4p
Az UBS svájci vagyonkezelő vezető portfólió-stratégája pozitív végkifejletet sejt Görögország kapcsán. Az Alapblognak azt mondta, hogy június 30-a előtt átfogó megállapodás jön létre az IMF és Görögország között. Térségünkben viszont nem fektetnek be a túlzott állami szerepvállalás miatt.

A UBS tanácsadói befektetésre ajánlják a nyugat-európai részvényeket. Kínában viszont még nagy problémát fog okozni a részvény- és ingatlanlufi, ezért onnan helyesebb távol tartani magunkat – mondja Kiran Ganesh, az UBS svájci vagyonkezelő vezető portfólió-stratégája.

Az IMF–EU–Görögország megállapodásnak messze nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy Görögország kiválik az Euróövezetből. Szerinte a megállapodást még június 30-a előtt tető alá hozzák a felek. Nem tartja kizártnak a Grexitet sem, ezért ügyfeleiknek három különböző forgatókönyvet vázolnak fel Görögország kapcsán.

Három forgatókönyv

1. Ha Görögország bent marad az övezetben, akkor most jó árakon lehet beszállni az euróövezet országainak részvénypiacaira. A mostanit jó bevásárlási lehetőségnek tartja a szakember.

2. Ha Görögország kiszáll ugyan az övezetből, de a dolgokat az EKB „helyükre teszi”, mégpedig azzal, hogy értésre adja: „mindenáron megvédjük az eurót”. Ebből a piac arra következtet, hogy a Központi Bank agresszíven hozzálát a spanyol és az olasz kötvényhozamok letöréséhez, más szóval keményen bevásárol belőlük.

3. Ha a görögök kilépnek, az EKB ezt ölbe tett kézzel nézi végig, vagyis Draghi nem tesz egyértelmű nyilatkozatokat arról, hogy mindent megtesznek az euró megvédéséért – ez a legcsekélyebb valószínűségű forgatókönyv.

Vegyünk részvényt, bármi legyen

A 2. és 3. esemény megtörténte esetén is bevásárolna európai részvényekből a UBS, mert  egyre észrevehetőbb mértékben kezd beindulni a növekedés Európában. Ennek kézzelfogható jele a nyugati országokban a fogyasztás-élénkülés. Ezen túlmenően minden övezetbeli országban és általában Nyugaton mindenütt csökken a munkanélküliség.

A UBS székháza

„A dolgok pozitív alakulását befolyásolta az EKB kötvényvásárlási és az általános, a kereskedelmi bankokat segítő programja. Lassan minden akadály elhárul az elől, hogy a kereskedelmi bankok felfuttassák a gazdaság minden szektora számára a hitelezést” – nyilatkozta Ganesh.

Kínában már buborék van

Banki papírokat vásárolnak és olyan a cégek papírjait, amelyek korszerűen, innovatívan vesznek részt a kis- és nagykereskedelemhez kapcsolódó fogyasztás élénkítésében.

Kínáról ugyanakkor erőteljesen állítja Kiran Ganesh, hogy ott buborékképződésről lehet már beszélni. Nagyon óvakodnak is Kínától a portfólió-kialakításban, nem is ajánlják ügyfeleiknek az erre a piacra való belépést.

Túl erős az állam

Ha Kínában kipukkad a lufi, abból annyit fog Európa és Amerika megérezni, hogy a kínaiak kevesebb importárut fognak vásárolni, kevesebbet fognak utazni külföldre, kisebb luxust fognak megengedni maguknak.

Közép-európai kitettséggel nem kifejezetten rendelkeznek, melynek az az egyik oka, hogy ezt a régiót kicsinek tartják, másrészt néhány közép-európai országban túl erős a politikai, állami szerepvállalás a gazdaságban.

Óvakodj Oroszországtól

„Általában azt a tanulságot vontuk le, hogy jobb távol maradni az olyan országoktól, amelyekben a vállalatoknak, az egész piacnak erős a politikai beágyazottsága, ahol a kormányok simán megtehetik, hogy beleavatkoznak a piaci folyamatokba. Oroszországot külön kiemeli, mint elrettentő példát: „Oroszországtól inkább távol tartjuk magunkat, mert kiszámíthatatlan és kockázatos.”

Erősödni fog a dollár

A nagyobb devizákkal kapcsolatban határozott véleményt fogalmazott meg Ganesh: „A dollár tovább fog erősödni az euróval és a jennel szemben. Azért, mert Amerikában előbb fog beindulni a kamatemelés, mint bárhol másutt. Szerintünk az idén az euró a dollárral szemben a jelenlegi 1 dollár 12-es szintről 1,05-re fog gyengülni. Japán viszonylatban 124 jent várunk egy dollárral szemben.”

A teljes interjú elérhető itt.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16765 16630 16890 +0,99% 16765 16770 1 608 456 890 HUF 2024-03-28 14:41:15
MOL 2966 2938 2970 +1,58% 2966 2968 484 890 720 HUF 2024-03-28 14:40:40
MTELEKOM 898 890 900 +0,90% 896 898 106 731 641 HUF 2024-03-28 14:41:08
RICHTER 9300 9280 9375 +0,38% 9300 9350 680 162 505 HUF 2024-03-28 14:40:54
OPUS 401 397 403 +0,12% 400 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG