4p
Iszonyatos korrekciós tételek, a bázisévnél visszafogottabb üzleti eredmény és mégis: a kockázati költségek csökkentése miatt a korrigált elemzői konszenzusnál jobb eredményt ért el az OTP Bank. Persze, a 153 milliárdos veszteség drasztikus mínusz akármihez mérjük.

Ahogy azt várni lehetett, az üzleti sorokon a vártnál sokkal jobban teljesített az OTP, ezért a tegnap megjelent - az OTP által kozmetikázott - elemzői konszenzusnál több, mint 10 milliárd forinttal alacsonyabb, ám így is durva mértékű, 153,146 milliárd forintos veszteségről adott számot a bank. A pénzintézet a korrekciós tételeknél a várt 182 milliárd forintnál 10 milliárddal többet bukott, miután az ukrán goodwill leírása a várt 5,4 milliárd forintos tétel helyett 11,6 milliárddal szerepel, s ezen felül extra tételként adódott a krími kitettségekre megképzett 8,1 milliárdos kockázati költség - amivel 90 százalékra emelte az OTP a fedezettséget. Az extra veszteségeket ugyanakkor 4,1 milliárddal csökkentette a Banco Popolare Croatia akvizíció hatása.

A devizahiteles törvény hatása

Miután az elemzők helyett a bank számolta ki a korrekciós tételek között az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés MNB-irányelvek alapján elszámolt várható költségeit, így itt nagymértékű eltérésre nem lehetett számítani. Az árfolyamrés 32, az egyoldalú kamatemelések pedig 144,1 milliárd forintjába fájnak majd a legnagyobb banknak a társasági adó után, ha minden változatlan marad a perek után, amelyet a bank indít. Persze további kérdés, hogy vajon a végleges, Parlament által megalkotott elszámolási szabályok mennyiben térnek majd el az MNB által kiadottól - az azonban bizonyos, hogy a bank prudensen az egész összegre tartalékot képzett 2014. II. negyedévében.

Az elemzőket megverte, a bázisévet nem a bank

Az üzleti eredményeket áttekintve látható, hogy az OTP Csoport 2014 első félévében 74,3 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el, mely 20 százalékkal marad el a bázisidőszak 93,1 milliárd forintos profitjától. Mind a nettó kamat-, mind a jutalékbevételek alulmúlták az elemzők által várt tételeket, így a 158,2 milliárdos nettó kamatbevétel és a 41,48 milliárdos díj- és jutalékbevétel  3 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Az egyéb bevételek soron a bank 11 milliárdos eredményt tudott felmutatni, ami ugyan ötödével alacsonyabb, mint egy éve, ám az elemzők ennél alacsonyabb, 9,1 milliárdos eredményre számítottak.

Az elemzők által várt 2 százaléknál kétszer nagyobb, 4 százalékkal kevesebb pénzt, 101,8 milliárd forintot kellett a bank üzemeltetésére költeni a hitelintézetnek, de ezek a tételek messze nem lennének elegendőek arra, hogy az OTP - persze a helyzethez képest - ilyen jól teljesítsen. Ami a számokat "visszahozta" az elemzői várakozások borúlátó tengeréből az a kockázati költségek vártnál kedvezőbb alakulása volt: a bank a második három hónap alatt az I. negyedévinél 8 százalékkal kevesebb, 2013. II. negyedévénél azonban 6 százalékkal magasabb, 63,3 milliárdos kockázati költséget számolt el. Ez ugyanakkor számottevően jobb, mint az elemzők által várt 71,77 milliárdos céltartalékolás.

Céltartalékon jött vissza a bank

A társaság gyorsjelentése szerint a második negyedévben a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 0,5 százalékponttal, 21,6 százalékra emelkedett, a problémás állományból egy komoly tételt, 25 milliárd forintot egy magyarországi projekthitel 90 napon túl késedelmes kategóriába történő csúszásához kapcsolódott. A hitelminőség az OTP Core-nál, Bulgáriában és Romániában is javult. A magyarországi érdekeltségeknél a kockázati költségek csökkenése 39 százalékos visszaesést mutat. Oroszországban ugyanakkor minden idők legmagasabb szintjére emelkedett a 90 napot meghaladó hitelek állománya - csak ide 28 milliárd forintos céltartalék megképzése vált szükségessé. Az ukrán üzlet hitelkockázati vesztesége 18 milliárd forint volt. A céltartalék fedezettség ugyanakkor csoportszinten még tovább javult, 83,9 százalékról 84,1 százalékra.

 

Önmagában rendben lenne Magyarország
Az első negyedévhez képest javult a külföldi leánybankok konszolidált korrigált eredményhez való hozzájárulása, ami elsősorban a bolgár DSK Bank teljesítményének tudható be (10,3 milliárd forint volt a második negyedéves profit), de jól jött, hogy az orosz és az ukrán bank vesztesége csökkent az év első 3 hónapjához képest. Továbbra is nyereséges a román, szlovák és horvát leánybank, míg a szerb és montenegrói filiálé kismértékű veszteséggel zárt.
A magyarországi érdekeltségek, az OTP Core 2014 első félévében a 2013-as év teljesítménynél 12 százalékkal nagyobb, 66,7 milliárd forintos adózott eredményt ért el.
A továbbiakról a bank ma reggel 9 órakor kezdődő sajtótájékoztatójáról szóló tudósításunkban olvashat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG