3p
Mintha valami változna a tőkepiacokon, már korántsem olyan felhőtlenül optimista a hangulat. Az európai tőzsdék második napja döcögnek, Amerikában jött egy kis esés, az olaj is visszavett a kezdeti emelkedésből. Az arany szárnyakat kapott, a bitcoin viszont egy nap alatt 15-20 százalékot zuhant.

Az eddig jól teljesítő európai tőzsdék már második napja lényegében stagnálnak, az indexek alig mozdultak el, sem a német, sem a francia, sem a brit mutató változása nem érte el az egy ezreléket sem. Mint a feldobott kő, amely esés előtt megállni látszik kissé a levegőben? Vagy egy rakéta, amely még takaréklángon ég és csak most fog igazán elrugaszkodni? Nem tudjuk.

Amerikában előző este közzétették a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, amely okozott némi meglepetést és csapkodást az árfolyamokban. A dollár azóta inkább gyengül, az amerikai részvények pedig ma jórészt esnek. A technológiai cégek még úgy-ahogy tartják magukat, a Nasdaq indexe 0,1 százalékkal süllyed csak, az S&P 500 viszont 0,4, a Dow Jones ipari átlag 0,6 százalékkal esik. Főleg a bankrészvények húzzák le az amerikai piacot.

Négyből csak egy legény

Itthon a BUX index vagy egy hete csak emelkedik és újabb és újabb rekordokat ér el, ma 0,3 százalékkal ment fel 32 750 forintra. A motor ezúttal a Richter volt, amely 2,8 százalékkal 6399 forintra száguldott. Nem jó jel, hogy a többi fontosabb részvény ezúttal esett, az OTP 0,2 százalékkal 8600-ra, a Mol 0,7 százalékkal 21 045-re, a Magyar Telekom pedig 0,8 százalékkal 508-ra.

Az Externet után egy nappal a Plotinus is bejelentette tőzsdei kivezetési szándékát.

Újabb gödörben a török

A forint ma hol gyengült egy picit, hol visszaerősödött, az esti 307,90 forintos euró nem jelent változást a szerda estihez képest. A dollár gyengült, forintban már csak 290,70-et ért, két napja még 297 felett is volt. A török líra majdnem két százalékkal zuhan az euróhoz képest, a Hurriyet Daily szerint gazdasági és politikai aggályok miatt egyaránt. Ma is volt egy merénylet az országban, Izmirben.

Az olaj nap közben pluszban volt, de egy újabb készletadat után szerény, 0,3 százalékos mínuszba ment át. A WTI így 53,10, a Brent 56,30. Az arany viszont, vagy az amerikai kamatvárakozások, vagy az általános elbizonytalanodás miatt 1,6 százalékos pluszban van 1182,50 dolláron.

Méretes bitcoin-zuhanás

A bitcoin, amely csak az idén ugrott több mint 20 százalékot, egy nap alatt vissza is adta azt, és 1140 dollár közeléből visszazuhant 1000 dollár alá. A Reuters tudósítása ezt azzal magyarázza, hogy ma a kínai jüan gyengült (egy százalék körüli mértékben) a dollárhoz képest. Az utóbbi időben a számítógépes fizetőeszköz árfolyama főleg a jüannal mozgott együtt, a kínai bitcoin-tőzsdék forgalma pedig az egekbe emelkedett.

Merre tovább, német kötvények?

Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint stabilan emelkednek az európai inflációs várakozások, ami magával húzhatja a tíz éves német államkötvények hozamát is. A decemberi 1,7 százalékos német infláció mellett nagyon alacsony a kötvények 20-30 bázispont (évi 0,2-0,3 százalék) közötti hozama. A brókercég a várt hozamemelkedést a kötvények shortolásával javasolja kihasználni.

Erre egyébként a Budapesti Értéktőzsdén is van egy certifikát, külföldön persze sokkal nagyobb a választék. Két napja a Concorde Értékpapír blogja is nagyon hasonlóan vélekedett a német kötvényekről.

Csakhogy a kötvényeket az EKB folyamatos vásárlásai is támogatják. Az európai kötvénypiacról, a negatív hozamszintekről és az EKB piactorzító programjáról pedig az Aegon Alapkezelő Total Return blogja írt.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16870 16630 16890 +1,63% 16865 16870 945 165 995 HUF 2024-03-28 12:45:41
MOL 2968 2938 2970 +1,64% 2966 2968 333 231 452 HUF 2024-03-28 12:44:07
MTELEKOM 900 890 900 +1,12% 899 900 79 507 971 HUF 2024-03-28 12:45:24
RICHTER 9300 9280 9375 +0,38% 9300 9325 465 932 750 HUF 2024-03-28 12:36:47
OPUS 401 397 403 +0,12% 399 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG