4p
Elromlott a hangulat az európai tőzsdéken nap közben, de a BUX még egészen jól szerepelt, főleg a Mol-nak köszönhetően. A forint lassan erősödik, a Volkswagen újra 100 euró fölé ment, hogy aztán megint visszahulljon, a BMW is süllyedt. Amerikai is mínuszban nyitott, a befektetők a Joaquin hurrikán pályájára figyelnek.
A Mol-csoport első csehországi Mol töltőállomásának átadása Prágában, MTI Fotó: Illyés Tibor

A várnál valamivel kedvezőbb makroadat érkezett Kínából, így a reggel még optimistán indult az európai tőzsdéken. Nap közben azonban lassan lefelé csorgott az indexek többsége. A DAX index például reggel még a 9800 pontot is megközelítette, de estére 9500 pont alá is benézett, és 1,5 százalékkal esett. Az EuroStoxx 50 index 0,9 százalékkal süllyedt. Négy éve nem látott rossz negyedévet zártak a tőzsdék, az árupiacok, erről részletes összefoglalónkat itt találja.

A Bayer-féle Covestro műanyagipari vállalat IPO-ja (részvénykibocsátása) sok éves rekord lehetett volna, de nem lesz az. A cég bejelentette, hogy egymilliárd euróval csökkenti a kibocsátás nagyságát, ráadásul jóval lejjebb szállította a kibocsátási ársávot és meghosszabbítja a jegyzési időszakot. Nyilván nem azért, mert túl nagy lett volna a kereslet.

Kurdisztánból jelentették

A forint szépen lassan erősödik az utóbbi napokban, miután 315,50-ről visszapattant az árfolyam. Ma 313 alá is benézett az euró ára egy rövid időre, este 313,30 volt.

Budapesten a BUX index 03, százalékkal emelkedett, ami főleg a Mol 2,2 százalékos emelkedésének köszönhető. Az olajtársaságról annyi hír érkezett, hogy egy kurdisztáni olajmező készletei a vártnál nagyobbak lehetnek. Nem egészen két héttel korábban egyébként egy pakisztáni olajtalálatot is bejelentettek.

Erőtlen az OTP

Az OTP a nap nagy részét mérsékelt eséssel töltötte, majd 0,7 százalékos mínuszban zárt. A Richter a végére kicsit visszacsúszott, 0,1 százalékos pluszban zárt, de általában ennél feljebb volt nap közben. A Magyar Telekom fél százalékos mínuszban végzett. Tíz százalékkal, 500-ról 450 forintra esett a Norbi Update (a részvény áralakulásának lehetséges okairól nemrég itt írtunk).

További árfolyamok>>>>>>>

Már több mint egy hónapja szűk sávban ingadozik az OTP árfolyama, felülről az 5500 forint, alulról pedig az 5200 forint bizonyult erős ellenállásnak, nem sikerült kimozdulnia – írja a KBC Equitas. Sőt az elmúlt két napban javuló nemzetközi hangulatot sem sikerült kihasználnia a részvénynek. A heti grafikonon a brókercég inkább "a letörésre mutatkozó jeleket" lát.

Mélyponton a gázár

Amerikában a Joaquin hurrikánnal voltak elfoglalva, amely elérheti New York környékét. Az USA főbb indexei 0,4-0,7 százalékos eséssel kezdtek, nem tehetett jót a hangulatnak, hogy ellentmondó jelzések érkeztek a gazdaságból. A munkaerő-piaci adatok jók, a gyáripari termelés viszont gyenge – írja az Investing.com.

További árfolyamok>>>>>>>

Öt hónapos mélypontra érkezett az amerikai földgáz ára az új készletadatok nyomán, a kőolaj viszont kissé emelkedett. Drágultak a nemesfémek is. A napokban nagyot zuhanó, majd korrigáló Glencore stagnált. A Volkswagen elsőbbségi részvénye a nap elején biztatóan felfelé indult, átvitte a 100 eurós határt, de azután visszaesett egészen 96 euró közelébe. Jókorát esett a BMW is.

Furcsa a félelemre alapuló csökkenés

A DAX stabilizálódni látszik a 9340 és 9750 pont közötti sávban, amelyből hamarosan fölfelé kellene kitörnie ahhoz, hogy valamiféle fordulatról beszéljünk – írja az Erste Befektetési Zrt.

„A furcsa ebben a csökkenésben, hogy a félelemre alapul. Nincs eredményvárakozás csökkenés, és ugyan az értékeltség bizonyos mérőszámok alapján magas volt (az elmúlt 10 éves átlagos P/E ráta fölött volt mintegy 25 százalékkal, 15,5 környékén), míg mostanra már mintegy 5 százalékkal ez alatt az érték alatt van, azaz 11,8-as előremutató P/E rátával rendelkezik most. Vagyis jó esély van a fordulatra” - írják.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG