| Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >> |
A pénteki záró értékéhez képest 0,16 százalékkal gyengült a BUX a pénteki záráshoz képest. Ez megfelel az elemzői várakozásoknak. A szakértők napközben is inkább csökkenéssel kalkulálnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője bizonytalanságot lát a piacokon. Várakozása szerint nap közben a hírektől függően változhat a kereskedés iránya. A szakember kiemelte: nagy az esés az árupiacon, főleg az aranynál, a forint árfolyama azonban viszonylag stabil.
Nem optimista Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője sem. Elmondta: a nemzetközi hangulat negatív, főként az ázsiai piacokon volt nagy lejtmenet. Az elemző a magyar tőzsdén a nap folyamán esésre számít.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192 pontos, 1,04 százalékos csökkenéssel, 18 219,96 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt. Esett a Mol, az OTP, a Richter, miközben az Egis erősödött. A Magyar Telekom pedig stagnált. Részetek >>
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




