4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A bankok jegyében telt a nap, a brit és a német indexet is egy-egy nagybank rossz eredménye húzta le, Magyarországon pedig fel volt függesztve az OTP egész napra, mert kiszáll belőle az állam. Mindenki azt találgatta, mekkorát eshet a részvény, ha lesz rá kereskedés. Megfejtették a tegnapi olajárrobbanás rejtélyét.

 

A szerdai eufória után csütörtökön elromlott a hangulat a tőzsdéken, vélhetően főleg a Fed szerda esti ülése hatására, ahol némileg váratlanul a decemberi kamatemelésre utaló kijelentések hangzottak el.

 

Az USA-ban inkább vegyes adatok jöttek, a GDP értéke alacsonyabb lett a vártnál, a munkanélküliség viszont nagyon csekély maradt. Ennek nyomán az amerikai tőzsdék csökkenéssel nyitottak. Az Apple részvénye a szerdai rali után stagnálni látszott.

Két bank jó nagy zuhanás után

Az európai tőzsdék jellemzően 0,1-0,6 százalékot estek, de voltak nap közben ennél lejjebb is. Közben ugyanis jött egy kedvező eurózónás üzleti bizalmi index, amely váratlanul 2011 júniusa óta nem látott magas szintre ugrott.

A DAX-ot a Deutsche Bank rossz eredménye húzta le, a bankrészvény több mint hét százalékot zuhant. A briteknél pedig hasonló okból a Barclay’s zárt 6,7 százalékos mínuszban, de a Shell és a Glencore nyersanyagcég is rendesen mínuszban volt.

Mennyi lesz az OTP-bukta?

Budapesten az OTP részvényének aukciója és egész napos felfüggesztése volt a nagy hír, a befektetők és a nagy brókercégek (Erste Befektetési Zrt., KBC Equitas) azt találgatták, mekkorát eshet a bankpapír a hirtelen megjelent nagy kínálattól. A becslések főleg korábbi részvényaukciók tapasztalatai alapján 4 és 8 százalék között szóródtak.

A BUX, amelyből most hiányzott az OTP, 21 946 ponton, fél százalékos mínuszban zárt, a decemberi határidős BUX pedig 21 712 ponton, egy százalékkal lejjebb. Sokan talán az OTP-eladás helyett BUX-eladással fedezték kockázataikat.

Erősödött a forint

A Mol 1,7 százalékkal 12 775 forintra esett, a Richter 0,7 százalékkal olcsóbb lett, a Magyar Telekom viszont 0,8 százalékkal drágult 390 forintra. A forint szépen erősödött, a szerdai 212 forint körüli árfolyam után csütörtökön 310,30-ig süllyedt az euró ára. A dollár kissé visszavett az éjszakai erősödésből.

Az Opimus Holding újabb négy százalékkal esett, 5,0 forintra, a brókerbotrány előtt ez a részvény még 21-24 forint volt. A társaság – a volt Phylaxia, melynek tulajdonosi körében volt Buda-Cash vezetők voltak, illetve vannak – ma közleményben cáfolta a vele kapcsolatban terjedő pletykákat.

Pletykák miatt nehéz a hitelfelvétel

Biztosította a részvényeseket, hogy az idén egyáltalán nem értékesített vagyonelemeket, gazdálkodása kiegyensúlyozott, hiteleit időben törleszti és mindent haladéktalanul bejelent, ami lényeges a cég szempontjából. Problémát okozhat viszont, hogy a híresztelések miatt nehezen jut újabb hitelhez.

Tegnap mintegy hat százalékkal ment fel az amerikai WTI kőolaj árfolyama, a Brent is 4-5 százalékot hozott. Ma sokáig egy százalék körüli visszaesést produkáltak, de a nap végére megint pluszba lendültek.

Pánikszerű shortzárások

A kőolaj amerikai készletezési adatai öt héten keresztül erős növekedést mutattak, ennek ellenére hatalmasat ralizott tegnap az olaj, miért? – tette fel a kérdést a Marketwatch. A rejtély megoldása, hogy egyrészt az utolsó heti készletnövekedés jócskán elmaradt a korábbi hetektől és a várakozásoktól is.

Másrészt felment a benzin és a gázolaj ára is, és felpörgött a finomítók aktivitása, ami növekvő keresletre utalt. A korábbi hetek ijesztő nyersolaj-készletnövekedései miatt ugyanakkor sok short (eladási) pozíció épült ki, amelyeket most pánikszerűen próbáltak tulajdonosaik (vételekkel) lezárni.

A koreai Samsung jó gyorsjelentése mellé azt is bejelentette, hogy 9,9 milliárd dollárnak megfelelő wonért saját részvényeket fog visszavásárolni. A részvény már szeptember vége óta meredeken emelkedik.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16905 17025 -0,62% 16935 16950 815 647 750 HUF 2024-04-19 09:46:30
MOL 3022 3016 3024 +0,07% 3020 3022 52 951 324 HUF 2024-04-19 09:44:05
MTELEKOM 922 920 922 0,00% 920 922 16 316 573 HUF 2024-04-19 09:44:18
RICHTER 8830 8810 9000 -1,34% 8825 8830 355 270 470 HUF 2024-04-19 09:46:38
OPUS 391 391 398 -1,88% 391 392 8 280 458 HUF 2024-04-19 09:46:11
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG