2p
Reggel kínai makroadatok kedvetlenítették el a tőkepiacokat, de az ismét zuhanó olajár sem tett jót. Az európai tőzsdék egész nap mínuszban voltak, a BUX indexnek viszont sikerült pluszba kapaszkodnia. Az OTP az erősebb rubel miatt drágulhatott, az euró/forint egyre közelebb van a 310 forintos határhoz.

Kína megint közbeszólt, a gyáripari termelésre és a menedzserek várakozásaira vonatkozó adatok felettébb kiábrándítóan sikerültek, amit az ottani tőzsdék visszafogott eséssel honoráltak. Japánban azonban kitartott a múlt heti meglepetés-kamatcsökkentés miatti lelkesedés, és két százalékos pluszban volt az index.

Miután a múlt heti orosz felvetés egy esetlegeses OPEC-együttműködésről süket fülekre talált, az olaj ismét lefelé tart, ma négy százalék körüli volt az esés. Nyilván ez sem tett jót a részvénypiacoknak. A nagyobb európai tőzsék délelőtt fél, délben több mint egy százalékkal voltak lejjebb a péntek estinél, este fél hatkor pedig mínusz 0,3-0,5 százalékon zártak.

A BUX index valamelyest szembe tudott szállni a rossz hangulattal, 24 ezer pont felett nulla körül ingadozott a nap nagy részében, majd az utolsó 1-2 órában fél százalékos pluszba ment. Az OTP volt a fő nyertes, a részvény délután egy százalékos emelkedést hozott össze. Az Erste szerint a technikai kép és a bank fundamentumai is jók, az orosz rubel erősödése is támogatja a bankpapír árfolyamát.

A Mol 0,3, a Richter 0,4, a Magyar Telekom 0,25 százalékos emelkedést hozott össze. A forint kissé tovább erősödött, 310,50 körül járt egy euró, erősödnek az olyan hangok, amelyek komolyabb forinterősödést vetítenek előre.

Az Equitas hírlevele például azt írja, hogy „sokat erősödött a forint az utóbbi napokban-hetekben, a technikai elemzés alapján pedig további erősödés sincs kizárva. Akár az évek óta tartó gyengülő trend is megfordulhat”. Pár nappal korábban az Alapblogon Zsiday Viktor alapkezelő adott hasonló előrejelzést fundamentális okokra hivatkozva.

Az USA-ban is eséssel nyitottak a tőzsdék, hat előtt nem sokkal 0,2 százalék körül volt a mínusz. Itt is az olajjal és a kínai gazdasággal magyarázzák a rossz kedvet.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG