2p
Az Oroszországgal kapcsolatos feszültségek, szankciók ellenére szerény pluszban nyitott a tőzsde, főleg a sokat szenvedett Richter részvénye emelkedett. Európában is óvatos emelkedés a jellemző, amelyet azonban az uborkaszezon hangulata jár be.

A BÉT indexe 0,2 százalék körüli pluszban járt a nyitás után fél-egy órával, ami nagyjából az európai átlagnak felel meg. A 4155 forintos OTP és a 11 750 forintos Mol 0,1-0,1, a Richter 0,9 százalékos pluszban volt, annak ellenére, hogy az orosz-ukrán-EU-s feszültség a Richtert (3943 forint) és az OTP-t érinti kellemetlenül. De lehet, hogy nagyon sok pesszimista várakozás épült már be az árfolyamokba.

A Magyar Telekom, amely nemrég nagyarányú leépítéseket jelentett be, és sokat erősödött mostanában, ezúttal esett, fél százalékkal, két forinttal 370 forintra. A budapesti tőzsde mostanában alulteljesítő volt, amit a technikai elemzők már aggasztónak találhatnak, egy 200 napos mozgóátlagot sikerül folyamatosan alulmúlnunk és nem akaródzik ismét fölé kerülni.

Európában minimális emelkedéssel nyitottak az indexek, a DJ EuroStoxx 50 mutató 0,1 százalék körüli emelkedésben volt. A rossz német hangulati index fényében érthető, hogy a DAX index pár pontos mínuszban volt, a francia és a holland mutató kicsit javult, a csek index esett, míg a lengyel emelkedett.

A Bloomberg a viszonylagos változatlanságot azzal magyarázza, hogy a héten megjelenő sok amerikai makroadatra várnak, de lesznek gyorsjelentések is és az uborkaszezonnak is lehet szerepe. Az Oroszországgal kapcsolatos feszültségek, szankcióháború inkább esést indokolna, míg a jó ázsiai tőzsdei hangulat az emelkedést magyarázná, a hatások szinte teljesen kioltották egymást.

Az euró/forint 308,40 körül járt tíz órakor.

További árfolyamok

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17435 17380 17580 -1,50% 17435 17460 693 090 065 HUF 2024-04-16 09:31:07
MOL 3044 3038 3056 -0,13% 3044 3048 48 319 518 HUF 2024-04-16 09:30:49
MTELEKOM 923 921 925 +0,33% 921 923 7 494 499 HUF 2024-04-16 09:25:26
RICHTER 9260 9260 9360 -0,80% 9255 9265 79 667 165 HUF 2024-04-16 09:31:12
OPUS 393 393 393 -0,76% 396 397 173 313 HUF 2024-04-16 09:00:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
Részvény / Deviza / Áru Hűha! Borzasztó formában volt a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:31
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezt nézze meg! Áttört egy gátat az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG