3p
Tovább tart a rosszkedv a tőzsdéken, ma főleg a reggeli kínai exportadat adott okot a részvényeladásokra, de devizafronton is történt egy s más. Az euró megközelítette a 307 forintot is, de estére alaposan visszacsúszott. Az OTP-t csúnyán lenyomták, de a többi magyar részvény sem úszta meg.
MTVA/Bizományosi: Róka László

A reggeli adatok szerint a kínai export csúnyán esett, ami kétségeket ébresztet az ottani kereslettel kapcsolatban, sőt aggodalmakat a kínai gazdaságon keresztül az egész világgazdaság állapotával kapcsolatban is. Ráadásul a jüan is hat éves mélyponton van. (Gyengítik központilag, valószínűleg nem azért, mert minden a legnagyobb rendben van.)

Így aztán az indexek Ázsiában reggel nagyot estek, és az európai mutatók is folytatták. A DAX index, a francia, holland tőzsdemutatók 0,9-1,1 százalékkal estek, a brit FTSE 100 0,7 százalékkal. Főleg a bankszektorral és az autógyártókkal bántak el Európában, ezek átlagosan két százalék körüli mértékben zuhantak.

Kettőig tartott az ellenállás

Az amerikai tőzsdék is eséssel nyitottak, az S&P 500 0,4, a Nasdaq 0,5 százalékos mínuszban van.

A BUX index sokáig ellenállónak bizonyult és csak szerény mínuszban volt, de délután kettő körül erősebb lejtmenetbe kapcsolt. Végül egy százalékos mínuszban végzett. Az OTP 1,8 százalékkal 7249 forintra, a Mol 0,5 százalékkal 17 490-re, a Richter 0,5 százalékkal 5705 forintra, a Telekom pedig három forinttal 450-re csúszott le.

Visszacsúszott az euró/forint

Az euró nap közben 306,90 forinton tetőzött, de itt más devizákhoz hasonlóan, mint a dollár, vett egy éles fordulatot, és visszacsúszott 305,50-ig. Ez megegyezik a szerda esti árfolyammal.

A dollár hét hónapos csúcsra ért a kamatemelési várakozások miatt (melyeket főleg a szerda este közzétett Fed-jegyzőkönyv táplált), de itt is történt egy kanyar és estére visszaadott valamennyit a nyereségből. A fordulatot a délután közzétett pozitív munkaerő-piaci adatok okozhatták, a várt alatt maradt a munkanélküli segélyért folyamodók száma.

A baht és a líra

Miután Thaiföld királya elhunyt, a thaiföldi baht kezdetben gyengült, később az is visszaerősödött. A török líra még sohasem volt ennyire olcsó euróban, mint ma.

Az amerikai hivatalos készletadatok előtt és után az olaj nem sokat változott, hol szerény mínuszban, hol csekély pluszban járt. Este 0,3-0,4 százalékos plusz volt a jellemző. Felment viszont az amerikai földgáz több mint három százalékkal, stagnáltak a nemesfémek.

A Deutsche Bank 3, a Commerzbank 4 százalékkal esett ma.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16815 16630 16890 +1,30% 16810 16815 2 344 584 295 HUF 2024-03-28 16:31:41
MOL 2976 2938 2980 +1,92% 2976 2978 860 789 724 HUF 2024-03-28 16:30:10
MTELEKOM 900 890 900 +1,12% 898 900 139 957 400 HUF 2024-03-28 16:29:20
RICHTER 9305 9280 9375 +0,43% 9305 9350 1 377 037 320 HUF 2024-03-28 16:31:15
OPUS 399 397 403 -0,50% 399 399 11 183 970 HUF 2024-03-28 16:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG