43 millió eurós eredményt ért el. Az egész holding konszolidált mérlegének főösszege viszont 216 millió euró, konszolidált eredménye ugyanakkor mindössze hatmillió euró volt. Az osztalékfizetés nagyjából 1,6 millió euróba kerül majd.

A kinti tőzsde honlapja szerint a Fotex árfolyama az utóbbi napokban 1,05 euróról 1,25 euróra emelkedett, bár a forgalom rendkívül esetleges lehet. Az idei csúcs 1,43 euró volt március vége körül, az idei mélypont 1,0 euró januárban. A 2013-as mélypont még 42 cent volt, Budapestről három éve, 2012 elején 241 forinton távozott a papír.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16910 16825 17025 -0,79% 16905 16910 3 386 232 405 HUF 2024-04-19 14:08:36
MOL 2984 2968 3024 -1,19% 2982 2984 831 103 568 HUF 2024-04-19 14:09:34
MTELEKOM 923 920 925 +0,11% 922 924 132 530 653 HUF 2024-04-19 13:57:31
RICHTER 8895 8805 9000 -0,61% 8870 8895 1 055 843 175 HUF 2024-04-19 14:07:08
OPUS 392 390 398 -1,63% 392 394 30 677 798 HUF 2024-04-19 13:43:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG