2p
Amerikában a munka ünnepe miatt nem dolgoznak, alacsony lesz a forgalom a tőzsdén - talán egy kis plusz összejöhet Budapesten.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint kis pluszban nyithat a magyar tőzsde a hónap első napján, de a forgalom alacsony marad. Hozzátette: továbbra is az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos hírek mozgathatják a piacokat, mivel hétfőn Minszkben összeül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), Ukrajna és Oroszország képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport.

Az amerikai piac zárva tart nemzeti ünnep miatt - jegyezte meg. (Szeptember első hétfője Labor Day, azaz a munka napja.)

A BUX kis emelkedéssel nyitott. Friss árfolyamok >>

Mi lesz a Magyar Telekommal?

Az Equilor reggeli elemzése arra hívja fel a figyelmet: újabb bejelentés érkezett a Deutsche Telekom amerikai leányának háza tájáról, ami a Magyar Telekom felvásárlási sztorija kapcsán is érdekes lehet. Múlt héten a Deutsche Telekom jelezte, hogy 35 dolláron már megszabadulna az amerikai T-Mobile-ban meglévő 66%-os részesedésétől. Korábban a Sprint 40 dolláros, míg az Iliad 33 dolláros ajánlatot tett, de egyikből sem lett tranzakció. Most az Iliad jelentette be, hogy tőkealapokkal szövetkezne, ami megkönnyítené az amerikai T-Mobile felvásárlását.

A mostani bejelentés viszont erősíti annak lehetőségét, hogy tető alá hozzák a megállapodást, így a DT esetleg léphetne a Magyar Telekom vonatkozásában is. Az Equilor véleménye szerint a kivásárlás eddig sem a forráshiány miatt késett, ezért nem tartják valószínűnek a Magyar Telekom távozását a BÉT-ről.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17700 17505 17770 +0,57% 0 0 5 396 130 425 HUF 2024-04-15 17:07:16
MOL 3048 3046 3074 0,00% 0 0 1 546 208 690 HUF 2024-04-15 17:05:05
MTELEKOM 920 920 929 +0,55% 0 0 139 039 318 HUF 2024-04-15 17:05:06
RICHTER 9335 9330 9420 -0,59% 0 0 1 082 706 505 HUF 2024-04-15 17:05:03
OPUS 396 392 398 +1,28% 0 0 51 831 402 HUF 2024-04-15 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
Részvény / Deviza / Áru Hűha! Borzasztó formában volt a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:31
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezt nézze meg! Áttört egy gátat az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG