2p
Futóverseny miatt több helyen is korlátozzák a forgalmat a fővárosban.
Forrás: bkk.hu

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint szombaton és vasárnap tartják a Vivicittá félmaratoni futóversenyt. A rendezvény miatt szombaton csak a városliget környékét zárják le, vasárnap azonban már Budapest több fő csomópontját és fő közlekedési útját is érintik az intézkedések, így érdemes ezt figyelembe venni az útvonalak választásánál.

Szombaton délután két rövid időszakra zárják csak le a Dózsa György út Váci út irányú útpályáját az Ajtósi Dürer sor és az Andrássy út között. Vasárnap viszont lezárják délelőtt a Pesti alsó rakpartot, az Attila utat, a Szabadság Hidat, illetve délelőtt és délután is zárva lesz hosszabb időszakokra a Hősök tere, az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati téri felüljáró, a Váci út városhatár felé vezető oldala a Nyugati tértől a Ferdinánd hídig, valamint a Dózsa György út a Lehel utcától az Ajtósi Dürer sorig a Hősök tere irányú útpályán.

Mi lesz a tömegközlekedőkkel?

Vasárnap délelőtt nem jár majd az M2A metrópótló busz, a 2-es villamos a Boráros tér és a Széchenyi István tér között nem közlekedik majd, a 4-es és 6-os villamosok pedig a Széll Kálmán térről csak az Oktogonig járnak 10 és fél 11, valamint 14 és 14.30 között.

További változás, hogy vasárnap nem közlekedik majd délelőtt a 16-os busz és a 73-as troli, terelve közlekedik majd az 5-ös, a 20E, a 30, a 30A és a 230-as, a 15-ös és 115-ös, a 178-as busz, a 70-es, a 72-es, a 75-ös és 83-as troli, a 19-es és 41-es, valamint a 47-es és 49-es villamos, két szakaszra osztva szállít utasokat a 9-es és a 105-ös busz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Van egy jó hírünk Magyar Péternek
Kollár Dóra | 2024. március 28. 19:11
Olvasóink véleményére voltunk kíváncsiak, tudni akartuk, hogy önök hogyan értékelik a hangfelvételt. Itt az eredmény!
Közérdekű Felszívódott Varga Judit és Novák Katalin, csúcsra ért Orbán Viktor felesége
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:01
Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.  
Közérdekű Bepöccent Magyar Péter: erről nem beszélt Varga Judit
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 14:51
Neki is feltűnt néhány fura egybeesés.
Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG