4p
Eljött a nap, törvényszerűen, amikor az évek óta az első helyen álló óriáscéget letaszították a trónról. Az illető a Google, egy cég, melynek 20 éve még a gondolata sem volt meg, de olyan sikeresen hálózta be a világot, hogy most, pillanatnyilag 550 milliárd dolláros értékkel, a legnagyobb nyilvános, vagyis tőzsdén megmérettetett cég lett.

 

 

Igen megtisztelő helyet vívott ki magának ezzel az internetes óriás, hisz a modern tőzsdetörténelemben nem sok cégnek sikerült ez, ráadásul az eddigi első, az Apple elég sokáig igen magasan vezette a mezőnyt.

A régi nagyok

Ha visszanézünk a múltba, mit is jelent a világ legnagyobb cégének lenni, akkor az látszik, hogy a kapitalizmus hajnalán ehhez nagyhatalom által támogatott monopolhelyzet kellett, az utolsó 50-100 évben viszont már egyre inkább tisztán piaci alapon, leginkább innovációval, új termékekkel és szolgáltatásokkal érték el ezt a címet. Ezt a folyamatot immár a globalizáció is erősíti, hisz az adott terméket, szolgáltatást ma már a teljes emberiség fizetőképes hányadának el lehet adni. Pláne, ha közvetlenül nem is kell fizetni érte.

A legelső „legnagyobb” cég a világ első tőzsdei társasága volt a világ első tőzsdéjén. A cég maga a Holland Kelet-India Társaság, melyet Amszterdamban jegyeztek, pontosabban miatta alapították a tőzsdét. Elég tőkét sikerült összegyűjtenie ahhoz, hogy a mai értelemben vett multinacionális vállalatbirodalom legyen belőle, 70 ezer dolgozóval.

Persze végül lett egy tőzsdei mánia, a csúcson 78 millió guldent ért a cég, ami mai értéken kb. 7 milliárd dollár lehet. Így feltehetően ez volt egyúttal minden idők legnagyobb cége, de csak azért, mert a mánia akkor jórészt egy részvényre zúdult, a későbbiekben már mindig sok papír között oszlott meg. A következő két gigantikus cég is a hajózás és a kontinensközi kereskedelem felíveléséből nőtt ki: a Mississippi és a Souths Sea társaságok, az első francia, a második brit cég.

Az előző évtizedek

Ugorjunk a modern korba: 50 évvel ezelőtt egyrészt az olajipar tört az élre, másrészt a kifejlődőben lévő számítástechnika. Ennek megfelelően 1967-ben az IBM lett a világ legnagyobb cége: ő uralta az akkori, maihoz képest meglehetősen kezdetleges számítógépek piacát, és ő hozta össze a légitársaságok normál működését lehetővé tevő számítógépes foglalási rendszert.

A 90-es évek végén a Microsoft lett az első helyezett, megint csak teljesen logikusan: mindenki számára használhatóvá alakította a számítógépet, amit addig lényegében csak programozók tudtak kezelni. És ugyanekkor indult az internet, ami már sejtetni engedte, hogy a következő első helyezettek ebből az iparágból kerülhetnek ki. Az elmúlt évek első helyezettje az Apple volt, aki elsőnek oldotta meg, mégpedig igen sikeresen, hogy immár telefonon is lehessen internetezni.

Jogos az aranyérem

És most jött a legújabb, aki az interneten a leglényegesebb összefüggést találta meg, és innen már megállíthatatlan volt a csúcsig. A Google-t két egyetemista alapította 1996-ban, pontosabban akkor még nem volt cég, csak egyszerűen megtaláltak egy zseniális megoldást az internetes oldalakon való keresésre. Komoly cég 1998-ban lett az ötletből, tőzsdére pedig 2004-ben ment a társaság.

A cég igazi sikerét annak köszönhette, hogy felismerte: ha ő tudják leghatékonyabban megoldani az internetes keresést, akkor a reklámozást is ők tehetik hasonló elvek alapján a leghatékonyabbá. Ezt még kiegészítették néhány tevékenységgel (pl. létrehozták az androidot) és már meg is lett hódítva a világ.

A Google nem a világ legtöbb pénzt kereső cége, az még az Apple, amely mindössze 11-es P/E értékkel forog, legalábbis a várható idei eredményt tekintve, a Google esetében ugyanez a szám 22. Viszont a Google még növekszik, az Apple pedig úgy tűnik, elérte a zenitet.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16860 16630 16890 +1,57% 16850 16860 973 911 155 HUF 2024-03-28 12:51:45
MOL 2960 2938 2970 +1,37% 2960 2964 353 222 800 HUF 2024-03-28 12:48:45
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 899 900 80 558 071 HUF 2024-03-28 12:53:29
RICHTER 9310 9280 9375 +0,49% 9290 9310 468 670 900 HUF 2024-03-28 12:51:43
OPUS 401 397 403 +0,12% 399 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG