1p
Május 24-én már csak 0,62 eurócentet ért a Fotex részvénye Luxemburgban. Ez mintegy 186 forint, amivel jelentősen az utolsó budapesti tőzsdenapok záróára, sőt az 1990-es 199 forintos kibocsátási ár alá zuhant a részvény.

A Luxemburgi Tőzsde rendszere szerint a Fotex – amelyet februárban vezettek be Luxemburgba, majd március végén távozott a hazai tőzsdére – május 24-én már csak részvényenként 62 eurócentet ért. Ez 300 forintos keresztárfolyammal számolva is csak 186 forint, lényegesen alacsonyabb a 231 forintos, március 26-i záróárnál, amelyen a részvény a budapesti parkettől búcsúzott.

Sőt, annál a 199 forintnál is, amelyet 1990 novemberében kellett adni egy részvényért az akkori nyilvános kibocsátáskor. A fiatal hazai tőzsde egyik első részvénye annak idején, 1990-1991-ben volt többször is jelentős mértékben a kibocsátási ára alatt, az azóta eltelt több mint két évtized alatt viszont egyszer sem.

A Fotex Luxemburgban márciusban 1,1 eurós áron érte el csúcspontját, itthon 2004-ben 1039 forinton.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40780 40400 40790 +1,02% 40750 40780 2 316 428 400 HUF 2026-06-09 10:54:38
MOL 3920 3918 3964 -0,41% 3922 3924 263 896 712 HUF 2026-06-09 10:56:06
MTELEKOM 2708 2654 2708 +2,19% 2700 2708 288 770 504 HUF 2026-06-09 10:57:50
RICHTER 12190 12110 12280 +0,41% 12180 12190 340 137 220 HUF 2026-06-09 10:57:41
OPUS 391 381 398 -2,49% 391 395 62 004 719 HUF 2026-06-09 10:46:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG