4p
Megtörtént, amire a jegybankok várva vártak: az infláció a fejlett országokban közelíti a jegybanki célt. Az amerikai monetáris politika már reagált, máshol még nem léptek. Az infláció azonban nem feltétlenül áll itt meg, korábbi példák alapján szeret tovább szaladni, és akkor aztán kipukkad a kötvénypiaci lufi.

A kötvénypiacok eddig még csak mérsékelten reagáltak az infláció emelkedésére, ami érthető, hisz egyrészt a jegybanki kamatok alacsonyak (Amerikában 0,50-0,75 a szint, máshol 0 vagy negatív), a Fed pedig korábban megvett 4500 milliárd dollárnyi kötvényt, és még csak most gondolkozik az eladásán, az Európai Központi Bank pedig még bőszen veszi a kötvényeket, mintha defláció lenne.

Defláció? Lárifári!

Pedig nagyon nincs, az infláció növekedése felgyorsult, a fejlett országokban közelíti a 2 százalékos jegybanki célt. Igen ám, de miért állna meg itt, amikor még alig szigorodott a monetáris politika? A Reuters egy tanulmányra hivatkozik, melyben megnézték, mi történt hasonló helyzetben 50 évvel ezelőtt. A 60-as évek elején igen alacsony volt az infláció (normális volt viszont a kamatszint, nem úgy, mint az elmúlt években), és aztán 1968 elején jött Nixon elnök Amerikában, és a piac költségvetési költekezést várt tőle, mint most Trumptól.

Az infláció 1965 és 1970 között 1,6 százalékról 5,9 százalékra szökött fel Amerikában, pedig még el sem kezdődtek az olajválságok. Ez mindenkit váratlanul ért, hisz az alacsony infláció hosszú időszaka után el sem tudták képzelni, hogy az akár el is szállhat, mint ahogy sokan ma sem tudják elképzelni. A kötvénypiac összeomlott, ugyanebben az időszakban az amerikai kötvények árfolyama 36 százalékkal esett, így hozamaik alkalmazkodtak a magas inflációs környezethez.

Öregecske trend

Az 1973-as első és az 1980 körüli második olajválság idején aztán sokkal keményebb dolgok is történtek, vastagon kétszámjegyű tartományba lépett az infláció. A kötvényhozamok is elszálltak, az árak a mélybe estek, és 36 évvel ezelőtt érték el mélypontjukat. Akkor rendeződni kezdett a gazdasági helyzet, csökkenésnek indult az infláció, emelkedésnek a kötvényárak, vagyis csökkenésnek a hozamok. Ez a folyamat lényegében 36 évig tartott, és extrém szintekre jutott, hisz előfordult, hogy a kötvények negatív hozammal forogtak, vagy hogy hosszabb lejáratú kötvények 0 hozammal, például Németországban.

Egy ilyen szélsőséges helyzet mindenképp meg kell, hogy változzon, hisz normális ember nem vesz meg 0 hozammal egy kötvényt, de még egy százalékos hozammal sem egy 10 évest. Szemben a részvényekkel, itt nem is lehet megindokolni az értelmetlenül magas árakat (a részvényeknél sokáig fújódhat a lufi, mielőtt kipukkad), azokat lényegében a jegybanki kötvényvásárlások idézik elő, az a bizonyos pénznyomda, a monetáris könnyítés rendkívüli formája.

A kérdés a mérték

A kötvényáresés tehát elkerülhetetlen, kérdés, hogy ez milyen mértékű lesz, és mennyire pánikszerű. Az amerikai 10 éves kötvények hozama 65 bázisponttal 2,5 százalékra emelkedett november óta, ez már egy reális szint, de csak a mostani inflációs körülmények között. Ha az infláció átlépi a 2 százalékos célt, sőt ugyanazzal a lendülettel elszalad 5-6 százalékig, mint 50 évvel ezelőtt tette, akkor jön a haddelhadd a kötvénypiacon.

A német kötvénypiacon sokkal rosszabb a helyzet: a 10 éves államkötvény hozama fél százalék körül van, miközben múlt év nyarán a negatív tartományban is járt (el sem tudjuk képzelni, hogy EKB-n kívül ki vásárolt ott). 2015-ben már volt egy rövid, heves eladási hullám, amikor a hozam 1 százalékra ugrott fel, de akkor ez nem volt tartós, ráadásul akkor jött még csak az EKB kötvényvásárlási programja. Most azonban ha tartós lesz az infláció, esetleg Németországban is vidáman túllépi a két százalékot, akkor ott is hirtelen felszökhet a hozam 3-4 százalék közelébe is. A grafikonon jól látható a 36 éves hozamcsökkenési, azaz árfolyam emelkedési trend, melynek során csak 2009 óta van 3 százalék alatti hozam.

A német 10 éves kötvényhozam

Nem gyűrűzött be a böszmeség

A magyar kötvénypiacon annyival jobb a helyzet, hogy nálunk a 10 éves hozamok sosem csökkentek irreálisan alacsony szintekre, most is 3,5 százalék a szint. A piac tehát folyamatosan reálisan árazza azt, hogy az infláció úgyis visszatér a jegybanki cél közelébe, azaz 3 százalékra. Ezt persze nálunk is könnyedén túllőheti, de van egy speciális lehetőségünk erre az esetre az erős monetáris szigorítás helyett: a forint felértékelődésének elősegítése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG