5p
Nem túl optimisták a brókercégek az OTP árfolyamának közeljövőjével kapcsolatban, egyelőre nem javasolják vételre a részvényt. Folyik a latolgatás, mekkora veszteséget okoznak az új jogszabályok a banknak, az is lehet, hogy az utóbbi húsz év legrosszabb éve lesz az idei.

Kijött az OTP is a devizahiteles csomaghoz köthető veszteségbecslésével. Ez 135-145 milliárd forintra rúg adó előtt, 109-117 milliárd forintra adózás után – írja az Erste Befektetési Zrt. hírlevele. „Ez összességében összhangban van a mi korábbi várakozásunkkal, miközben egyes híresztelések szerint a piac kevesebbet várt. A hét végén Rogán Antal egy interjúban elmondta, hogy 25-40 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést szeretnének elérni a devizahitelek kivezetése során, ami a jelenlegi intézkedéseket követően, további 150-600 milliárd forint veszteséget jelentene a bankrendszer számára” – írják.

Lehet 880 forint is részvényenként

Ez még negyedével-duplájával növelné a bankok veszteségeit. Azaz a procedúra végére az OTP fair értékére való hatás elérheti az 550-880 forintot részvényenként. Ha a nagyobb értéket vesszük figyelembe, akkor is a fair érték a jelenlegi árfolyam fölött van 5-6 százalékkal – véli az Erste.

„Hidegzuhany az OTP-től” – ezzel a címmel tudósította ügyfeleit a KBC Equitas. „Akár 145 milliárd forintra, vagyis papíronként 518 forintra is rúghat a bank vesztesége, márpedig ekkora tétellel az elemzői kar eddig nem számolt” – írják. Az OTP árfolyama emiatt várhatóan továbbra is nyomás alatt maradhat, a vásárlásokkal emiatt érdemes lehet még kivárni – javasolja a brókercég.

Még nem épült be minden az árfolyamba

Az egyoldalú szerződésmódosítások egyszeri negatív hatása a devizahitelek esetén 90 milliárd forint, a forinthiteleknél további 20-30 milliárd forint. Ha a lehetséges legnagyobb veszteség érné a csoportot, az nagyságrendileg 1,7 százalékponttal csökkentheti a Basel3 szerinti elsődleges alapvető tőkemutatót, 16,4 százalékról 14,7 százalékra.

Amennyiben ezek a negatív hatások mind az idei évre koncentrálódnának (az egyoldalú szerződésmódosítások kapcsán ez még nem egyértelmű), úgy 2014-ben jelentős, az elmúlt húsz évben nem látott veszteséget lenne kénytelen elkönyvelni a bank. Az elemzői profitvárakozásokban egyelőre nem szerepelnek ezek a negatív tételek, vagyis az OTP figyelmeztetése meglepetésként érheti a befektetőket. Az idei éves 388 forintos egy részvényre jutó profitbecslés még az árfolyamrés miatti negatív hatást (nagyságrendileg 90 forint részvényenként) sem reagálta le teljes egészében az elmúlt hetekben, nem hogy az egyoldalú szerződésmódosítások miatti (akár papíronként 430 forintos negatív) hatást.

Már meg is volt az esés?

A törvényi változások miatt csökkenhet a bank nettó kamatbevétele a következő években. Ezt a negatív hatást viszont részben talán ellensúlyozhatja a fizetési fegyelem javulása, és a tavaly közel 50 milliárd forintra rúgó kockázati költségek csökkenése. Az OTP árfolyamába az elmúlt napok esésével részben már beépülhetett a törvényi változások negatív hatása. Egészében viszont vélhetően még nem, így a  profitvárakozások várható zuhanása miatt a bank árfolyama akár jelentős nyomás alá is kerülhet, ahogy azt pénteken az Erste piacán is láthattuk – írta a cég még a tőzsdenyitás előtt. A részvény valóban két százalékos eséssel kezdett, ami azonban később egy százalékra mérséklődött.

Az egyszeri veszteség hatására az OTP korábbi 0,7-es P/BV(2015) mutatója 0,76-osra emelkedhet, ami európai szinten még mindig nem számít elrugaszkodott értéknek (még az elvárt hozamhoz képest relatíve alacsony sajáttőke-arányos megtérülés ellenére sem). Bár mutatószámok alapján az OTP első ránézésre vonzónak tűnik, a vásárlásokkal egyelőre kivárnánk.

Nem csoda, ha nyomott az ár

Ősszel ugyanis a devizahitelek forintosítása akár újabb terheket is rakhat a hazai bankok vállára, miközben idén várhatóan az OTP ukrán és orosz leánybankja is gyenge teljesítményt fog felmutatni. Az alacsony értékeltségi mutató ilyen kockázati tényezők fényében bőven indokolhatónak tűnik – így az Equitas.

A Buda-Cash Brókerház hírlevele szerint a magyar országgyűlés döntésének a bankrendszerre vonatkozó terheit nagyon nehéz pontosan megjósolni, az viszont valószínű, hogy mindenképpen súlyos és a korábban vártnál nagyobb összegről van szó. Korábban nem volt szó minden deviza alapú hitel bevonásáról, inkább csak a lakáscélú jelzálog hitelekről, valamint a forinthitelekre való kiterjesztésről sem, és a tisztességtelenség bankokra háruló cáfolata is növeli a várható veszteséget.

Mi lesz veled, forintosítás?

„Becsléseink szerint – ami lényegében megfelel a piaci várakozásoknak is – 400-900 milliárd forintig tartó sávban lehet a végleges szektorszintű veszteség a devizaalapú hitelek forintosításáról ősszel születhet törvény, a részletek, különösen az átváltási árfolyam nem ismert, de valószínű, hogy nem piaci árfolyam lesz az ügyfelekkel történő elszámolási szabályok pontosításáig, a bankok által indított perek lezárásáig és a veszteségek bankok általi elszámolását tisztázó intézkedésekig a sáv nem sokat szűkülhet” – írja a Buda-Cash.

Egyelőre úgy becsülik, hogy az OTP várható vesztesége a kamatrés miatt 20-30 milliárd, az egyoldalú módosítások miatt legalább 70-80 milliárd forint lehet. A forintosítás miatt további 70-90 milliárd forint képzelhető el. (A becslés frissítésére rövidesen sor kerülhet – teszik hozzá.)

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16745 16630 16890 +0,87% 16745 16750 2 145 012 575 HUF 2024-03-28 16:19:25
MOL 2976 2938 2980 +1,92% 2976 2978 838 016 142 HUF 2024-03-28 16:20:06
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 898 899 128 911 373 HUF 2024-03-28 16:18:23
RICHTER 9300 9280 9375 +0,38% 9295 9300 1 328 289 455 HUF 2024-03-28 16:18:40
OPUS 399 397 403 -0,50% 399 399 11 183 970 HUF 2024-03-28 16:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG