3p
A hajmeresztő görög huzavonában mintha a görögök engednének, ennek örömére jókora emelkedés bontakozott ki az európai részvénypiacokon, valamivel kisebb Budapesten. Erősödött a forint, az euró 310,40 forinton is állt, az OTP 3 százalékkal ment fel.
(Fotó: 123rf.com)

Miután a hétvégén felröppent a hír, hogy a görögök kompromisszumos javaslatot terjesztenek a hitelezők elé, nagy lett az optimizmus hétfőn Európa-szerte. A DAX index öt órakor kirobbanó formában volt, 3,7 százalékos emelkedésnél tartott, az EuroStoxx 50 3,9 százalékot ért el, a görög tőzsde kilenc százalékkal rallizott.

A BUX index szerény, 1,4 százalékos pluszt hozott össze a hazai zárásig. A vezető hazai részvények közül az OTP több mint három, a Mol egy, a Richter és a Magyar Telekom valamivel egy százalék alatti emelkedést hozott össze.

Pozitív jelek az OTP-nél

„Az OTP is emelkedéssel indítja a hetet, így a papír árfolyama az 5200 forintos szinteknél egy dupla alj formációt hagy maga mögött. Ha sikerülne az 5600-as szint áttörése is, úgy ebből a formációból 6000 forintos célszint adódna rövid távon” – írja a KBC Equitas technikai elemzése. A brókercég pozitív jeleket vél felfedezni a bankrészvénynél, amelynél csökkenni látszik az eladói nyomás.

További árfolyamok>>>>>

Szépen erősödött a forint is, délután már csak 310,40 forintot ért egy euró, ami egy százalék körüli emelkedést jelent. Az euró/dollárt hol lefelé, hol felfelé rángatták 1,13 és 1,14 között, de inkább erősödött az euró. Az Erste Befektetési Zrt. szerint 1,15-nél van ellenállás ebben a keresztárfolyamban.

Jól startolt a forint

A forintnak jól indult a hét, sikerült 310,5-ös támaszig erősödnie, a hetek óta tartó mozgástartomány azonban nem változott, továbbra is a 310,5-314 forint közötti sávban araszol – írja a brókercég. Kioldalazott az emelkedő trendcsatornából, így jelenleg arra kell várni, hogy kitörjön a sávból a devizapár.

További árfolyamok>>>>>

A 200 napos mozgóátlag (307,6 forint) jelent támaszt, de ennek eléréséhez át kellene törnie a 310,5-ös támaszt is – írják. Szintén az Erste szerint a német kötvényhozamok ismét emelkedhetnek, ezért német államkötvények shortolását javasolják.

Ezért nem mehetett csődbe Görögország

Miért dühös Európa? – című cikkében Sarkadi-Szabó Kornél elemző számokkal illusztrálva mutatja be, hogy az európaiak jobban jártak volna, ha korábban hagyják csődbe menni Görögországot. De ezt azért nem lehetett meglépni, mert akkor nagy volt a fertőzésveszély más európai perifériaállamok – Spanyolország, Olaszország, Portugália – irányába.

Ömlik ki a görög bankrendszerből a pénz, már napi egymilliárd euróról van szó, a kedd lehet, hogy nehéz nap lesz – írja a Concorde Trading blogja. Igaz, a múlt héten még arról volt szó, hogy ma, hétfőn esetleg ki sem nyitnak a görög bankok.

Nagy Károlynál kezdődik a görög válság

A görög válságot mélyebb történelmi, politikai összefüggéseibe helyezi Duronelly Péter, az Aegon Alapkezelő senior elemzője, egészen Nagy Károlyig menve vissza az időben.

Az euró/dollárhoz nagyon hasonlóan vitustáncot járt az olaj árfolyama is, a nap eleji emelkedésből jókora esés, majd újabb szerény emelkedés lett. A Brent a 63, a WTI a 60 dollárt kerülgeti.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG