2p
A Eurostat előzetes becslése szerint az EU-ban Görögországban volt a legrosszabb az első negyedév, utána azonban Magyarország következett, éves szinten mindössze fél százalékos gazdasági növekedéssel. Szomszédunk, Románia volt a csúcstartó, de Szlovákia és Bulgária is eléggé az élbolyban végzett. Persze ez lehet átmeneti megtorpanás is.

Amint ma kiderült, mélyen a várakozások alatt teljesített a magyar gazdaság az első negyedévben, az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal csökkent a GDP, egy év alatt, tehát a tavalyi első negyedévhez képest pedig csak 0,5 százalék volt a bővülés. Ez az Eurostat összesítése szerint a második legrosszabb éves eredmény Európában, csak a kontinens beteg embere, Görögország múlta alul.

A listát Románia vezette 4,2 százalékkal, az utána következő Szlovákia és Spanyolország növekedése három százalék feletti volt. A hivatalos magyarázat szerint nálunk az EU-s források és az autóipar gyengélkedése okozta a visszaesést, ami egyrészt szomorú, mert ezeknek köszönhettük az eddigi szép számokat.

A negyedéves adatok azonban gyakran mutatnak ingadozást, hol ebbe, hol abba az irányba történő kilengéseket. A román gazdaság például tavaly a második negyedévben nulla növekedést ért el, a következőben viszont másfél százalékosat. Kisebb országokban, mint a miénk, egy-egy autógyár lassulása, karbantartása, termeléskiesése is meglátszik az országos adatokon. Az év végére könnyen lehet, hogy javulnak még az idei számok.

Több ország számai még hiányoznak, például Szlovéniáé, Horvátországé, Csehországé, a többi pedig egyelőre becslés, igaz, nagyon nagy mértékben ritkán szokott módosulni az előzetes adat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG