4p
Több évnyi csökkenés után 2013-ban végre emelkedett a beruházások volumene Magyarországon. Az uniós pénzek, az állami beruházások megtették hatásukat: a tavalyi év végéhez képest közel 15 százalékkal több a beruházás.

A 2013. IV. negyedévi nemzetgazdasági beruházások 14,9%-kal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A 2013. év egészében a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,2%-kal emelkedett - közölte a KSH.

A negyedik negyedév számai

A beruházások sokéves mélypontról rugaszkodtak el, így önmagában a bázishatás is sokat segített az adat javulásában.

Szakemberek korábban azt emelték ki: a beruházások növekedése jórészt az uniós források gyorsuló ütemű lehívása és jórészt az állami építkezések, részben pedig a javuló külső és belső kereslet hatásának köszönhető.

A beruházási tevékenység 2013. IV. negyedévi 14,9%-os növekedésén belül a gép- és berendezés beruházások 16,0, az építési beruházások 14,1%-kal emelkedtek. A beruházások dinamikusan nőttek a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban (48,2%). A jelentős bővüléséhez továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek, az egyéb középületek, közterületek felújítása, valamint a katasztrófavédelmi és rendvédelmi fejlesztések járultak hozzá.

A víztisztítási és csatornázási projektek eredményeként a beruházási volumen 46,5%-kal nőtt a vízellátás, szennyvízgyűjtés és hulladékgazdálkodás területén. A nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág 36,3%-os növekedése elsősorban a járműbeszerzéseknek, vasútépítések, -felújítások, alsóbbrendű útvonalak és egyéb útépítéseknek köszönhető.

Több évig tartó csökkenés után, az év utolsó negyedévében növekedést regisztrált a KSH a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ágban (25,4%).

A kereskedelem, gépjárműjavításban a beruházások volumene 14,0%-kal emelkedett. A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül jelentősen nőttek a beruházások az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (35,8%) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (16,2%) nemzetgazdasági ágakban, ami egyedi nagy beruházások eredménye.

Számottevő a bővülés az építőiparban (26,5%), a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágakban (19,8%), amelyekben a nagyarányú növekedést részben az egy évvel korábbi alacsony beruházási teljesítményérték okozza. A beruházások közel egyharmadát adó feldolgozóipar 11,5%-os növekedését elsősorban a gumi, műanyag, nemfém ásványi termék gyártása alág beruházásainak bővülése adta.

A lakásépítések visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 9,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az előző negyedévhez képest kis csökkenés

A szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a kiugróan magas növekedést mutató III. negyedévhez képest a IV. negyedévi beruházások 0,3 százalékkal elmaradtak.

Mélyről indultunk: így telt az év

2013-ban a több évnyi csökkenést követően 7,2 %-kal nőttek a beruházások az előző évhez képest.

A gép- és berendezés beruházások 8,5%, az építési beruházások 5,9%-kal emelkedtek. A 19 nemzetgazdasági ág közül 13 ágban volumenbővülés figyelhető meg. Éves szinten a legnagyobb növekedés a vízellátás, szennyvízgyűjtés és hulladékgazdálkodás (60,8%) és a közigazgatásban (38,0%) valósult meg.

A beruházások teljesítményértékének nagyarányú növekedése a vasútépítéseket is magába foglaló, nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág 15,6%-os növekedésének is köszönhető.

A legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar beruházásai 4,9%-kal emelkedtek, ami elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállító ágazatok beruházásaiban tapasztalt bővülésnek tudható be.

A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül jelentősen nőttek a beruházások a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (29,6%) és az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (28,0%) nemzetgazdasági ágakban. Bővülés volt megfigyelhető az építőipari (17,2%) és a mezőgazdasági (9,3%) beruházásokban is. Egész évre jellemző visszaesés az ingatlanügyletek (11,4%) nemzetgazdasági ágban volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG