4p
Az európai gazdaságok feljövőben vannak, bár a globális gazdasági ciklus elhúzódik, és vannak kockázatok is. Bár az európai részvények nem olcsók, a többi papírhoz képest vonzó értékeltséggel rendelkeznek. Matt Siddle, a Fidelity International portfoliómenedzsere szerint a gondos részvényválogatás most fontosabb, mint valaha.

Az európai makrogazdasági adatok kedvezőek, a GDP-növekedés a főbb és a peremországokban is meggyőző. A fogyasztói és az üzleti bizalom erős, a legfontosabb mutatók emelkedtek. Ennek hatása már a vállalatok szintjén is érezhető, és azt láthatjuk, hogy egyes európai vállalatok hozama és jövedelme kezd felzárkózni az amerikai cégekéhez.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy már nem a ciklus elején járunk, és az európai profitmarzsok (a fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok kivételével) ismét rekordszinten járnak.

Bátrabbak lettek a befektetők

A gazdaság felpörgésének hatására nőtt a kockázatvállalási kedv, a befektetők egyre gyakrabban választanak kockázatos papírokat, legyen szó részvényekről vagy kötvényekről, és jelenleg számos magas hozamú európai vállalat olcsóbban jut hitelhez, mint az USA kormánya. Emiatt – bár a 2018-as európai gazdasági környezetet kedvező színben látja Siddle – abban már nem olyan biztos, hogy egy sor kockázatosabb vállalat képes lesz a várakozásokat meghaladó teljesítményt elérni.

A fontosabb mutatók 2007 óta nem látott magasságokban járnak. A várakozások igen magasak, és a főbb mutatóknak akár a cikluson belüli lassulása is a kevésbé kockázatos vállalatok felé tereli a rotációt. Bár még nem került rá sor, a piaci hangulat esetleges megváltozásának időpontja 2018 egyik legfontosabb kérdése lesz.

Nem tűntek el a kockázatok

A piacok kockázatéhsége alapján mérlegelve a helyzetet jelenleg a gazdasági lassulás okozná a legnagyobb meglepetést a befektetőknek, akik meg vannak győződve arról, hogy erre nem fog sor kerülni. Bár természetesen a Fidelity szakembere nem jósol recessziót, és véleménye szerint a gazdaság ismét inkább pozitív meglepetésekkel szolgált, azért jelenleg mind az USA-ban, mind Kínában észlelhetőek a szűkülés és lassulás jelei, sőt az általánosabb lassulás sem zárható ki.

Érdekel a befektetés világa, de nem tudod, hogy kezdj hozzá? Akkor gyere el befektetői szemináriumunkra február 13-án! Jelentkezz most, mert a helyek gyorsan fogynak! >>>

Az erős adatok által okozott meglepetések ellenére egyre csökken azoknak az USA államoknak a száma, amelyekben a tevékenység élénkülése tapasztalható, a hitelállomány növekedése lassul, csakúgy, mint a gépjárművek és az ingatlanok piaca.

Kínában is csökken a hitelvolumen növekedésének üteme, és ennek jelei az árnövekedés mértékén, a tranzakciók számán és a készletek szintjén már a lassuló lakóingatlan-piacon is tetten érhetők.

Ugyanakkor, ahogy a fő mutatók ismét elindultak felfelé, az európai részvények olcsónak tűnnek a többi eszöközosztályhoz képest, és a hangulat nagyon pozitív. A befektetők mintha egyre bátrabban néznének szembe a befektetői tevékenységfelpörgése (meltup) által előidézett buborékszcenárió lehetőségével.

Ami talán a legmeglepőbb, az az, hogy a befektetők körében végzett felmérések szerint számos potenciális esemény közül ez a buborékszcenárió lenne a legkevésbé meglepő. Ez jól mutatja, hogy hogyan változott a befektetői bizalom az elmúlt öt évben.

Milyen papírokat keressünk?

Siddle a részvénykiválasztásra összpontosít, és nem az általános jövőbeli kilátásokra. A lehetőségeknek a defenzív és a ciklikus papírok közötti megoszlása miatt nagyjából semleges a kitettsége.

A ciklikus papírok közül a szoftvercégek és a szakmai szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások kedvezőbb hozam/kockázat egyensúlyt kínálnak, cash-flow-juk kiegyenlítettebb, hosszú távú növekedési potenciáljuk meggyőző, és nem függenek a makrogazdaság gyorsulásától.

Ami a defenzív papírokat illeti, Siddle az egészségügyben felülsúlyozott, mivel itt kedvezőtlen árképzési hatásokra lehet számítani, és ez az értékeltségekben is megmutatkozik, még azoknál a részvényeknél is, melyek nem kapcsolódnak a gyógyszer-értékesítéshez. Az alapvető fogyasztási cikkekben viszont alulsúlyozott a portfóliója, mivel itt a rövid távú költségmegszorítások miatti izgalom miatt a piac figyelmen kívül hagyja több drága részvény tartós lassulását.

A kockázatosabb, gyengébb minőségű vállalatok az erős teljesítményük miatt történelmi összehasonlításban egyre drágábbak, mivel a befektetők a rövid távú hozamnövekedést üldözik. Matt Siddle most is, mint mindig, a jobb minőségű vállalatokat részesíti előnyben.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG