6p
A Budapesti Értéktőzsdét változatos befektetői összetétel jellemzi: ugyanúgy megtalálhatók a hazai lakossági befektetők, mint a nagy külföldi alapkezelők. A Xetra rendszer bevezetésével a BÉT bekapcsolódott a nemzetközi vérkeringésbe, egyszerűsített csatlakozási lehetőséget biztosítva a külföldi tagtőzsdéken jelen lévő kereskedőknek.
(Fotó: Eidenpenz József)

Bár eleddig kevés nemzetközi befektetési szolgáltató élt az új rendszer kínálta lehetőséggel, de a BÉT-en jegyzett részvények így is a külföldi befektetők figyelmének középpontjában vannak, és a magyar vállalatok részvényeinek jelentős részét széles külföldi nagybefektetői kör tulajdonolja. A kereskedésben ugyanakkor aktívan vesz részt a jelentős megtakarítással rendelkező hazai lakosság is, azonban a magasabb fokú pénzügyi tudatosság tovább növelné a tőkepiacra allokált lakossági forrásokat.

A lakosság pénzügyi eszközeinek összetétele. Forrás: MNB

Konzervatív lakossági portfólió

A magyar háztartások tekintélyes megtakarítási állománnyal rendelkeznek, ugyanakkor a szegmensben továbbra is a konzervatív befektetői magatartás jellemző. A pénzeszközök 28 százaléka készpénz vagy bankbetét, további 9% pedig nyugdíj- vagy életbiztosításként gyarapodik. A lakosság tulajdonában lévő értékpapírokat tekintve a kötvények túlnyomó része magyar állampapírban van lekötve. Bár a vállalati részesedések és üzletrészek aránya együttesen eléri a 30 százalékot, de ennek 90 százaléka olyan zrt, kft illetve egyéb családi vállalkozásbeli részesedést takar, amelyet döntően nem befektetési céllal tartanak az emberek. A klasszikus befektetési célú forgalomképes részvények mindössze a teljes vagyon 3 százalékát teszik ki.

A hazai kibocsátású értékpapírok tulajdonosi szerkezete.

A lakosság befektetési portfóliójára igen nagy hatással voltak az adóelőnyt biztosító konstrukciók, a TBSZ és a NYESZ. Ezek a nevezetes számlák már a tőzsdén kereskedő befektetési szolgáltatóknál vezetett ügyfélszámlák 26%-át teszik ki. Ugyan az államkötvények kisbefektetőknek kedvezően kialakított konstrukciói és ezen termékek célzott népszerűsítése hozzájárul az állampapírok töretlen keresletéhez, az alacsony kamatkörnyezet, valamint a kedvező adózású megtakarítási formák a lakosság aktívabb tőkepiaci részvétele felé mutatnak. A BÉT emellett továbbra is kiemelt feladatának tartja a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztését. Fontos, hogy a kisbefektetők is megismerkedhessenek a sokszor bonyolultnak tűnő tőzsdei termékekkel, és a tőkepiaci lehetőségeket is tudatosan és hatékonyan alkalmazhassák pénzügyi tervezésük során.

A BÉT-en jegyzett vállalatok tulajdonosai

A magyar vállalatok által kibocsátott részvények kereskedése a Budapesti Értéktőzsdére koncentrálódik, mindössze a kereskedés egyharmada zajlik alternatív piacokon (összehasonlításképpen a frankfurti tőzsde mindössze 26%, a bécsi tőzsde 37%-os részesedéssel bír a német, illetve osztrák részvények kereskedelmét tekintve). Ez a koncentráció hozzájárul ahhoz, hogy a magyar börzét nemzetközi összehasonlításban is magas forgási sebesség jellemzi.

A BÉT-en listázott cégek nagyjából 4 700 milliárd forintos kapitalizációjának közel kétharmadával külföldi szereplők rendelkeznek, a magyar állam és a hazai vállalatok 14, illetve 10 százalékot, míg a biztosítók, bankok és más pénzügyi intézmények együttvéve a hazai részvények 5,2%-át birtokolják. A Magyarországon kibocsátott részvények mindössze 7%-a képezi a hazai lakosság tulajdonát. Az értékpapírok kibocsátóinak saját részvény aránya csupán 0,4%, így a közkézhányadot nem ők, hanem a különböző nagytulajdonosok csökkentik: hazai és külföldi alapkezelők, kapcsolt vállalkozások, állami intézmények, illetve – jellemzően a kisvállalatok esetében – magánszemélyek.

Változatos intézményi mix

A Budapesti Értéktőzsdén listázott részvények tulajdonosi összetételében nagy súllyal szerepelnek a külföldi nagybefektetők: a BÉT közkézen forgó kapitalizációjának körülbelül 76 százalékával, 4,4 milliárd eurós tulajdonnal rendelkeznek. A tőzsdei cégek tulajdonosi szerkezetét vizsgáló nemzetközi cég, az IPREO tanulmányában vizsgált 3,3 milliárd eurós kapitalizációt birtokló intézményi körben a hazai befektetők aránya nem éri el a 3 százalékot, így a fennmaradó rész mind nemzetközi tulajdonosokhoz kapcsolódik. Közülük az első helyen, nagyjából egyharmados részesedéssel az amerikai cégek állnak, majd az Egyesült Királyság következik 30,2%-kal.

Jelentősen, 67, illetve 60 százalékkal növelték portfóliójuk magyar kitettségét 2014-ben a francia, illetve kanadai alapkezelők, míg nagyobb mértékben a német befektetők részesedése esett vissza 1,8-ról 1 százalékra. Intézményi szintre lebontva főként az amerikai alapok vásároltak a magyar piacról, míg az Egyesült Királyságból származó befektetők (2. ábra) inkább csökkentették a magyar eszközeik állományát.

Gyorsabban forognak a kisbefektetők részvényei

Az értékpapírok tulajdonosi struktúrájától eltérő képet mutatnak az egyes befektetői csoportok által lebonyolított tranzakciók. A tulajdonosi hányadhoz képest magasabb forgalmi arány a lakossági befektetőknél azt mutatja, hogy a nagy intézményekkel összehasonlítva sokkal gyorsabban forognak az értékpapírok a kisbefektetők kezén. Ez a tény is alátámasztja azt a nézetet, miszerint igazán likvid másodpiaci forgalom – különösen a KKV-k esetében – csak egy erős hazai retail bázis megléte mellett tud kialakulni. A részvények piacán a kereskedés 25%-a származik lakossági megbízásokból, annak ellenére, hogy a papírok mindössze 6%-ával rendelkeznek.

A külföldi befektetők a forgalom felét bonyolítják, míg a saját számlás és a hazai intézmények kötései a forgalom 18, illetve 7 százalékát teszik ki. A BÉT kötvénypiacán elsősorban a hazai intézményi befektetők kereskednek (57%-ban), a háztartások és intézményi szereplők a forgalom 11, illetve 28 százalékát adták. Eltérő a helyzet a kifejezetten a lakosság igényeit kiszolgáló termékek, a certifikátok és a BÉTa piac forintban kereskedett termékeinek esetén. Ezek a piacok kimondottan a lakossági ügyfelek kiszolgálására jöttek létre, ahol árjegyzők biztosítják a likviditást, így a kereskedés a magánszemélyek és a velük szemben kereskedő befektetési szolgáltatók között oszlik meg.

Intézményi befektetők megoszlása a BÉT-en. Forrás: IPREO

A magyar lakosság alacsony kockázatviselési hajlandóságának ellenére kiemelkedően magas arányban vesz részt tőzsdei derivatív piaci kereskedésben. A határidős piaci kereskedésben a részvények 41%-a, a deviza kontraktusok 44%-a a háztartások részvételével zajlott, míg az indexre kötött határidős ügyletek estében ez az arány még magasabb, eléri a 80 százalékot. A származékos piaci forgalomban a hazai intézményi befektetők részesedése ennél alacsonyabb – a különböző szegmensekben átlagosan 15% – az alternatív piacokhoz történő jobb hozzáférésüknek köszönhetően.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16815 16630 16890 +1,30% 16810 16815 2 343 575 395 HUF 2024-03-28 16:30:20
MOL 2976 2938 2980 +1,92% 2976 2978 860 789 724 HUF 2024-03-28 16:30:10
MTELEKOM 900 890 900 +1,12% 898 900 139 957 400 HUF 2024-03-28 16:29:20
RICHTER 9365 9280 9375 +1,08% 9305 9350 1 376 981 490 HUF 2024-03-28 16:30:08
OPUS 399 397 403 -0,50% 399 399 11 183 970 HUF 2024-03-28 16:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG