Privátbankár Híradó
Jelentett az utolsó nagy is: kevesebb profit, de a vártnál jobb eredmény
A blue chipek közül utolsóként jelent meg az OTP gyorsjelentése: a növekvő bevételek ellenére a bankcsoport profitja 15%-kal marad el az előző negyedévitől, elemzők ennél rosszabb eredményre számítottak. A csoport magyarországi bevétele ugyanakkor negyedével marad el az egy évvel ezelőtti eredménytől. Akadozik a hitelezés, a hitelportfólió tovább romlott, a kockázati költségek nőttek.
Az OTP Csoport első félévi számviteli adózott eredménye a pénzügyi szervezetek különadójának és a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének negatív, illetve a részesedés értékvesztés adópajzsának pozitív hatásával együtt 53,9 milliárd forint, e tételek nélkül pedig 80,8 milliárd forint volt. Utóbbi 9%-kal marad el a bázisidőszak teljesítményétől. A második negyedéves számviteli eredmény 41,1 milliárd forint volt, ami lényegesen nagyobb, mint az előző negyedév eredménye. Az elemzők előzetesen 35 milliárd körüli profitot vártak az OTP-től.
Az első negyedévben egyrészt elszámolásra került a pénzintézeti különadó 2012. évet terhelő teljes, 29 milliárd forintos összege, illetve a devizahitelek végtörlesztése kapcsán is jelentkezett még 1,8 milliárd forint veszteség. Ezzel szemben a második negyedévben a számviteli eredményt javította az OTP Bank egyedi mérlegében szereplő szerb és montenegrói leánybanki részesedések értékvesztésének (15,0, illetve 5,9 milliárd forint magyar számvitel szerint) 4 milliárd forintnyi pozitív adóhatása.
A vártnál valamivel több a profit
A második negyedév korrigált adózott eredménye 37 milliárd forint volt, ami 15%-os csökkenést jelent az előző negyedévhez képest. A működési eredmény gyakorlatilag változatlan maradt, a kockázati költségek 5,4 milliárd forinttal nőttek és a negyedéves adóterhelés is magasabban alakult.
34 milliárdot hoztak a leányok
Az elmúlt negyedévhez hasonlóan továbbra is jelentős a külföldi leányvállalatok profit-hozzájárulása: a második negyedévben, akárcsak az első félévet alapul véve, a korrigált adózott eredmény egyaránt 42%-a származott a külföldi csoporttagoktól. 2012 első hat hónapjában a külföldi csoporttagok összesen 34 milliárd forinttal járultak hozzá a konszolidált eredményhez, szemben a bázisidőszak 26,8 milliárd forintjával.
Bevétel: nincs meglepetés
| Akik hosszabb ideje "ülnek" a papíron, inkább az érdekli, hogy érdemes-e hosszabb távon tartani a részvényt. Az ügyben elég sok az ismeretlen, viszont ha enyhül a válság és javul a hazai szabályozó környezet, akkor akár jelentős rali is lehet az OTP piacán. Részletek >>> |
A bankcsoport 2012. második negyedévi egyedi tételekkel korrigált működési eredménye 112 milliárd
forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévivel, míg a hat havi eredmény 4%-kal haladja meg a bázisidőszakot. A csoport az elmúlt negyedévekben egyedi tételek nélkül kiegyensúlyozott működési eredményeket produkált - áll a gyorsjelentésben.
A korrigált teljes bevétel összességében kedvezően alakult, második negyedévben 208 milliárd, az első félévben összesen 417 milliárd volt. Ezen belül a korrigált nettó kamatbevétel az alacsonyabb nettó kamatmarzs, valamint a csökkenő kamatozó eszközállomány miatt 5,2 milliárd forinttal csökkent az előző negyedévhez képest, ugyanakkor a nettó jutalékeredmény 3,9 milliárd forinttal bővült. A korrigált teljes bevétel megfelel az elemzői várakozásoknak.
Év/év alapon nőttek a működési költségek
A működési költségek változatlan szinten maradtak negyedéves szinten, az egyedi tételek nélküli második negyedéves kiadás/bevétel mutató (46,2%), ami megegyezik az előző negyedévivel, míg az első féléves mutató (46,2%) 1,7%-kal nőtt éves alapon. A féléves működési költségek ellenben 8%-kal nőttek éves alapon, részben a behajtási tevékenység fokozása, részben a magyarországi adóemelések és a betétbiztosítási díj emelése miatt.
Akadozó hitelezés, romló hitelportfólió
Az árfolyamszűrt hitelállományok az elmúlt negyedévben 0,4%-kal, éves alapon 2%-kal csökkentek, a betétek volumene nem változott. Mindennek eredményeként a „nettó hitel/betét+retail kötvény” mutató (100%) devizaárfolyam-hatástól szűrten az előző negyedévhez képest 1 százalékponttal, míg éves alapon 5 százalékponttal javult.
A hitelportfólió minőségének romlása 2012 második negyedévében 64 milliárd forintos kockázati költségképzést eredményezett (+9% az év első 3 hónapjához képest), a hat havi kockázati költség (123 milliárd forint) a bázisidőszakhoz képest 15%-kal nőtt.
Másfél évvel visszalépve - a magas céltartalékképzés ellenére is
| Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója javult, 2012. június végére 17,9%-ra emelkedett (ez 0,8 százalékpont növekedés az előző negyedévhez képest), az elsődleges tőke (Tier1 ráta) nagysága 14,4%-ot tett ki. |
A 90 napon túl késedelmes („DPD 90+”) portfólió aránya 18,8%-ra nőtt. Az árfolyamszűrt problémás hitelképződés jelentősen gyorsult az előző negyedévhez képest, 80 milliárd forintos nagysága az elmúlt nyolc negyedév legmagasabb értéke.
A portfólióromlást részben a 2011. végi forintgyengülés késleltetett hatása, illetve néhány egyedi magyar vállalati ügylet okozta, de jelentősen nőtt az orosz és ukrán problémás állomány is.
A DPD90+ fedezettség (76,6%) a magas céltartalékképzés ellenére negyedéves összevetésben romlott, szintje a 2011 év végivel megegyező.
Hogy muzsikált itthon a bankcsoport?
A bankcsoporton belül az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) 2012 második negyedévében bankadó nélkül 22,8 milliárd forintos adózott eredményt realizált (-6% az első negyedévhez képest), ezzel a féléves eredmény 47,1 milliárd forint volt, mely a bázisidőszaktól 25%-kal marad el. A visszaesés negatív hatású egyedi tételek mellett a féléves működési eredmény 12%-os csökkenésének és a kockázati költségek 9%-os növekedésének az eredője.
A negyedéves és féléves bevételek egyaránt 4%-kal csökkentek döntően a kamatbevétel zsugorodása miatt. Utóbbi a végtörlesztés miatt is csökkenő kamatozó állományok és visszaeső betéti marzsok együttes hatása. A féléves működési költségek ellenben 8%-kal nőttek éves alapon, részben a behajtási tevékenység fokozása, részben a magyarországi adóemelések és a betétbiztosítási díj emelése miatt.
Már megint a devizahitelek
A kockázati költségek az előző év hasonló időszakához képest 9%-kal emelkedtek. Ebben a félév során a gyorsuló portfólióromlásnak volt fő szerepe. A továbbra is erős romlást mutató deviza jelzáloghitelek mellett a nagyvállalati hitelek minősége is jelentősen romlott ebben a negyedévben.

Azonban a negyedéves kockázati költségek 9%-kal csökkentek, az előző negyedévhez hasonlítjuk a mostani eredményt, így viszont a problémás hitelek céltartalékkal való fedezettsége romlott (78,3%).
A hitelállomány 9%-kal csökkent éves, 1%-kal negyedéves alapon árfolyamszűrten. A legszámottevőbb visszaesést a jelzálog portfólió szenvedte el (-12% tavaly ilyenkorhoz képest), de jelentős volt a corporate állományok csökkenése is (-8%).
A kkv-k hitelezése felpörgött
Kivételt egyedül a mikro- és kisvállalati hitelek jelentenek: itt az állományok éves viszonylatban 10%-kal, az elmúlt negyedévben pedig 5%-kal bővültek. A mérsékelt hitelkereslet szinte valamennyi termékkategóriára jellemző.
Az új jelzáloghitel folyósítások esetében az OTP Bank őrzi vezető pozícióját, piaci részesedése 2012. második negyedévben 33%-os volt.
Hitelezés: messze a válság előtti szint
A folyósítás 2012. első féléves összege (60,1 milliárd forint) ugyan lényegesen magasabb az egy évvel korábbinál, azonban a válságot megelőző teljesítménytől továbbra is jelentősen elmarad. A személyi kölcsönök esetében az új folyósítások terén a bank piaci részaránya ugyan kiemelkedően magas (58%), a gyenge kereslet miatt azonban a folyósított állomány csökken (tavaly az első félévben 25 milliárd volt, most ennél 1 milliárddal kevesebb).
![]() |
| Az OTP árfolyama az utóbbi negyedévben. Forrás: Privátbankár Dealbook |
Az árfolyamkorrigált betétállomány retail kötvényekkel együtt éves szinte 7%-kal, negyedéves szinten pedig 1%-kal csökkent. Ezen belül a retail betétek (retail kötvényekkel együtt) éves illetve negyedéves összevetésben 4%-kal illetve 2%-kal estek vissza. A corporate betétek a tavalyi első félévhez képest 13%-kal csökkentek, állományuk az elmúlt negyedévben változatlan maradt.
A Bank „nettó hitel/(betét+retail kötvény)” mutatója a tárgyidőszak végén 79% volt (árfolyamhatástól tisztítva -5%-pont év/év alapon).
Címlapon
Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában
Az előző hónapban több mint négyezer fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma. Ennek oka főleg szezonális lehet, mert a határszélen és Bécsben folytatódott a növekedés, inkább a távolabbi, idegenforgalomban élen járó területeken volt jellemző a visszaesés.
Totalreturn blog
Legfrissebb
- Cicás animgifekért fizet 1,1 milliárd dollárt a Yahoo
- Vegyünk-e fel hitelt? Majd az ombudsman megmondja!
- A Posta ingatlanügyei: végre megtudják, milyük van
- Az állam teheti rá a kezét az Antenna Hungáriára
- Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában
- Kicsi, játékos és inkább a férfiak szeretik. Mi az?
- Már megint nem jön a troli? Így nézheti meg, mi az oka
- Könyvet, vagy kínai ruhát keres? Az egyiket könnyen megtalálja
- Percenként két és fél milliót költöttünk élelmiszerre
- Már főzni sem lehet internet nélkül? Órákat lógunk a neten, és ön?
Legfrissebb Híradó
- Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában
- Kicsi, játékos és inkább a férfiak szeretik. Mi az?
- Az állam teheti rá a kezét az Antenna Hungáriára
- Már megint nem jön a troli? Így nézheti meg, mi az oka
- Könyvet, vagy kínai ruhát keres? Az egyiket könnyen megtalálja
- A Posta ingatlanügyei: végre megtudják, milyük van
- Vegyünk-e fel hitelt? Majd az ombudsman megmondja!
Még több részvény
- Matolcsy már haknizik, de a hitelprogram még nincs kész
- Elvonhatja az állam a nyugdíjunkat, de nem így
- Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?
- Mindenki perelheti majd az államot a különadó miatt?
- Varga-csomag: bukhat a tanári fizetésemelés, veszélyben a stadionok
- Külföldön bezzeg fizet osztalékot a Fotex
- Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?
- Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások
- Sokba kerül a bankolás? 8+1 remek módszer a spórolásra
- Az EU felesleges szigora és az alacsony infláció hozhat minket nehéz helyzetbe
- Maradunk egyelőre a szégyenpadon (frissített)
- Ilyen, amikor Matolcsy hallgat a nagybankokra
- Közbeszerzések: pontosítani kellene, mi számít üzleti titoknak
- Bejön-e Matolcsy programja vagy csak hitelkiváltásra lesz jó?
- Legyen bátorságod a leggyengébbnek lenni
- Volt-e értelme a Matolcsy-csomagoknak: lesz-e több pénzünk idén?
- Magyarország akár 100 évre is lecsúszhat - interjú Bokros Lajossal
- Akiben nincs félelem, az hülye vagy hazudik
- Nemcsak a rezsicsökkentésnek köszönhetjük a hét meglepetését
- Fanatizmus és akarat, hogy megváltoztassuk ezt az országot - interjú
- Új világ jön: mi lesz a mobilszolgáltatók frekvenciájával?
- Újabb uniós milliárdok érkezhetnek: kiírták a Jeremie III-at!
- Drágán bankolnak az idősek, mert félnek: így segíthetnek a bankok
- Patthelyzet: mindenképpen ráfizetnek a banki ügyfelek?
- Kevesebb bevétel mellett is rekord alacsony a hiány
- Egyre nagyobb súllyal nehezedik ránk a Ratkó-korszak
- Közel 9 havi magyar GDP-t rejtegettek eddig a ciprusi bankok
- Apu, mi az az államadósság? Két hetes államkötvényt azért nem kéne
- A világ leggyorsabban dráguló devizája: nem játékpénz
- Tankot vezetnek, zumbáznak és libát vesznek - szereti valaki az adóellenőröket?
- Másodosztályba szorult nagyhatalom: őszig már nem lesznek nagy csodák
- Össztűz Magyarországra: menekülhet innen a működőtőke is
- Volt már ön hamis tanú? Mindig tudja, mit ír alá?
- Vizsgálódik Brüsszel: focira bezzeg van pénz?
- Özönlik a pénz a befektetési alapokba
- A férfiak keresik, a nők kezelik a pénzt
- Új üzletágat épít a Biggeorge's: nemcsak a startupoké a világ
- Az MNB új igazgatóinak alig van banki tapasztalata
- Az MNB egyszer már besegített az adósmentésbe - most miért lenne baj?
- Magyar, román, bolgár hajléktalanok lepik el Németországot?
- Közoktatás államosítás után: ráfizethetnek a szülők?
- Fizetünk vagy ráfizetünk: mennyi az IMF-hitel kamata valójában?
- Hétfőn működésképtelen lehet a Monetáris Tanács?
- Az igazi tündérmese: Matolcsy útja a jegybankig
- Itt a bejelentés: Kozármisleny díszpolgára lesz az MNB új elnöke
- Ráijeszt-e Matolcsy megint a forintra? Ma minden kiderül
- Egy korszak véget ért: készülnek a brit vészforgatókönyvek
- Pénteken jelenthetik be Matolcsy Györgyöt
- Kiszámolták: Nem is lett volna olyan olcsó az IMF-hitel?
- Allah áldásával: így kerülik meg a hagyományos bankokat a muszlimok
- Mítoszirtás: Ez a Wall Street öt legnagyobb hazugsága
- Nem jó ma Magyarországon gyereknek lenni
- Hatról az ötre jutnak a banki kamatajánlatok, vezet az állampapír
- Még nem is durrantak az új adók, a hiány alig látható
- Jöhet az Apple okosórája, az iWatch
- Elmű: olcsó nálunk az áram, a díj nagy része nem is a szolgáltatóké
- Mennyibe kerül a farsangi fánk? Itt a februári nagybevásárlás ára
- Óriási hiba, hogy alulértékeljük magunkat - Úton a sikerhez V.
- Simor: bújtatott lazításra és bankadóra nincs szükség
- Mára kevésbé kiszolgáltatott az eladósodott Magyarország
- Akik szerint a bankom nem ellenségem, hanem a partnerem
- Meghökkentő listán Magyarország: Zambia mögött, de legalább rajta vagyunk
- Az ingyenesség ára: ezt kérik a bankok az ingyenes számlákért
- A kormány tudomást sem vesz a közelgő nyugdíj-katasztrófáról
- Nem akartam hazatérni, de örülök, hogy visszajöttem - Úton a sikerhez IV.
- Barátkozott egy nagyot Orbán Brüsszelben, Barroso is szereti a focit
- Nem fog elszállni a ló az MNB-vel, 282 forint lehet az euró
- Most meg havi 10-20 százalék hozamot ígérnek – Szörnyű rossz befektetések 8.
- Kilövési engedélyt kaphat ma a forint
- Az irdatlan munkanélküliség ellenére a spanyol napfényre húznak a magyarok
- Hiába tiszta a víz, ha bokáig ér: ki menti meg a Balatont?
- A lovakat levágják, ugye?
- Ön mennyit tett hozzá, hogy lekerüljünk az EU szégyenpadjáról?
- Eltitkolt milliárdok: hiába rohanjuk le Svájcot?
- Orbánra január végén döntő ütközet vár Brüsszelben
- Sokat akar keresni? Fektessen marihuána-részvényekbe! (Videó)
- Ez az a 11 százalék, amely 0 és 7,2 között bárhol lehet
- Hogyan válasszunk könyvelőt?
- Drágák a bankok? Így lehet megszabadulni tőlük
- Kibelezett nyugdíjszámlák: nem ezt ígérték
- A birkák éve után a farkasoké lehet az idei
- Frissen végzettek, figyelem! Fontos határidő közeleg
- Van bank, ahol a vásárlásért is fizetni kell - mutatjuk a listát
- Édes cukorka vagy hatalmas öngól? 13. havi nyugdíjat tervezget a kormány
- Így nyertek 33 milliárd forintot a kisbefektetők decemberben
- Együnk füvet sütiben – befüvezett brókerek kapkodnak a marihuána-részvényekért?
- Tipptaksaméter 2.: Ez volt a 9+3 legrosszabb jóslat 2012-re
- 15 trükk, amivel a szupermarketben kicsalják a pénzedet
- Tipptaksaméter 1.: Amikor tíz meghökkentő előrejelzésből egy sem következett be
- Hogy a csodába lett Brazília a világ 6. legerősebb gazdasága?
- 8+3 tipp a fenyegető e-mail-áradat megfékezésére – Gépezd magad 4.
- Nőtt a menedékkérők száma, de szó sincs menekültáradatról
- Devizakötvény: beelőzzük-e az IMF-et?
- Ha jövőre eltűnik a készpénz, akkor elővesszük a mobiltárcánkat - interjú
- Teljes hátraarc: 10 500 helyett 55 ezer állami hely a felsőoktatásban
- Balog Zoltán: a diákok csak balhézni akartak
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság egy darázs
- Simor: ha Mikes Kelemennek néznek, nehéz együttműködni
- Szakadni kezdett a forint, a háttérben Matolcsy György
- Belerokkanunk-e a Diákhitelbe?
- Apokalipszis, most? Így lehet és így nem lehet felkészülni a világvégére
- A szorongás mindig ott van, de engem ez motivál - Úton a sikerhez III.
- Munkanélkülieket képeztünk, ez tarthatatlan
- Euróban is, forintban is nyomultak a kisbefektetők novemberben
- Árkosár: már száguld a krumpli ára - vigyen nagyítót a bevásárláshoz
- Kárpótlásból indítanák el gyorsan a Jeremie III-at?
- Még kapnak 3 hónapot a bajban lévő devizahitelesek
- Az utolsó előtti hónapban szépen elszállt a hiány
- Összejöhet a hiánycél: pirruszi győzelem lesz csupán?
- A játékszabályok kijelölésére várnak a láthatatlan milliárdok - interjú
- Mennyit bukik az ország azon, hogy nem hiteleznek a bankok?
- A gyanú árnyékában: így működik az óvadék
- Ma megmentik a spanyol bankokat is - de miből?
- Mitől csoki a csokimikulás? Nem olcsó telepakolni a csizmát - körkép
- Gépezd magad 3.: Ne szúrj ki magaddal, tanulj angolul!
- Így lesznek "adatokból dolgok" - miről olvasott Matolcsy?
- Kezdősarok: Így érdemes nyugdíjra, lakásra hosszú távon félretenni
- Nagy lehet a megspórolt eurómilliárdok ára Spanyolországban
- Vékony jégen a benzinár - ez van a háttérben
- Szörnyű rossz befektetések 6.: keressen naponta 600 eurót és egyéb átverések
- A Mikulás esete a fiskális szakadékkal – rali vagy nem rali, ez itt a kérdés
- Munkahelyet szeretnél magas törlesztőrészlettel, vagy alacsony részletet munkanélküliként?
- Ha nem otthon tölti az ünnepeket: ajánlatok belföldön és külföldön
- Spórol és a télre készül a kormány - Giró-Szász András felelt
- Megszüntetett különadókról beszél az NGM
- Apu, kik azok a londoni elemzők?
- Egy jó szót nem kaptunk, mégis kéthetes csúcson a forint - miért?
- Újabb felszólításokat kaptunk az Európai Bizottságtól
- A tanácsadás nem luxus, a pályázatkezelés olyan, mint a foci
- Nyoma sincs az állami hátszélnek? Ez a különbség bank és takarékszövetkezet között - interjú
- Rosszabbul élünk, mint négy éve? Nagyon rezeg a léc
- Hogy lesz nekem első állásom? Munkakeresési tippek válság idejére
- Ezért nem szeretünk interjút adni - interjú Vakmajommal és Veermedvével
- Adatvédelmi szempontból a felhő nagyon gázos! Interjú
- Megtudtuk, mi áll a harmadik Matolcsy-csomagban: újabb adóemelések jönnek
- Hogy lesz nekem lakásom? Tippek az első ingatlan vásárlásához
- Közzétették: Soros megtriplázta aranykészletét, Buffett offenzívába megy át
- Közzétették: Ennyien játszanak az OTP és a Mol árfolyamesésére
- Lantos Csaba cége a Signallal együtt lép a magánegészségügyi piacra
- Egészségbiztosítások: ingoványos talaj vagy bomba üzlet?
- Apu, mi az a fiscal cliff?
- Az eleje vicces volt: kinyitottunk és nem jött senki - Úton a sikerhez II.
- „A magyar eszközökkel kapcsolatban van egy nagyon komoly utálat” – interjú a Concorde Columbus kezelőivel
- A cégek érdeke és nem az állam feladata az innováció finanszírozása - interjú az MTA elnökével
- Megint előkerült velünk kapcsolatban az államcsőd
- Olcsó volt, hát felfedezte az amerikai dollárt a magyar lakosság
- Van biztosításom, a biztosító mégsem fizet - erre kell figyelni!
- Hangosan dübörög a Nemzeti Együttműködés Rendszere?
- Lakást vásárolnál hitelből? Adunk 9+1 tippet!
- A hosszú hétvége miatt ijesztő az októberi hiányadat
- Matolcsy boldog, de nem tudja, ír-e újabb kiigazítócsomagot
- Egy kelet-európai Crocodile Dundee voltam az ausztrál szállodaiparban - interjú
- Segít az állam az otthonteremtésben - mit válasszak?
- Postán jön a karácsonyi ajándék? Így kell utána fizetni!
- Nem nagyon marad más, mint a forint gyengítése - interjú
- Oszkó: sokkal kevesebbet tudunk kihozni magunkból, mint amit lehetne
- Varga elárulta, mit akar az IMF - semmi értelme a 200 milliós kampánynak
- Különleges extrákkal, de póker nélkül indul a kgfb-kampány - interjú
- Apu, mi az az alapkamat?
- Így kell milliárdokat csinálni a levegőből - interjú
- Nem a Valutaalap pénzére van szükségünk
- Itt vannak a számok: a bérünkhöz képest piszok drága a budapesti és a miskolci bérlet
- Fregattfoglalás: Argentína sem úszta meg teljesen a fizetést az államcsőddel
- Ki fizeti a járulékot? Így mehet ingyen orvoshoz
- Kevés a zsebpénz? Irány az iskolaszövetkezet!
- Részegen fogsz fogadni a meccsre? Sokan várnak már a pénzedre!
- Kevés a nyugdíja? Kiegészítené lakásáért cserébe? Jól fontolja meg!
- "Nem kell attól félni, hogy lenyúlják a nagy ötletet" - Úton a sikerhez I.
- Két hét alatt nagyot változott a világ: még szűkösebb évekre számít a kormány
- Mi az a közműadó, és ki fogja kifizetni?
- Lakás állami segítséggel: hogy működik a szocpol?
- Budai Gyula a Tescóba ment, estek az árak
- A nőt "férfi számba venni" nemcsak etikai kérdés: jó üzlet!
- Mi lesz most az ingyenes bankszámlacsomagokkal?
- Mi a jó az önkormányzati szégyenlistában? Lájkolhatod mások adósságát
- Kizártam magam a médiapiacról - interjú Csermely Ákossal
- Pénzügyek a halál után: hogyan és mennyiért lehet sírhelyünk?
- Kétszámjegyű nyereség: mivel lehetett a legtöbbet kaszálni a nyáron?
- A fák az égig nőnek? Mindjárt 5000 milliárd forintnál a külföldiek állampapír-állománya
- Sárga helyett zöld aranyat vegyenek - kapkodnak az erdőbefektetések után
- Így válasszon e-könyv olvasót!
- Gépezd magad! 1.: Így pakoljuk fel az agyunkat az internetre
- Unatkozó nyugdíjasok vagy dolgozó fiatalok? Egyre több magyar lakik Spanyolországban
- Egy időre leállhat az MNB a lazítással
- Az életben nincs főpróba - interjú a Videoton vezérigazgatójával
- Leugrasz egy cigiért a Nemzetibe?
- Darabra drága a magyar tojás - de kilóra is?
- Nem a növekedési álmokról szólnak ezek az évek - interjú
- Kellemeset a haszonnal: mennyit lehet keresni a szexszel?
- Csúszhat a Jeremie II. alapjainak startja
- Wáberer György TOP 10-es biztosítót faragna az egykori Wabardból
- Lázár János kiürítené a Nyugdíjreform Alapot
- Jó üzlet-e a közmunka az államnak?
- Domokos: a Számvevőszék nem az állam vasökle, sokkal inkább terelő juhászkutyája
- Apu, mi az a QE?
- Nem indul roham a magyar nőkért
- Gyémánt: özvegyeknek és árváknak való, vagy pilótajáték az egész?
- Nem lesz luxus a külföldi kórházi ellátás
- 15 év alatt 5,5-szörös tőke - ezért nem érdemes ki-be ugrálni az alapokból
- Plusz adóbevételeket, 266 forintos eurót, őszi IMF-paktumot vár Matolcsy
- Hogyan vesztették el a nők az egyenlőségért vívott harcot?
- Szörnyű befektetések 3.: Nigériai levelektől a látszatnyereményen át a csalárd távmunkáig
- Rég nem látott tempóban drágult az élelmiszer - szervusz, Interspar!
- Euróőrület: a lakosság nem igazán bízott a forintban augusztusban
- Csak a magyarok körében nem csitult a britanniai kivándorlás vágya
- Jobb, ha sietnek a kkv-k: perceken múlhat az állami támogatás!
- Stock picking, avagy egy jó módszer a hozamvadászatra (interjú)
- Szörnyű rossz befektetések 2.: Felelőtlen buxolás és bármi, amivel nagyon túlvállaltad magad
- Itt a hurrikánszezon - ezt kell tudni a viharokról
- Gerendai: nem értem, miért engem cseszegetnek (interjú)
- Ha végrendeletet ír, mindenképpen mondja el valakinek!
- 11 hónapig nem adtak ki adókártyát - mutatjuk, milyen az új
- Merre tovább, forint? Erősödésre vagy gyengülésre vagy ítélve?
- Foghatják a fejüket a biztosítási adó miatt a devizahitelesek is?
- Segély kell a tartományoknak: elapadhatnak Madrid forrásai
- Kezdősarok: Miért pont akkora állampapír-hozamot kapok, amekkorát?
- Szörnyű rossz befektetések 1.: A pilótajáték ezer formában éled újjá
- De mikor kerülünk ki a bóvliból?
- Kinél van OTP?
- Kezdősarok: Aki BUX-ot mond, mondjon MAX-ot is? - egy kis indexológia
- Hivatalosan is recesszióban van Magyarország (frissítve: elemző)
- Nagyot estek az élelmiszerárak - búcsúzik a Cora
- Néma feszültség az európai kötvénypiacon
- Kötvények és részvények - pánik és eufória együtt?
- Óriási tőzsdei ralit jósol a Fuggerek tanácsadója - 5 érve is van
- Az infláció és a kamatadó felzabálta a megtakarításaink egy részét
- Ez történik, ha mégis jön a vagyonadó – másfél millióért elképesztő dolgokat adnak
- Olimpiák 120 éve: vagy belebuktak, vagy nagyot szakítottak
- Dobogós helyen Magyarország az egy főre jutó offshore pénzek listáján
- Lesújt ez a válság? 10+1 egyszerű tippet adunk spóroláshoz!
- Negatív hozamok mindenütt - az európai állampapírpiacok a fejükre estek?
- Magyar garázscég ment mennybe az amerikai ingatlanpiacon
- Tovább erősödik a kivándorlás: 200 ezer magyar lakik külföldön - legalább
- Kiszálljak? Ne szálljak? Kaszáljak? Kisbefektetői dilemmák nyaralás előtt
- "Közel 100 ezer forint a minimálbér": 8 éve létminimum alatt a legkisebb keresetűek
- Tibor vagyok, de tőzsdézni akarok!
- A sárga csekkeket is megadóztatják - így már tényleg mindenki fizet
- Van visszaút a csőd széléről: Ireland is back
- Négy (tév)hit a forintárfolyamról: vajon mely fortélyos erők mozgatják?
- Hogy áll most a kormány államadósság-mérője?
- Elképesztő államadósság: ketyeg-e a japán bomba?
- Ünnepeljenek az adófizetők: mától magunknak keressük a pénzt (majdnem)
- Hétfőn egy jobb világra ébredünk: felpörögnek az átutalások
- EU-csúcs: 10 kérdés, ami alapján eldől, életben marad-e az euró
- A végső szót nem a közgazdászok mondják ki, hanem a politikusok (interjú)
- De most akkor kik azok a spekulánsok és kell-e félni tőlük?
- Luxushajók a Dunán: hogyan kerülhetünk a fedélzetre?
- Az adófizetők állhatják a Neo FM csődjét?
- Súlyos betegségeket okozhat a mértéktelen tőzsdézés (videó)
- Ne várjunk csodát az IMF-tárgyalások megindulásától
- Itt a várt módosító: Matolcsy eltitkolja az MNB devizatartalékát
- Így kapják meg a magukét a bedőlt takarékszövetkezet ügyfelei
- Így kell kétezerről harminchat forintra lökni egy részvényt öt hónap alatt
- Csúcsok és gödrök - 22 éve alapították meg a Budapesti Értéktőzsdét (képekkel)
- Kezdősarok: Ezért jobb az állampapír, mint az akciós betét
- Don’t like: egy hónapos a Facebook-részvény
- MNB-ügy: ellentmondásos nyilatkozatok, miközben mindenki egyetért
- Büdzsé: marad a bankadó, nem lesz könnyű évünk 2013-ban - részletes elemzés
- Kezdősarok: van államadósság, amelyik hasznos, és van, amelyik nem
- Így szab ki idén bírságokat az adóhatóság
- Otthonteremtési program: lássuk be, az első nem működött
- Újabb forintgyengülés jöhet: őszre valamit le kell tennünk az asztalra
- Kihez forduljunk, ha külföldön robbanunk le autónkkal?
- Mire jó a kétharmad? Nem sok követője van az unortodox adóinknak
- Meg sem érzi a spanyol válságot a Zara és a Bershka anyacége
- Ősszel a tőzsdére menne az új vagyonkezelő társaság
- Zuhan az OTP? – Forduljon orvoshoz!
- Ezért nem nyugdíjtőzsdézik többet az állam
- Újabb 5190 magyar kért tb-számot Nagy-Britanniában
- Simor: az IMF-megállapodás csúszása negyedévente 100 milliárdot vihet el
- Rejtegetik a bankválságot, botrány és egyre mélyebb recesszió
- Válság 2.0: Egyre több ingatlanalapunk táncol a fizetésképtelenség szélén
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Elvonhatja az állam a nyugdíjunkat, de nem így
- Hiába törlesztünk, többel tartozunk - nagyon sok lett a bedőlt hitel
- Holnaptól jön a vasúti pótjegy: ezt alaposan megbonyolították
- Friss, ropogós a gyorsvonati pótjegy – így néz ki a gyakorlatban
- Jön az újabb rezsicsökkentés: a miniszter azt is megmondja, miből
- Erre jó a trafikbotrány: ideje átgondolni, mennyire vagy züllött
- A nyugdíjállamosítást nem kajálta be Brüsszel
- Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?
- Orbán: ha eljön az ideje, nyilvánosak lesznek a trafikpályázatok
- Budapesten gyalogoshidak nőnek majd a Duna fölé
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában
- A baba után is van munka? Nem mindenkit várnak meg
- Az állam teheti rá a kezét az Antenna Hungáriára
- Erre jó a trafikbotrány: ideje átgondolni, mennyire vagy züllött
- Már megint nem jön a troli? Így nézheti meg, mi az oka
- Már főzni sem lehet internet nélkül? Órákat lógunk a neten, és ön?
- A Monetáris Tanács kamatmeghatározó ülése
- Ustream iPad Teszt
- KSH: Ipari termelői árak
- Többoldalas cikk teszt












