2p
Újabb három éves csúcsára szaladt fel az olaj ára, a forint viszont kissé elhagyta magát, igaz, a lengyel zloty is. Lényeges változások történtek a BÉT-en, változtak az árlépésközök, megpróbáljuk áttekinteni, hogyan. Az OTP és a Mol esik, a Richter emelkedik, és van egy újabb kispapír, ami szárnyal.

Nagyon masszív az olajár emelkedő trendje, a WTI 63,40 dollár, a Brent pedig 69,15, ilyen magasan pedig nem járt az ár, amióta 2014-ben hirtelen leszakadt 100 dollárról. Persze hozzá kell tenni, hogy ez csak dollárban igaz, a dollár gyengülése miatt euróban és sok más valutában, így forintban is sokkal jobb a helyzet.

Brent olaj, 3 év

A forint évkezdő ereje már a múlté, az árfolyam ismét a 310-es szintet közelíti eurónként, igaz, most a lengyel deviza is gyengült. Az európai tőzsdék ma nem találják az irányt, a BUX viszont lefelé tart, 0,35 százalékkal van a tegnapi záróár alatt. A Mol 0,7 százalékot gyengül 3060 forintig, az OTP ugyanennyit 10 770 forintig, a Richter viszont bő fél százalékkal van feljebb 6740 forinton. A nap sztárja egy kisebb papír, a Nordtelekom, amely limit mértékben, 20 százalékot emelkedik 39,3 forintig.

Itt érdemes megemlíteni, hogy lényeges változások következtek be a BÉT-en az árlépésközök megállapításával. Korábban egy ilyen papír, mint a Nordtelekom, csak egy forintos árlépésközzel tudott volna elmozdulni, most viszont 0,1 forintonként lehet kötni, ami sokkal élénkebb, pezsgőbb kereskedést tesz lehetővé.

A változás a MIFID 2. szabályozás következménye, és kissé bonyolult rendszert hozott létre: a részvényeket 6 likviditási kategóriába sorolják, és ezt valamint a nominális árat együtt veszik figyelembe az árlépésköz meghatározásánál. Így néha nehéz kitalálni, egy adott papírnál mi az árlépésköz, oda kell rá figyelni, mert ha nem megfelelő értéket adunk meg, a tőzsde visszautasítja az ajánlatot.

Nézzük ezek után, a fontosabb papíroknál hogy alakulnak az árlépésközök. A Mol esetében például 2 forint lett, ami elég szokatlan: csak páros számokon köthetünk. Az OTP esetében 10 forint lett az árlépésköz, a Richternél 5 forint, a Telekom esetében maradt 1 forint.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16790 16630 16890 +1,14% 16775 16790 1 039 093 455 HUF 2024-03-28 13:33:09
MOL 2962 2938 2970 +1,44% 2962 2964 389 670 842 HUF 2024-03-28 13:32:46
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 897 898 95 270 266 HUF 2024-03-28 13:20:02
RICHTER 9320 9280 9375 +0,59% 9300 9320 520 894 040 HUF 2024-03-28 13:33:31
OPUS 401 397 403 +0,12% 400 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG