4p
Szíria és Irak területén két komoly probléma van jelenleg: a kurdok sorsa, amely mintegy 100 éve megoldatlan, és az Iszlám Állam, ami csak tavaly nyáron jött létre. Most a kettő mintha összekapcsolódna, miután a kurdok a legaktívabbak a felszabadító harcban. Vajon a kettő egyszerre oldódik meg?
Fotó: Jim Gordon / Flickr

A kurd nép évszázadok óta hazátlan volt, de az első világháborúig ezzel nem volt egyedül: számtalan más nép osztozott a sorsában. Birodalmak álltak fenn, ahol egyes népek másokon uralkodtak. A kurdokon a középkor óta az oszmán birodalom uralkodott, kisebb részük Iránhoz tartozott.

Kimaradtak

Az első világháború végén felbomlott a már régóta rogyadozó Oszmán Birodalom, sok utódállam jött létre, némelyik teljesen szeszélyesen húzott határokkal, melyeknek semmi köze nem volt az ott lakó népekhez. Az arabokat szétosztották Szíriában, Irakban, Jordániában és Palesztinában, de a síita és szunnita vallási határt nem vették figyelembe. Ugyanakkor maradt egy nép, aki nem kapott hazát, viszont négy új államba kerültek, noha egy összefüggő területen laknak: a kurdok.

A négy ország: Törökország, Szíria, Irak és Irán. Tulajdonképpen teljesen érthetetlen, hogy a győztes franciák és angolok, akik ott határokat húztak, miért nem hozták létre Kurdisztánt. Szinte minden más nép hazát kapott az Antant által legyőzött területeken, legfeljebb igazságtalan határokkal, vagy egy új államszövetségben, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia. A kurdok mindebből kimaradtak.

Azóta felbomlottak a gyarmatbirodalmak, felszabadultak a volt Szovjetunió népei, de még a délszláv népek és a szlovákok is önálló hazához jutottak, mindennek tetejébe még Koszovó is leválhatott Szerbiáról. A kurdokkal azonban nem foglalkozott senki, többnyire elnyomásban éltek a négy országban.

Szaddam helyett Iszlám Állam

2003-ban aztán, amikor az ifjabb Bush amerikai elnök megdöntötte Szaddam Husszein iraki diktátor hatalmát, az iraki kurdok önállósága megnőtt. Létrehozták saját közigazgatásukat, Irakon belül viszonylag önállók lettek, egy kvázi államszövetség részeként működtek. Viták ugyan voltak, főleg az olajjövedelem elosztásában, de a rendszer nagyjából működött, iraki Kurdisztán prosperált.

Nem úgy Irak többi része. A síita-szunnita ellentét szétfeszítette az ország arab részeit, és a szíriai polgárháborúval együtt megágyazott a szélsőséges Iszlám Államnak, amely elfoglalta Irak és Szíria jelentős részét.

A közelmúltig mintha senki nem tudott volna mit kezdeni vele, de az utóbbi időben a nyugat már a levegőből felvette velük a harcot, a szárazföldön pedig egy csoport különösen elszántan, és főleg eredményesen harcol: a kurdok. Eddig az iraki kurdok tudták megvédeni területeiket, sőt az elfoglaltak egy részét felszabadítani, de most már Szíriában is aktívak lettek.

Ők végzik a nehezét

A török határ mentén kezdtek területeket felszabadítani, tegnap pedig már egy fontos katonai bázist is elfoglaltak, és továbbhaladtak Ain Issa városa felé, ami már viszonylag közel van az Iszlám Állam fővárosaként üzemelő Rakkához. Ez azt jelzi, hogy ha sor kerül az Iszlám Állam megdöntésére, vagy legalábbis erős meggyengítésére és visszaszorítására, akkor abban a kurdoknak döntő lesz a szerepe.

Utána pedig felmerül a kérdés: ha már felszabadítják magukat, nem illeti-e meg őket a saját haza? Szíria és Irak területén ezt jó eséllyel elérhetik, hisz a két ország (amely jelenleg de facto nem is létezik) tehetetlen, és ezek után a nemzetközi közösség sem emelhet szót a kurd haza ellen. Az új állam létrejötte viszont nyilván aggasztaná Törökországot és Iránt, hisz az ő területük intakt, rájuk nem támadt senki, önmaguktól, jófejségből eszük ágában sem lenne elengedni kurd területeiket, hogy azok csatlakozzanak a közös hazához.

Így ha létre is jön a kurd állam, az csonka lesz, és feltehetőleg úgy az új országnak, mint a nemzetközi közösségnek ki kell nyilvánítania Törökország és Irán területi sérthetetlenségét. Viszont egy fél haza is sokkal jobb, mint a semmi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG