2p
Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten, kérdés, hogy meddig száguld majd a következőn.
(Fotó: Budapesti Értéktőzsde)

Szép hetet tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde, a héten a részvénypiac forgalma 47,54 milliárd forintot tett ki, szemben a megelőző heti 31,56 milliárd forinttal.  Ezzel Budapest felülteljesítette az európai részvénypiacokat, ráadásul új csúcsra száguldott a BUX, elsősorban az OTP és a Mol kiemelkedően jó teljesítményének köszönhetően: a fő részvényindex új történelmi csúcson, 36 678,22 ponton fejezte be a kereskedést, 927,57 ponttal, 2,59 százalékkal magasabban az előző heti záró értékénél.

Bővelkedtünk eseményekben

A vezető részvények ugyanakkor vegyesen teljesítettek. Szerdán piaczárás után a Magyar Telekom közölte második negyedéves számait, pénteken hajnalban pedig a Mol hozta nyilvánosságra vállalati jelentését. A távközlési vállalat eredményei nem okoztak különösebb meglepetést, a bevételek meghaladták ugyan az előzetes várakozásokat, de a profitabilitás továbbra is nyomás alatt van. A Bloomberg előrejelzése alapján az osztalék 5 forintos emelése várható az idei évre, tehát jövő tavasszal 25 forint helyett 30 forintos osztalékot fizethet a vállalat.

(Fotó: BÉT)

A Mol ugyanakkor kellemes meglepetésekkel szolgált pénteken, a vállalat nettó eredménye 12 százalékkal nőtt. A kutatás-termelés üzletág adózás előtti eredménye éves bázison 37 százalékkal emelkedett. A menedzsment felfelé módosította éves előrejelzéseit, és a növekvő szabad cash-flow állomány miatt akár osztalékemelés is lehetséges. A jelentés közzététele után erőteljes vételi nyomás alakult ki a Mol piacán, az árfolyam 23 ezer forint fölé került, ez 6 éves csúcsnak felel meg.

Nagyot ment az OTP, lecsúszott a Richter

Az OTP is jól teljesített a héten, a bankpapír árfolyama 10 éves csúcsra került, a jövő hét pénteken esedékes gyorsjelentés előtt optimisták a befektetők, áll az Equilor elemzésében. A hét vesztese a Richter lett, a papír árfolyama 1,35 százalékkal esett, a kereskedést 6570 forinton zárta pénteken, heti forgalma 9,73 milliárd forintot ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2735,25 ponton zárt pénteken, 23,67 ponttal, 0,87 százalékkal emelkedett az előző héthez képest.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG