2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Első ránézésre különösen viselkedik a BUX: fél százalékot emelkedik, miközben a komponensek zuhannak. Ez a Mol 625 forintos osztalékának köszönhető, amely az árfolyamból részben eltűnt, az indexben viszont benne maradt. A Richter jó eredményével, amire sokan számítottak, még nem tudja, mit kezdjen a piac.

A BUX közel fél százalékos emelkedés után 33 ezer ponton van, miközben a Mol 2 százalékot esik, 21 600 forintig. Miután azonban a 625 forintos osztalékszelvény ma lekerült róla, az index szempontjából olyan, mintha 22 225 lenne az árfolyam, vagyis bő 1 százalékot emelkedne. Ez is a tényleges helyzet: aki még osztalékpapírral vette a részvényt, az osztalék zsebretételén kívül ma még árfolyamnyereségnek is örülhet.

Az OTP fél százalékot emelkedik 7960 forintig, a Richter pedig, miután kihozta negyedéves eredményét, a kezdeti emelkedés után visszaesett, kis mínuszban van 6850 forinton. Az FHB 1,7 százalékot emelkedik, miután a Moody’s felminősítette a bankot.

Európában kisebb mértékben emelkednek az indexek, így a DAX és a párizsi CAC-40 egyaránt új csúcson vannak. Amerika is erős volt, az S&P 500 és a Nadaq egyaránt eddigi csúcsán, 2400 illetve 6100 ponton zárt.

Apple

Szinte kilőtt az Apple: 153 dollárig emelkedett, ezzel a cég értéke immár 800 milliárd dollár lett. A papírt sokan shortolták, drágának találva (pedig még fundamentálisan sem az, gigantikus árbevételével, profitjával és készpénz állományával), így most vélhetően az ő kényszerű zárásaik hajtják fel az árat.

Újra erősödik a cseh korona: 26,6 az euróhoz képest, míg a zloty korrigált a nagy szárnyalás után: 4,22 eurónként. Az aranyár nem tud magához térni a múlt heti esés után, unciája 1225 dollár.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17070 17050 17300 -0,81% 17070 17090 2 344 104 655 HUF 2024-04-18 13:25:38
MOL 3014 3006 3038 -0,40% 3010 3016 642 094 122 HUF 2024-04-18 13:12:11
MTELEKOM 920 918 931 -0,54% 919 920 86 895 715 HUF 2024-04-18 13:24:01
RICHTER 9015 8970 9120 -0,44% 9005 9015 562 483 395 HUF 2024-04-18 13:18:01
OPUS 393 392 397 -0,13% 393 394 22 307 941 HUF 2024-04-18 12:52:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG