5p
Szerényen emelkedtek a tőzsdék Európában ma, köztük a BUX és a frissen jelentő Richter is. Nagyobbat a Magyar Telekom tudott felfelé menni, a forint újra erősödött. Megint drágult az olaj, több okból is. Holnap hajnalban a Mol jelent, később az USA-ban a kamatemelés miatt fontos foglalkoztatási adat jön.
Tesla Model 3

Csak visszafogottan, jellemzően 0,1-0,5 százalékkal emelkedtek a tőzsdék az Atlanti-óceán mindkét partján, amiben lehetett szerepe a kivárásnak, pénteken ugyanis az USA-ban fontos foglalkoztatási adatot tesznek ma közzé. Ez a számot a Fed is erősen figyeli a kamatpolitikájának meghatározásához. Záporoznak a gyorsjelentések is, ezek gyakran okoznak elmozdulást az árakban.

Budapesten is 0,1 százalékkal emelkedett az index végül, bár a nap nagy részében ennél feljebb volt, de az OTP-t és a Molt eléggé lenyomták a végén. Mindkét papír 0,2 százalékkal esett, 6940, illetve 16 200 forintra. A Mol holnapra virradóra teszi közzé a gyorsjelentését. A Richter, amely mára időzítette jelentését és elemzői konferenciáját, 0,3 százalékkal 5370 forintra ment fel.

Erősödőben a dollár

A két nappal korábban jelentő Magyar Telekom az első napi zuhanás után a második napon szépen felfelé indult, 1,7 százalékkal 470 forintra ment fel, de ezzel még azt sem hozta be teljesen, amit szerdán elveszített.

A mostanában nagyon szűk sávban ingadozó forint kissé erősödött, 312,40 forint volt az euró, ami 60 fillérrel kevesebb a szerda estinél. A dollár jókorát erősödött az euróhoz képest, 1,15 környékéről 1,14 környékére zuhant a keresztárfolyam.

Ezért mehetett fel az olaj

Az olaj is hozzájárulhatott a részvénypiacok emelkedéséhez, egy időben 3,5 százalékos pluszban is volt a WTI, este két százaléknál tartott (44,80 dolláron). A Brent valamivel kevésbé, 1,7 százalékkal ment fel 45,40 dollár környékére.

A KBC Equitas szerint a vártnál nagyobb mértékben bővültek az amerikai nyersolaj-készletek az EIA szerint, ezzel ismét rekordszinten vannak. Hogy mégis pluszban tudott zárni a WTI már szerdán is, vélhetően a csökkenő amerikai kitermelésnek köszönhető. „Ma pedig jelentősebb, 2 százalékos pluszba ugrott az árfolyam, ugyanis Kanadában egy futótűz, Líbiában pedig politikai összetűzések fenyegetik a kitermelést” - írja a cég hírlevele.

Felhalmozni a Richtert

Az Equilor arról tudósított, hogy vételről semlegesre minősítette le a Magyar Telekom-részvényeket a Citigroup elemzője, de az év végi célárat 476-ról 494 forintra emelte. A Richternél pedig annak ellenére, hogy az árbevétel és a bruttó fedezet kissé elmaradt a várttól, egy egyszeri tétellel a csoport a vártnál jobb üzleti eredményt és nettó profitot ért el. A brókercég 6100 forintos célár mellett továbbra is felhalmozásra ajánlja a részvényt.

Erste Befektetési Zrt. szerint „van egy Richter gyorsjelentésünk, amely alapvetően a vártnak megfelelően alakult. Ugyanakkor az eredmény sokkal jobb, mint amit a vállalat az éves előrejelzésében sugallt. Az eredmény összességében a vártnak megfelelőnek mondható, így árfolyamhatást nem igazán várunk”.

Hideg és meleg Richter-jelentés

Hideget és meleget is hozott a Richter a KBC Equitas szerint. Ők is említik az egyszeri tételt, ami nélkül kevésbé festene jól az első negyedév. „Pozitív meglepetés volt, hogy Oroszországban ismét növekedést láthattunk, azonban az amerikai bevételek összeomlása árnyalja a képet. Összességében nem feltétlenül indította rosszul az évet a Richter, azonban a menedzsment kommentárját érdemes különös figyelemmel követni. Nyitott kereskedési ötletünk stratégiáján nem változtatunk” - írja a cég, amely nemrég vételre javasolta a papírt.

Túlzott az optimizmus a Teslánál?

A Teslával foglalkoztak még a brókercégek kimerítően, eléggé szkeptikusak a céggel kapcsolatban, a részvény árfolyama is négy százalékos mínuszban jár ma. Az Erste Befektetési szerint a vártnál egy centtel kisebb veszteség és néhány nagy ígéret elég volt a befektetőknek, hogy pozitívan értékeljék a Tesla gyorsjelentését. „A menedzsment túlzott optimizmusa és a magas értékeltség miatt kockázatosnak ítéljük meg a cégbe történő befektetést.”

Az ígéret földjén

Az Equilor szerint „ráncolhatják a szemöldöküket a Tesla részvényesei a tegnapi gyorsjelentési konferencia után”. A beszámoló főbb eredménysorai nem okoztak különösebb meglepetést, sokkal érdekesebbek az éves leszállítási ütemmel kapcsolatos adatok, bejelentések. Szerintük a pozitív szabad cash-flow-ra vonatkozó ígéret is a kukában landolhat, ami a részvény árfolyamára sem lesz üdítő hatással, vagyis a tegnap megindult árfolyamesés folytatódhat. „Az ígéretek földjén ragadva” címmel írta cég blogbejegyzést is a Tesláról.

A KBC Equitas szerint a vártnál korábban, 2018-ban is tömegtermelés jöhet már a Teslánál, amit pozitívan fogadtak a befektetők. „A negyedéves számok nem okoztak csalódást és az éves célok is tarthatóak a menedzsment szerint. Ezzel együtt a részvény olcsónak továbbra sem nevezhető, a tőkeemelés belebegtetése pedig azért árnyalja a képet.”

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG