2p
A kisebb devizákra rájár a rúd, miközben az angol font tovább gyógyul a népszavazás utáni több hónapos zuhanásból. Az olaj az éves csúcs közelében, a tőzsdék viszont lefelé vették az irányt. Amerikában a nagy technológiai és internetes cégek esnek, Európában általános a gyengélkedés.

Ramaty állapotban a forint, hisz egy euróért több mint 314-et kell adni belőle, amire fél éve nem volt példa. Vigaszt legfeljebb az nyújthat, hogy a lengyel zloty eurónkénti 4,48-as árfolyamával ugyanilyen helyzetben van. A török líra is elérte újabb, soha nem látott mélységét eurónkénti 3,73-as szinten.

Euró/török líra  Friss árfolyamok >>>

Az angol font esetében ellentétes folyamat játszódik: a június népszavazás előtt még 1,3 euró fölött járó, majd egész 1,06-ig zuhanó brit valuta most visszakapaszkodott 1,18 fölé. Ez vélhetően annak köszönhető, hogy a hónapokig tartó teljes bizonytalanság után most egyre valószínűbb, hogy a brit parlament is részt vesz az ország és az EU új kapcsolatának kialakításában, és az egységes európai piacot is egyre kevésbé akarják feladni a brit vezető politikusok.

Az olaj ára kevéssel 50 dollár fölött, az idei csúcsot nem szárnyalta túl annak ellenére, hogy létrejött az OPEC-megállapodás. A két fő típus közti áreltérés megnőtt, ami logikus: az amerikai WTI ára kevésbé emelkedik, mivel ott nincs kitermelés-csökkentés, míg a Brentre jobban hat a megállapodás. Előbbi 51 dollár, utóbbi 53,80.

Az amerikai tőzsdéken az előző napok trendje érvényesül: a defenzív szektorok jól tartják magukat, a technológiai cégek esnek, mégpedig gyorsuló ütemben. Ennek megfelelően az S&P 500 csak 0,3 százalékkal került lejjebb 2191 pontig, a Nasdaq Composite viszont 1,36 százalékkal 5250 pontig zuhant.

Egyre rosszabb az eddigi egyik vezető, a Facebook állapota: a 200 napos mozgóátlag ismételt áttörése után tegnap megint nagyot esett, mégpedig nagy forgalommal 115 dollárig, de napközben 114 is volt, ami az előző, november közepi mélypont.

Facebook

Európában is az eladóké ma a terep:  DAX egy százalékkal esik 10 420 pontig, a francia CAC-40 másfél százalékkal 4490 pontig.

A pesti börzén mérsékeltebb a gyengülés, a BUX 0,6 százalékkal van lejjebb 29 830 ponton. A Mol  0,9 százalékkal esik 18 435forintig , a Richter ugyanennyivel 5590 forintig. Az OTP fél százalékkal van lejjebb 7922 forinton.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG