Hirdetés
Hirdetés

Örülhetnek a részvényesek: rengeteg osztalékot fizet az egyik papír

2017. április 21., 10:14

Összesen 479 millió forintot fizet a Duna House.

Indul a Duna House kereskedése. Forrás: BÉT
Indul a Duna House kereskedése. Forrás: BÉT

A társaság közleménye szerint jóváhagyták a 479 millió 260 ezer forintos ajánlatot, ebből 447 millió 43 ezer forintot kapnak a törzsrészvényesek, akik így részvényenként 130 forintos osztalékban részesülnek. A dolgozói részvényekre 32 millió 217 ezer forintot fizet a cég, a kifizetés pontos dátumát ugyanakkor még nem közölte a tőzsdei vállalat. A mostani összeg majdnem kétszerese a tavalyi 247,6 millió forintos osztaléknak.

A közgyűlés a társaság magyar számvitel szerinti tavalyi, egyedi beszámolója szerint 62,85 millió forint veszteséggel és 3,2 milliárd forint mérlegfőösszeggel hagyták jóvá. A nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint a Duna House csoport 1 milliárd 145 millió forint konszolidált eredménnyel zárta a tavalyi évet, mérlegfőösszege 5,992 milliárd forint volt. A Duna House részvényei, amikkel egyébként tavaly november óta lehet kereskedni, a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába vannak bevezetve, az eddigi legmagasabb árfolyamuk 4088 forint, a legalacsonyabb 3250 forint volt.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ezekkel a menekültekkel miért nem foglalkozik a hazai sajtó?

Ezekkel a menekültekkel miért nem foglalkozik a hazai sajtó?

Eddig azt szokhattuk meg, hogy Svájcban nyitott bankszámlákkal, széfekkel próbálnak sokan jövedelmet vagy vagyont eltitkolni. Az utóbbi időben kiderült, hogy a titkolózás kétirányú volt, és sok Svájcban élő személynek is vannak titkos vagyontárgyai külföldön. Ez magyar vendégmunkásokat is érinthet.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön elégedett az idei nyugdíjemelés mértékével? (3%)