3p
Megrogyott a Samsung a zászlóshajónak szánt termék csúfos kudarca miatt, sok szakértő azonban úgy látja, simán kiheverik a botrányt - ideje elkezdeni venni a részvényeket?

A Samsung kivételesen nagy értéket képvisel, növeltük a pozíciónkat - mondta a Bloombergnek a TT International portfóliómenedzsere. A társaság ázsiai részvényekbe fektető alapja tavaly 21 százalékos éves hozamot produkált, és megverte a versenytársak 90 százalékát. Most úgy látják: az akkumulátor-probléma csak akkor jelent hosszú távon fenyegetést, ha a cég nem teszi meg a megfelelő lépéseket a brand helyreállításáért. A TT International szerint viszont eddig is jól reagált a Samsung.

A részvényárak zuhanása miatt három nap alatt 23 milliárddal csökkent a cég piaci értéke - érdekességképp ez egyébként megfelel a teljes Sri Lanka-i tőzsde kapitalizációjának.

Ennek ellenére a 7,6 milliárd dollárt kezelő Affin Hwang alapkezelő szakembere is azt mondja: a Samsung ezt az ügyet viszonyleg sértetlenül megússza, bármilyen negatív hatás inkább csak átmeneti lehet. A cég túléli az ügyet és továbblép - mondta a portfóliómenedzser.

Szerdán már csak 0,7 százalékot estek a részvényárak, ezzel 10 százalékra emelkedett a 3 napos esés. Csütörtökön viszont már 1,4 százalékos pluszban zárt a Samsung, nap közben 3 százalékos emelkedésben is járt.

A Samsung részvények árfolyamának alakulása

A norvég Skagen alapkezelő portfóliómenedzsere szerint mostanra igazán vonzóvá vált a részvény árazása, ezen a szinten már megérheti beszállni - ő is úgy véli, az akkumulátor-probléma csak rövid távon befolyásolja a céget, a lehetséges hatása korlátozott.

Azért nem nevezhetjük biztos befektetésnek

Az persze biztos, hogy az eredményen meglátszik majd a botrány hatása - nem véletlenül vágták meg a háromnegyedéves eredményvárakozásukat. A szingapúri JO Hambro tőkealap menedzsere nem túl optimista, szerinte a márka jó hírnevét nehéz lesz helyreállítani, a piaci verseny pedig egyre erősödik.

Más szakértők arra is felhívják a figyelmet: januárhoz képest 50 százalékos erősödésen van túl a Samsung, így sokan dönthetnek úgy, hogy a mostani bizonytalan helyzetben inkább besöprik az év eleje óta halmozódó hasznot. A részvény ezért a közeljövőben biztosan gyengén teljesít majd - már csak azért is, mert az elmúlt hónapokban nagyon jól hasított. Azért a lehetőséget majd keresni fogják arra, hogy visszaszálljanak a papírba.

Van olyan postás, aki nem vehet kézbe Note 7-est - mennyire veszélyesek a telefonok?

Azt hinnénk, a Samsung csúfos bukással véget érő Galaxy Note 7-kalandja simán lezárul úgy, hogy az ember visszaadja a készüléket, a cég meg ad egy másikat vagy visszaadja a pénzt, és kész. Az elmélet tényleg ilyen egyszerű, a logisztika azonban messze nem: hogyan szállítsunk egy olyan eszközt, ami közben kigyulladhat? A cég üzent a magyar vásárlóknak is.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG