3p
Kivárás volt a részvénypiacokon ma, korrigált a dollár és a font, gyengült a forint. Az olaj viszont nagyot esett, két fontos jelentés is megjelent róla. A Plotinus szinte biztosan távozik a tőzsdéről, a BUX-ot a Mol tartotta szinten.

A részvénytőzsdék főbb indexei alig változtak ma, aminek az oka a kivárás lehetett, egyrészt Donald Trump pénteki beiktatására várnak, másrészt a ma esti Janet Yellen-beszédre (Fed). A mai amerikai inflációs adat magas volt, bár megfelelt a várakozásoknak. Mindenesetre kötbényhozam-emelkedést okozott (ami nem jó a részvényeknek), és újjáéledtek a spekulációk az amerikai kamatszint körül.

A főbb amerikai indexek közül így az S&P 500 és a Nasdaq alig 0,1 százalékos pluszban, a Dow Jones ipari átlag 0,2 százalékos mínuszban volt este hat körül. Az európai indexek is hasonlóan vegyesen és bizonytalanul mozogtak nap közben, de a végén kicsit belehúztak. A német DAX index 0,5 százalékkal ment fel, a francia párja 0,1 százalékkal esett, a brit FTSE 100 0,4 százalékkal emelkedett.

A Mol volt az élen

Itthon a BUX index egész nap nulla körül kóborolt egy szűk sávban, a nap végén azután 0,2 százalékos emelkedéssel búcsúzott. A Mol volt a húzóerő 1,25 százalékos emelkedéssel, 21 140 volt a záróára. Az OTP lényegében stagnált, csak 7 forinttal 8806-ra emelkedett. A Magyar Telekom egy százalékkal 509-re ment fel, a Richter 1,2 százalékkal 6205 forintra esett.

Az euró/forint nap közben megközelítette a 307-et, és elérte a 308,20-at is, este 307,70 forinton állt, ami ötven filléres emelkedés. A dollár a keddi nagy gyengülés után fél százalékkal erősödött, a font pedig a nagy erősödés után hasonló mértékben gyengült.

Az amerikai olajtól félnek

Az olaj a nap elején alig mozdult, de megjelent az International Energy Agency vezetőjének egy nyilatkozata, amely az amerikai kitermelés emelkedésére figyelmeztetett. Az OPEC ugyan erősebb olajkeresletet jelzett előre erre az évre a korábbinál, de szintén emelték az amerikai kitermelésre vonatkozó várakozásukat. Az amerikai termelők nem részesei az OPEC-megállapodásnak, és kérdés, hogy nem ássák-e alá azt, ha az emelkedő árak mellett emelik termelésüket.

Az olaj ezek után több mint két százalékos esésben is volt délután, este 1,6 százalék körüli volt a mínusz. A Brent így 54,60, a WTI pedig 51,60 dollár körül járt. Az arany kissé lefelé, az ezüst felfelé mozdult.

Jó jelentésre esett a bank

A kivezetés előtt álló Plotinusnál egész nap kitartott az 5700 forintos vételi ajánlat, mintha elfogytak volna az eladók ezen a szinten. Ám már alig maradt belőle, így a felvásárolt nagy mennyiség miatt nagyon valószínű, hogy nem lesz akadálya a tőzsdei kivezetésnek.

A WizzAir grandiózus terveiről írt az Equilor, a részvény azonban ma egy százalékkal esett. Igaz, a Ryanair vagy a Lufthansa is. A KBC Equitas szerint hemzseg a fordulat jeleitől az olasz Banco BPM grafikonja, az olasz bankok a legrosszabbon talán már túl vannak.

A Goldman Sachs és a Citigroup tette közzé gyorsjelentését Amerikában, az előbbi a vártnál jobb, a második nagyjából annak megfelelő eredményt ért el az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint. Ám mindkét részvény jelentősen, másfél-két százalékkal esik. Az amerikai bankpapírok indexének esése akár az egész amerikai piac irányát is előre jelezheti a Concorde Trading blog szerint.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG