5p
Miközben a világ egyik fele a hollandiai választásokat figyeli, mostanában elsősorban nem Mark Rutte és Geert Wilders harca miatt lehetett hallani Európa egyik legbefogadóbb országáról. Törökországban április 16-án népszavazás lesz az elnöki rendszer átalakításáról, de mi köze ennek ahhoz, hogy a törökök lassan teljes Nyugat-Európával durván összerúgják a port?
Recep Tayyip Erdogan török elnök (MTI/EPA)

Mi tulajdonképpen senkit sem tudunk hibáztatni, hogy az elmúlt pár napban kirobbant diplomáciai botrányban kezdi elveszteni a fonalat. Az április 16-ai törökországi népszavazáson Recep Tayyip Erdogannak szüksége lesz a nyugatabbra vendégmunkásként dolgozó törökök szavazataira is, ezért több országban, köztük Ausztriában, Németországban, Belgium és Hollandiában is kampányrendezvényeket, illetve kormánypárti megmozdulásokat szerveztek.

Kívül tágasabb

Egy ehhez hasonlóra került volna sor a holland kikötőváros Rotterdamban is, ezt azonban a város rendőrsége biztonsági kockázatokra hivatkozva betiltatta. A rendezvényre érkezett volna Mevlus Cavüsoglu külügyminiszter is, a gépét azonban a holland hatóságok nem engedték leszállni.

Ezt a döntést később Rotterdamban zavargások követték, a helyi törökök egy csoportja zászlókkal tüntetett, majd a kő- és üvegdobálássá durvuló demonstrációt vízágyúkkal és lovasrendőrökkel kellett feloszlatni.

Az egyre nagyobbra hízó botrányba persze beszállt Erdogan elnök is, aki a maga keresetlen stílusában így fogalmazott:

Ide figyelj Hollandia, ugrálj egyszer, ugrálj kétszer, de a népem keresztbe fog tenni. Nyugodtan mondd le a külügyminiszterünk járatát, de most majd meglátod, ha mi mondjuk le a törökországi járatokat. A hollandok nem ismerik a demokráciát, és fasiszta nácimaradékok.

Távoznia kellett az országból egy nappal Cavüsoglu után a török kormány egyetlen női miniszterének, Fatma Betül Sayan Kayának is, őt Németországba kísérte vissza a rendőrség. Kaya Twitteren durva bánásmódra panaszkodott egyébként:

A török aggódnak a holland demokráciáért

Hollandia megadta magát a szélsőjobboldalnak. Válság előtt állunk. A holland bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) elnöke, Geert Wilders dzsámik bezárásáról és kitoloncolásokról beszél. Napjaink fasizmusa a kulturális felsőbbrendűséget hirdető megközelítésből ered. Ez fenyegeti Európát, a probléma megoldásában nagy munka vár az unióra – mondta pár nappal később az európai uniós ügyekért felelős török miniszter Omar Celik.

A balhés üggyel mi is rengeteget foglalkoztunk, a Privátbankár.hu cikkeit itt lehet megtalálni. >>>

A miniszter nyilatkozatában már említette a szankciókat is, ezekre nem is kellett túlságosan sokat várni, bár ahogy azt Mark Rutte holland miniszterelnök is mondta, nem túlságosan komolyak a büntetőintézkedések.

Ankara hétfőn úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, amíg Hollandia nem tesz eleget a török követeléseknek, és nem kér bocsánatot. Emellett felfüggesztették a kormánytalálkozókat Hollandiával, és megtiltották a holland diplomaták repülőútjait Törökországba.

A demokrácia bajnoka

Kétségbeejtő, hogy az Európai Unió (EU) országai a tagállami szolidaritás mögé rejtőzve az európai értékeket és az emberi jogokat nyíltan sértő Hollandiát támogatják a szombaton kirobbant diplomáciai konfliktusban - írta tegnapi közleményében a török külügyminisztérium.

A közlemény szerint az unió szelektíven alkalmazza a demokratikus értékeket, az alapvető jogokat, valamint a szabadságjogokat; és miközben a problémák megoldására párbeszédet szorgalmaz, figyelmen kívül hagyja a diplomácia és a jog mentén folytatott török politikát.

A tárca szerint az Európai Unió az idegengyűlölő és törökellenes szélsőségeket részesíti előnyben azáltal, hogy Törökországnak és nem a jelenlegi helyzetet előidéző, továbbá a diplomáciai szerződéseket és jogot megszegő Hollandia számára címzett hétfőn visszafogottságot sürgető közleményt.

A szélsőjobbos Geert Wilders azért még csúnyán beleszállt ma Törökországba és általában az iszlám vallásba is, többek közt pedofil hadúrnak nevezve Mohammed prófétát. >>>

Hamarosan kiderül, igaza lesz a törököknek

Ami biztos, hogy Hollandiában jelenleg is zajlanak a választások, ahol 28 párt jelöltjei közt oszlanak meg majd az alsóház helyei. A bőség zavarában 13 millió választásra jogosult állampolgárnak kell leadnia a szavazatát, a politikusok dolgát ugyanakkor könnyíti, hogy Hollandiában nincs parlamentbe jutási küszöb (ez nálunk 5 százalék). Az urnákat este 9 órakor zárják majd le, ezt követően kezdik meg összeszámolni a szavazatokat. Bár az előzetes eredményeket már legkésőbb holnap hajnalra tudni fogjuk, a hivatalos eredményre március 21-ig kell várni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG