2p
Nem fog csúszni az OTP a devizahiteles elszámolással annak ellenére, hogy a törvény értelmében erre lehetősége lenne - közölte a bank a Privátbankárral. A pénzintézet ügyfelei átlagosan 20 százalékos visszatérítést kapnak majd.

Szerdán megérkezett az OTP Bankhoz a Kúria döntése, amely alapján fenntartotta a bank egyoldalú kamatemeléseinek tisztességtelenségét megállapító másodfokú határozatot. A bank honlapján is megjelentetett közleménye szerint a törvény értelmében az elszámolás határnapja a döntés kézhezvételére tekintettel 2015. május 3. lenne.

Ugyanakkor az OTP Bank a Privátbankár.hu számára is megerősítette, hogy az elszámoló és értesítő leveleket április végéig mindenképp postára adja minden érintett devizahiteles ügyfelének, így egyetlen ügyfélnek sem kell tartania a késéstől és az elszámolás csúszásától sem.

A pénzintézet azt is közölte, hogy számításai szerint CHF hitelek esetében közel 20 százalékos az átlagos törlesztőrészlet- és tőketartozás-csökkenés várható az OTP ügyfeleinél.

A Privátbankár.hu úgy tudja, hogy a Kúria ugyanakkor az OTP Ingatlanlízing esetében új eljárást rendelt el, ami arra vezethető vissza, hogy a törvény pontatlan megfogalmazása alapján nem volt pontosan meghatározható, hogy mely általános szerződési feltételekre terjed ki a tisztességtelenség vélelme. Mindez ugyanakkor az Ingatlanlízing esetében sem jelent csúszást, hiszen a bíróság által most tisztességtelennek nyilvánított pontok okán az Ingatlanlízing ügyfeleinek is visszajár az elszámolás, amelyet a bank közlése szerint határidőn belül teljesít. Az újabb bírósági eljárás végén híreink szerint csak bővülhet az elszámolásban érintett tételek száma, azaz a későbbiekben a lízingcég ügyfelei akár egy újabb - lényegesen kisebb összegű - visszatérítésben részesülhetnek a bíróság pontosítása után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG