3p
Alakulgatnak a Brexitre vonatkozó tervek, de míg a britek halogatnak, addig az uniós tárgyalók már kezdenének.
Kép forrása: EPA

A német jegybank vezetője szerint a londoni City pénzügyi központjának bankjai elveszíthetik szolgáltatásnyújtási engedélyüket a kontinentális EU-gazdaságokban, ha Nagy-Britannia úgy távozik az Európai Unióból, hogy az uniós belső piaccal is megszakítja a kapcsolatokat.

Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke egy interjúban kijelentette: a teljes brit kivonulás az Európai Unió mellett az EU belső piacáról is, amit a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetésének EU-szkeptikus tagjai közül többen is szorgalmaznak - automatikusan azzal járna, hogy a City pénzügyi szolgáltató szektorának vállalatai elveszítenék a passporting-jogokat, vagyis a kontinentális - főleg az euróövezeti - gazdaságokra kiterjedő pénzügyi szolgáltatásnyújtási engedélyüket.

Weidmann szerint ugyanis a passporting-jogok az uniós belső piachoz kötődnek, és automatikusan megszűnne hatályuk a londoni Cityben, ha Nagy-Britannia nem maradna tagja legalább az Európai Gazdasági Térségnek (EEA).

A német jegybank vezetője szerint ebben a helyzetben több pénzügyi intézmény is átgondolhatja, hogy hol legyen központi telephelye. Frankfurt vonzó alternatívát kínálhat, és szívesen is látná a (Londonból) újonnan érkezőket.

Komolyan kell venni a veszélyt

A passporting-jogok elveszítésének kockázataira már nagy londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet. A világ egyik legnagyobb munkapiaci szolgáltató csoportja, a ManpowerGroup új negyedéves felmérésében megállapította, hogy a City vállalatvezetőinek körében különösen jelentős mértékben gyengült a foglalkoztatási kilátások megítélése a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás óta.

A Manpower szakértői szerint a Londonban megtelepedett pénzügyi szolgáltató cégek legfőbb aggálya az, hogy a City bankjai megtarthatják-e a passporting-jogokat Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után is.

A cég szerint a citybeli pénzügyi cégek munkaerőtoborzási hajlandóságának gyengülése azt tükrözi, hogy a szektor borúlátóan ítéli meg e jogok megtarthatóságának esélyeit.

Az Economist Intelligence Unit szerint veszélybe kerülhet London globális pénzügyi központként betöltött szerepe, mivel a City pénzügyi szolgáltató cégei szinte biztosan elveszítenék passporting-jogaikat, ha Nagy-Britannia nem őrzi meg maradéktalan hozzáférését az egységes uniós piachoz.

Az EIU elemzői hangsúlyozták: a City közvetlenül 350 ezer, közvetve ennél kétszer több alkalmazottat tart el - többet, mint ahányan a legfőbb kontinentális vetélytársnak tartott Frankfurtban összesen laknak.

A City esetleges leépülése a brit költségvetést is súlyosan érintené, hiszen a londoni pénzügyi központ adja a brit adóbevételek tíz százalékát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG