2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18508 ponton zárt kedden, nem igazán reagálva a nap a viharaira.

A négy vezető részvény nagyon jó napot zárt, a Mol több mint három százalékos pluszban zárta a napot, ez elsősorban a vártnál jobb negyedik negyedéves gyorsjelentésének köszönhető. A nap leggyengébb bluechipje a Richter volt, de még ez a papír is épphogy pozitívan zárt. Nézze meg, hogy teljesítettek részvényei! >>>

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese szerint nagyon jól teljesített a magyar piac, a BUX közel 1,7 százalékos pluszban zárt, miközben a legtöbb helyen 0,5 százalék körüli pluszokat látni.

A nemzetközi piacok Janet Yellen, az amerikai Fed elnökének beszéde után indultak el erőteljesen fölfelé - mondta az elemző az MTI-nek. Hozzátette, a BÉT ezt megelőzően is folyamatosan emelkedett, volt olyan pontja a napnak, amikor csak a magyar piac volt pluszban egész Európában. A Mol 415 forinttal, 3,52 százalékkal 12200 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.

 

 

Ma minden a Buda-Cash Brókerház feltételezett csalássorozatáról szól, ritka pocsék keddjük volt azoknak a részvényeknek, melyek kibocsátását a cég intézte, az Opimus 18 százalék körüli mínuszban fejezte be a napot, míg az Update a délelőtti 7 százalékot javítva 5 százalék körül zárt. Arról, hogy milyen hatása lehet egy ilyen ügynek a kapcsolódó papírokra, itt írtunk részletesebben.

Európában optimista a hangulat, a görög helyzet most éppen rendeződni látszik, és ez kihat a tőzsdékre is, az athéni index majdnem 10 százalékos pluszban van, míg a francia CAC-40 fél százalékkal, a frankfurti DAX pedig nyolc tizeddel emelkedik.

A tengerentúlon a felemás nyitást gyorsan sikerült korrigálni, most már a technológiai Nasdaq is az egy tizedes pluszt ostromolja.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG