3p
Erre juthattak a befektetők is, miután már három napja töretlenül veszik a részvényeket, de ma már mindkét esélyes brit miniszterelnök jelölttől is ezt hallották. Lassan minden index a népszavazás előtti szinten van, nem úgy a devizák: lenn maradt a font sterling, és hát sajnos a forint is. A pesti börze már nem tudott emelkedni, de Lázár János nyilatkozata után ki venne hazai részvényt?

Reggel még az európai piacok kicsit gondolkoztak, mi legyen az irány, hisz ahhoz képest, hogy felfordult a világ múlt pénteken a brit népszavazás miatt, már három napja egyfolytában emelkedtek. Erre jött a tegnap hirtelen bejelentkező, Boris Johnson eddigi brit miniszterelnök várományost hátba döfő új jelentkező, a jelenlegi igazságügyi miniszter, Michael Gove, és ma közölte, hogy idén nem indítja el a brit kilépést, ha miniszterelnök lesz. A másik esélyes jelölt, Theresa May már tegnap hasonlót mondott idei év végi dátummal, így ha kettejük közül kerül ki az új miniszterelnök, fél évig elfelejthetjük a Brexitet. Az pedig hosszú idő, bármi megtörténhet közben, akár ki is hátrálhatnak.

DAX, 10 nap

Ezek után mitől féljenek a befektetők? Pláne, ha még esésre számítva short pozíciókat is nyitottak? Nem marad más, mint a vásárlás, és ezzel ma a negyedik emelkedő napot is sikerül összehozni. A brit indexek már a szavazás előtti szintek fölött járnak, ami érthető is, hisz sokan előre leépítették pozícióikat, de ebben az angol font gyengülésének is szerepe lehet. A DAX azonban, mint feljebb látszik, nem érte el ezt a szintet, nem töltötte be a csütörtök és péntek közti rést. Kétségkívül előtte túl sokat emelkedett, és idén amúgy is gyengébb formában van, mondhatnánk a kisebb ellenállás iránya lefelé kezd mutatkozni.

Amerikában is negyedik napja zajlik a rali, így ott is sikerült visszahelyezkedni a múlt csütörtöki szintekre. Ez végképp nem meglepő, hisz számukra Európa csak egy kis tényező, így csak akkor táraznak ki komolyabban, ha az egész világgazdaságot, így őket is éri valamiféle sokk, vagy netán a kamatok indulnak emelkedésnek, de erről szó sincs. Az S&P 500 grafikonja elég beszédes: 2 nagy szakadó nap után 3-4 nap alatt felmászott az index az idei csúcsok közelébe.

S&P 500

Nem úgy Budapest. A BUX mozgás nélkül zárt, ezen belül az OTP esett 0,6 százalékkal 6310 forintig, így tulajdonképpen alig van magasabban, mint a múlt pénteki pánikszerű nyitásban. Ne csodálkozzunk, legalábbis a tegnapi nap végi és a mai teljesítményen: Lázár János meglehetősen komoly miniszteri posztból mondta azt, hogy kilépne az EU-ból, még ha csak magánszemélyként is. Ez annyira rosszul hangzik az egy hetes dráma után, hogy vegyen hazai részvényt, akinek adrenalin hiánya van.

A Telekom másfél százalékkal esett, 439 forintig, a Mol viszont emelkedett egy százalékkal, 16 600 forintig. A tegnapig szárnyaló FHB ma visszaesett 4 százalékkal, 545 forintot ér.

A forint gyenge maradt, 317 az euróval szemben, és az angol font sem tért magához. Ez is érthető, hisz korábban felülértékelt volt az euróval szembeni félelmek miatt, de most hirtelen elvesztette menekülővaluta szerepét. Azon sem lepődnénk meg, ha paritásba kerülne az euróval, ezt már egyszer egyébként megközelítette 2007-2008-ban.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG