2p
A nagy gyengülés után lassan konszolidálódik a forint árfolyama, de nem lépett ki az utóbbi hónapokban megszokott sávból. Az egyik legnagyobb brókercég további forintgyengülést vár. Az európai tőzsdéknél megint jobban teljesített a BUX, de így is süllyedt kissé. Az olaj bolondját járatja a befektetőkkel.

Enyhén rossz hangulatnak lehet nevezni azt, ami az európai tőzsdéken történt, a 600 részvényt tartalmazó EuroStoxx index 0,45 százalékkal süllyedt. A német DAX ismét 10 ezer pont alá esett, 0,7 százalékkal, a londoni tőzsde minimális mértékben emelkedni tudott, a dél-európai tőzsdék erősebben estek. A görög tőzsde a hitelezőkkel való tárgyalások fogja, ma épp két százalékot esett, miután az előző napokon sokat emelkedett.

Itthon a BUX index 0,1 százalékos, az európai átlagot jóval túlteljesítő eséssel végzett, főleg a Mol húzta le. Az olajrészvény 0,6 százalékkal 16 490 forintra süllyedt, az OTP csak pár forinttal lett olcsóbb (7125 forint), a Richter 5584 forintos ára 0,4 százalékos esés. A Magyat Telekom 0,4 százalékkal 467 forintra ment fel.

A forint nagyot esett a napokban, de ma ennek egy részét ledolgozta, mintegy egy forinttal lejjebb, 315,70 forinton volt este hat után. Ez azonban relatív, mert az előző napi adat egy nemzetközi piaci árfolyam, tény, hogy előző nap délután kicsivel 316 forint felett is jegyezték. Az olaj megint nagyot alakított, a nap nagy részében manuszban vagy csekély pluszban volt, de aztán egy amerikai készletadat hatására hirtelen nagyot ugrott és átment 3-4 százalékos erősödésbe. A WTI 46,0, a Brent 47,15 dollár olt legutóbb.

Az USA részvénypiaca is esett, de kisebb mértékben, mint Európa, 0,3-0,4 százalékos mínusz látható a főbb indexeiknél.

Mi az a Soros-grafikon, és mit jelez? Most éppen a jen gyengülését vetíti előre, de ezzel vigyázni kell, lehet, hogy csak évek múltán derül ki a hasznossága – derül ki az Equilor blogbejegyzéséből.

Tovább gyengülhet a forint – írta az Erste hírlevele. „Nagy Márton, az MNB alelnöke tegnap arról beszélt, hogy szerinte egy további kamatvágás jöhet még. A forint ezt követően hirtelen leszúrt 313-ig az euróval szemben, ahonnan gyorsan megint fordult az árfolyam, de azért zárásra némi erősödést elkönyvelhetett a forint” - írják. Szerintük „egyelőre még felfelé látható az irány”, a következő erős ellenállás pedig 318-nál húzódik.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG