3p
45 százalékkal emelkedett a K&H bank nyeresége, a biztosítóé 41 százalékkal. Több az ügyfél, kevesebb a bankadó - a brókerbotrányok utáni kártalanítás viszont viszi a pénzt az ártatlan szereplőktől is.

A K&H Bankcsoport 23 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első fél évet, ez 45 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója elmondta: a nyereség jelentős növekedésében szerepet játszott az ügyfelek számának megemelkedése, a nagyobb szerződési értékek, a Visa-részesedés eladásából származó 4,6 milliárd forint, illetve a hitelezési költségek, valamint a bankadó csökkenése. (A Visa-részesedésből származó bevétel illetve a bankadó csökkentése korábban az OTP eredménybeszámolójában is pozitív tételként szerepelt.)

Ébredezik a hitelezés?

Éves összehasonlításban a bank hitelezési piaci részedése egy év alatt, a tavaly első félévi 9,5 százalékról 9,9 százalékra nőtt.

Az új jelzáloghitelek folyósítása az első félévben 39 százalékkal nőtt, a folyósított állomány 35,7 milliárd forint volt, a fogyasztási hiteleké pedig 40 százalékkal emelkedett, az állomány 6,2 milliárd forintot tett ki.

A kkv-hitelek állománya 10 százalékkal nőtt egy év alatt.

Összességében még így is csökkent a bank ügyfélhiteleinek állománya 2,7 százalékkal a tavaly első félévihez képest.

A hitelintézet hitel/betét aránya 64,2 százalék, tőkehelyzete kiváló, a csoportszintű tőkemegfelelési mutató 16,1 százalékot ér el.

Megfizetik a brókerbotrányok utáni kártalanítást

A működési költségek az első félévben 6,5 százalékkal nőttek, ez részben a BEVA-díjak (Befektető-védelmi Alap) 0,45 ezrelékről 1,75 ezrelékre és az OBA-díjak (Országos Betétbiztosítási Alap) nagyobb betétállományból fakadó emelkedésének, és részben a magasabb informatikai költségeknek a következménye. A brókerbotrányok utáni kártalanításhoz a befektetők, betétesek védelmét biztosító alapok az extra kiadásokra, külső források bevonására kényszerültek, ezért kellet megemelni a tagdíjakat, amit a pénzügyi szektor botrányokban nem érintett tagjainak (bankoknak, biztosítóknak, alapkezelőknek stb) kell összedobniuk.

Rárepülnek a Budapest Bankra?

Korai lenne még megmondani, hogy az anyabank, a belga KBC érdeklődik-e a napjainkban még állami tulajdonban álló Budapest Bank iránt, ha eladó lesz a BB, megvizsgálják majd, érdemes lesz-e megvenni - válaszolta egy kérdésre a vezérigazgató.

Jól megy a biztosítónak is

A K&H Biztosító is jelentett ma, eszerint 2016 első félévében 1,7 milliárd forint adózás utáni nyereséget értek el, ami 41 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál.

A nem-életbiztosítási üzletág 15,25 milliárd forint díjbevételt produkált, amely éves összehasonlításban 23,7 százalékos növekedést jelent. Az életbiztosítások terén a bruttó díjelőírás erőteljes emelkedése következtében az életbiztosítási tartalékok szintje - a K&H történetében először - meghaladta a 100 milliárd forintot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG