4p
Pontról pontra cáfolják a Quaestor-vezér állításait.

Büntető feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Tarsoly Csaba, a Quaestor volt elnök-vezérigazgatója ellen rágalmazás és becsületsértés miatt - közölte az MNB a Privátbankárral.

Valaki nem mond igazat

Mint írják: határozottan cáfolják a Magyar Narancsban ma megjelent Tarsoly Csabával készült interjúban a vádlott valótlan állításait.

Az MNB szerint Tarsoly Csaba 2015. március 9-én tett vallomásának jegyzőkönyvben történő rögzítéséhez – az interjúban megjelent hamis állítással szemben – az MNB alelnöke ragaszkodott. A jegybank a Tarsoly Csaba által elmondottakról és az aznap a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. (QÉP) székhelyén végzett helyszíni vizsgálat tapasztalatairól a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodáját még aznap, azonnal tájékoztatta.

Tarsoly Csaba vádlott a tárgyalóteremben az ellene és társai ellen indított büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2016. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János

A vádlott hamis kijelentésével ellentétben az MNB alelnöke „határozatlanság” helyett a valóságban tisztázó kérdéseket tett fel a Quaestor Financial Hrurira állítólagos – s mint utóbbi kiderült, hamis – öncsődjét március 9-én bejelenteni kívánó Quaestor-vezetőknek. Tarsoly Csaba vádlott ugyanis március 9-én délután az első meghallgatásnál még mindig megpróbálta félrevezetni a felügyeleti munkatársakat, továbbra is leplezni próbálván a vádirat szerinti bűncselekmények elkövetését.

A Hrurira jegybank által ismert adatai azonban ezeket az állításokat nem támasztották alá, ezért indokolt volt – és semmiképpen sem határozatlanság – az állításuk alátámasztására szolgáló adatok, információk, analitikák bekérése. Emiatt került sor néhány órán belül a Quaestor-vezetők második meghallgatására, amely végén a vádlott vallomását jegyzőkönyvezték.

Megvan a pénz, nincs meg a pénz?

Valótlan Tarsoly Csaba azon állítása is – folytatdóik a jegybank közleménye –, hogy az MNB március 9-i, a QÉP-nél lefolytatott helyszíni célvizsgálata azt állapította volna meg, hogy az ügyfelek vagyona maradéktalanul megvan. A valóságban a jegybank e napon azt tárta fel, hogy a QÉP-nél jelentős, kb. 150 milliárd forintnyi ügyfélvagyon hiányzik.

Az MNB szerint a vádlott szintén a közvéleményt akarja félrevezetni azzal az állítással, hogy a Hrurira vagy más Quaestor-kibocsátónak az MNB 440 milliárd forintnyi kötvény-kibocsátást engedélyezett volna hosszú éveken át. Az MNB viszont azt mondja, nem hagyták jóvá kötvénykibocsátásokat, kizárólag azt ellenőrzi, hogy a kötvény-kibocsátási tájékoztatók felhívják-e az ügyfelek figyelmét a kockázatokra.

Valótlan a vádlott állítása azért is, mert a Quaestor-csoport korábbi években meghirdetett kötvénykibocsátásai 12 hónapra szóltak, nem adódnak össze (vagyis ha a Hrurira ezen időszak alatt nem bocsátotta ki ténylegesen az általa meghirdetett kötvényállományt, azt a következő években jogszerűen már nem tehette meg.)

Harmadsorban az MNB egyetlen 70 milliárd forintos kötvény-kibocsátási tájékoztató közzétételét hagyta jóvá 2014-ben (ezt megelőzően a feladatot a PSZÁF végezte). A kiadott határozat teljes mértékben jogszerű volt. A vádirat szerint a károkat ugyanakkor éppen az okozta, hogy aa Quaestor nem valódi, hanem a közzétételi engedéllyel rendelkező tájékoztatónak megfelelő kötvényeket bocsátott ki, hanem csalással megkárosította ügyfeleit.

A Tarsoly Csaba által nagy nyilvánosság előtt tett, a rágalmazás és becsületsértés tényállásait kimerítő kijelentések miatt az MNB haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz a vádlottal szemben. Az MNB a szakmai munkájának befolyásolására tett kísérleteket visszautasítja – zárul a jegybank közleménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG