3p
A digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, ahogyan bárki másnak - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Pozsonyban az európai uniós tagállamok pénzügyminiszterei informális találkozóján. A tárcavezető a fórumon bemutatta a digitális vállalatok adóelkerülésének kiküszöbölésére tett magyar javaslatot is.
Az EU-tagállamok pénzügyminisztereinek találkozója Pozsonyban. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A szombati tárgyalási nap résztvevői két központi témát jártak körbe, ezek közül az első az adóelkerülések, adócsalások elleni küzdelem volt, illetve ugyancsak szó esett a terrorizmus finanszírozási csatornái elvágásának lehetőségeiről is.

Az adóelkerülések elleni küzdelem témájában tett magyar - a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) által is támogatott - javaslat, azoknak az elsősorban digitális térben, országhatárokon átívelően működő vállalkozásoknak az adózási problémáinak a kiküszöbölését célozza, amelyek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másik országban vagy esetleg ott sem fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselésből.

"A kezdeményezésünk arról szól, hogy hasonlóan az amerikai megoldáshoz, egyfajta forrásadó terhelné azokat a kifizetéseket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy egy határon túli szolgáltatónak történik a pénz átutalása, egy adott országban, nemzeti szinten történő gazdasági eseményért" - világított rá Varga Mihály.

A Google-adó lényege

A bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után. A javaslat jelenlegi munkaneve Google-adó, de mint azt a nemzetgazdasági miniszter megjegyezte, az nem csak az internetes kereső óriásra vonatkozik, hanem más hasonló adózási rendszerrel dolgozó cégekre is, mint például a Starbucks, a Facebook vagy az Amazon.

"Szerencsés volna, ha az EU adócsalás elleni küzdelme ebbe az irányba tudna fordulni, és olyan megoldást tudnánk találni, ahol már az utalás pillanatában egy forrásadó levonásával biztosítanánk azt, hogy nemzeti szinten az adófizetés megtörténjen" - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Kérdésre válaszolva hozzátette: a javaslatot a V4-es partnerek támogatásukról biztosították, kifogás vagy ellenvélemény pedig más részről sem hangzott el.

Mi legyen az EU-val?

Görögök, terror - miről tárgyalnak még az EU-s miniszterek? Részletek >>>>

Varga Mihály a kétnapos találkozó előző napi programjáról szólva elmondta: annak egyik fő témája az európai monetáris unió elmélyítése volt.

"Ezzel részben egyetértünk, mivel arra van szükség, hogy amennyiben az Európai Unió a jövőjét keresi, akkor az együttműködés gazdasági formáit kell, hogy erősítse, arra van szükség, hogy az igazi kiinduló alapokhoz térjünk vissza, a gazdasági közösség megerősítéséhez " - mutatott rá. Hozzátette: "Egyetértünk az iránnyal, viszont azzal a szándékkal nem, hogy egy közös költségvetési alapot állítsunk fel."

A szombati tárgyalási nap még hátralévő részében a résztvevők az úgynevezett Juncker-terv második szakaszáról is beszélnek majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG