3p
Európában, Ázsia nagy részében és az USA-ban is estek a részvényárak, de a mi kis BUX indexünk ismét határozott pluszt mutatott, igaz, jórészt egyetlen részvénynek köszönhetően. Ez pedig az OTP, amely a gyorsjelentése óta emelkedik, de ezt fokozta, hogy Csányi Sándor érdekeltsége is vásárolni kezdte.

 

A BUX index ismét 1,4 százalékkal tudott emelkedni a nem túl jó nemzetközi hangulat ellenére, főleg az OTP száguldása miatt. A bankrészvény 3,4 százalékkal ment fel és 6600 forint felett állt meg egy picivel, jelentős, 16 milliárdos forgalom mellett. A Mol 0,7 százalékkal 15 500 forintra, a Richter 0,6 százalékkal 5309 forintra drágult. A Magyar Telekom 0,7 százalékkal esett.

 

Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint „az OTP gyorsjelentése óta valósággal száguld a részvényárfolyam. Nem csak mi látunk fantáziát a részvényben. Tegnap este jelentették be, hogy Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója minősített befolyása alatt álló CSAM Asset Management is megtette a maga tétjét 400 000 darab részvény vásárlásával. Csak úgy kapkodjunk a fejünket” – teszik hozzá.

Nem fals kitörés?

A KBC Equitas szerint is remek formában volt az OTP a mai kereskedésben, a háttérben a tegnap esti bejelentés áll a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó szingapúri alapról, amely OTP és Mol részvényeket is vásárolt.

A Concorde Trading blog még hétfő délután azt írta, az OTP „nagy forgalommal lépett a 6200 forintos szint fölé, ami alapján úgy tűnik, vélhetően nem fals kitöréssel van dolgunk”. Megemlíti, hogy a Goldman Sachs hétfőn vágta le az OTP célárát 7000 forintról 6700 forintra.

Két részvény már túlvett

Az Equilor hírlevele szerint „száguld a hazai részvénypiac, de már számos részvény túlvett”. „Minden vezető részvény fontos szinteket tört át, és már a heti grafikonokat kell figyelni a potenciális ellenállási szinteket keresve. Rövid távon a Mol és a Magyar Telekom már túlvetté vált, és az OTP, illetve a Richter esetében is közel járunk hozzá, így hamarosan negatív korrekció indulhat.” Ha a kitörés felett maradnak az árfolyamok, „a visszaesésekben újabb vételi lehetőségek adódhatnak a következő hetekben” – teszik hozzá.

Kísért a decemberi pofon

Reggel Kínából rossz exportadatok jöttek, a japán tőzsdét pedig az aggasztotta, hogy a jen túl erőssé kezd válni. Az olaj is enyhe mínuszban volt a nap nagy részében, és továbbra is erős a bizonytalanság, hogy mit fog csinálni csütörtökön az EKB. Fog-e teljesíteni Draghi, hozza-e a piac elvárásait, vagy megint csalódást okoz, mint decemberben? Az akkori, halogatós EKB-döntés utáni részvényáresések emléke még sokakban élénken él.

Az európai indexek a nap nagy részében fél-egy százalékos mínuszban jártak, este is ez volt a helyzet. Az amerikai tőzsdék is fél százalékos mínuszban tartózkodtak este hat körül.

A dollár kissé gyengült, 1,1030 körül járt az euróhoz képest, a dollár/jen viszont 113,50-ről 112,50-re zuhant. A forint nap közben gyengült, 311,50-ig is felment az euró, estére azonban 309,90-re tért vissza, ami alig jelent változást hétfő estéhez képest.

Az olajár csökkenése este gyorsulni látszik, hat után a WTI már három százalékos mínuszban volt.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG